fbpx
2025. május 16. péntek

Fontos EU-s bírósági ítélet támogatja a kombinált fuvarozást

Az üres konténer szállítása a terminálról a rakodóhelyig kombinált fuvarozásnak számít.

Egy román közúti fuvarozót 8625 euró közigazgatási bírsággal sújtották Németországban arra hivatkozva, hogy megszegte a kabotázsszabályokat, hiszen az országon belül szállította az üres konténereket. A cég álláspontja szerint viszont valójában nem belföldi, hanem nemzetközi szállításban, kombinált fuvarozásban vett részt. Magyarul a konténer teljes útját kell figyelembe venni, márpedig a megrakás után (vagy éppen a kirakás előtt) külföldre utazott (onnan jött) vasúton vagy hajón.

Az Európai Unió Bírósága a román cég javára döntött, kimondva, hogy az üres konténerek szállítása részesül a kombinált fuvarozásról szóló 92/106 irányelv 4. cikke szerinti liberalizált rendszer előnyeiből – adta hírül az UIRR, az Európai Kombinált Fuvarozási Társaságok Szövetsége.

- Hirdetés -

Az ügy megértéséhez tudni kell a közúti kabotázsról, hogy az nem liberalizált. Azaz ha egy fuvarozó egy másik országon belül közúton szállít, akkor azt csak korlátok közt teheti, hét nap alatt csak három ilyen fuvart vállalhat. A kombinált fuvarozás közúti lábára azonban ez a korlátozás nem érvényes, ezért fontos, hogy a bíróság kimondta, az üres konténerek oda- és elszállítása is már a kombinált fuvarozási folyamat szerves részének számít.

Három északi ország, Svédország, Finnország és Dánia már kilépett a szóban forgó 4. cikk hatálya alól, így ott egy hasonló ügy másfajta eredménnyel is járhatna. Más tagországoknál is fölmerült – a hazai kamionos cégek védelmében – hasonló lépés, de a három országon kívül még nem lépett érvénybe ilyesmi.

Ezek is érdekelhetik

Az EU védelmi stratégiájának szerves részét képezi a vasút

Az Európai Bizottság új európai védelemről szóló tervében elismerik a vasút alapvető szerepét az EU védelmi stratégiájában.

Európai összefogás a fenntartható és hatékony vasúti áruszállításért

A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a döntéshozóknak konkrét intézkedések végrehajtásával javítaniuk kell az általános versenyképességi lehetőségeken.

VTG teljes irányítást szerzett a Retrack Slovakia felett – magyar vezető is szerepet kap az irányításban

A VTG GmbH teljes körű tulajdonosává vált a Retrack Slovakia s.r.o.-nak, miután megvásárolta a fennmaradó részvényeket a Rail Services Slovakia s.r.o.-tól.

Európai közlekedési infrastruktúra fejlesztés: 9,5 milliárd eurós igény a CEF Transport keretében

A CEF 2024-es közlekedési pályázati felhívásaira összesen 258 pályázat érkezett, amelyek együttesen több mint 9,5 milliárd euró támogatást igényelnek.

Világszerte erős az európai vasútipar, aminek munkát ad a koros járműflotta

Az átlagosan 23 éves uniós vasúti flotta a keleti tagállomokban jóval korosabb. A dízel járművek és a koros mozdonyok cseréje leginkább új motorvonatok iránti igényt fog jelenteni.

Vasútfejlesztés is szerepel az EU 1,2 milliárd eurós támogatási csomagjában

A beruházási keret a vasút mellett a vízellátás és szennyvízkezelés, az innováció fejlesztését, valamint a régió vállalkozásainak zöldítését célozza.

Legfrissebb híreink

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.

A MÁV megindította a „hosszú nyarat”

A MÁV az idei évben is elő-, fő- és utószezoni többletkapacitásokkal biztosít jobb eljutási lehetőséget a Balaton környékére utazóknak.

Az Európai Parlament nagyobb pénzügyi támogatást szán hosszú távon a közlekedésnek

Az Európai Parlament előzetes álláspontot fogadott el az EU következő, 2027-et követő időszakra vonatkozó hosszú távú költségvetéséről.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Hirdetésspot_img
Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

A közszolgáltatási piacon 2034-től lehet verseny

A MÁV-val és a GYSEV-vel megkötötték a szerződéseket, a buszközlekedésre márciusban jön a pályázat. A tervek szerint idén márciusban írják ki a tendert Magyarország teljes...

Több mint negyedmillió éjszakai utas a MÁV-START-nál

Budapest Béccsel versenyez a legtöbb éjszakai járattal érintett csomópont címéért. Európában néhány éve megfordult a trend, elsősorban az osztrák államvasút befektetése nyomán növekszik a hálókocsis,...

Violeta Bulc és a Dán Államvasutak kapták a vasúti Oscar-díjat

Az Európai Vasúti Díjat a CER és az UNIFE ítélte oda az Európai Bizottság korábbi közlekedési biztosának, illetve a DSB-nek. Az Európai Vasúti Díjat már...

A rovat további cikkei

A MÁV megindította a „hosszú nyarat”

A MÁV az idei évben is elő-, fő- és utószezoni többletkapacitásokkal biztosít jobb eljutási lehetőséget a Balaton környékére utazóknak.

Az Európai Parlament nagyobb pénzügyi támogatást szán hosszú távon a közlekedésnek

Az Európai Parlament előzetes álláspontot fogadott el az EU következő, 2027-et követő időszakra vonatkozó hosszú távú költségvetéséről.

Deutsche Bahn eladta a DB Schenkert

A Deutsche Bahn értékesítette a logisztikai leányvállalatát, a DB Schenkert a DSV dán közlekedési és logisztikai társaságnak.