fbpx
2025. május 22. csütörtök

Több mint negyedmillió éjszakai utas a MÁV-START-nál

Budapest Béccsel versenyez a legtöbb éjszakai járattal érintett csomópont címéért.

Európában néhány éve megfordult a trend, elsősorban az osztrák államvasút befektetése nyomán növekszik a hálókocsis, fekvőhelyes járatok és ezek utasainak száma is. Ez a zöld közlekedési mód a közepes távolságokon versenytársa a repülésnek, az egyetlen mód arra, hogy a turisztikai vagy üzleti útnak már az első napját is a céltelepülés belvárosában kezdhesse reggel az utas – kipihenve.

A Budapestről közvetlenül Svájcba járó éjszakai vonat útvonala (forrás: MÁV)
A Budapestről közvetlenül Svájcba járó éjszakai vonat útvonala (a térképek forrása: MÁV)

Magyarországon szerencsére soha nem ítélték kihalásra az éjszakai vonatokat, mint például Németországban. Nyugatra a nagy sebességű vasút hiánya, keletre a nemzetpolitikai szempontok, a kapcsolattartás a határokon túli magyarokkal, elsősorban a távoli Székelyfölddel eredményezte azt, hogy Budapest hosszú idő óta Béccsel versenyez az 1435 milliméteres hálózaton a legtöbb éjszakai járattal érintett csomópont címéért. A színvonal megtartásáért, növeléséért azonban új háló-, étkező- és fekvőhelyes kocsik beszerzésére lenne szükség.

- Hirdetés -

Az éjszakai nemzetközi vonatok választása vonzó azoknak, akik 800-1000 kilométeres távot utaznak, hiszen az éjjeli vonatút nagy része alvással telik – írja a MÁV közleménye. Az éjszakai vonatokon az utasok a 4-6 ágyas fekvőhelyes kocsikat, vagy az 1-3 ágyas hálókocsikat is választhatják.

Éjszakai vonattal Budapestről jól elérhető célpontok Ausztriában (forrás: MÁV)
Éjszakai vonattal Budapestről jól elérhető célpontok Ausztriában

Budapestet összesen 13 éjszakai járat érinti, a nyári időszakban pedig két éjjel közlekedő vonattal az Adriára is el lehet jutni. A Magyarországot érintő járatok többsége a MÁV-START járműveivel közlekedik, ezeket tavaly több mint negyedmillióan vették igénybe.

Naponta 10 fekvőhelyes és 8 hálókocsi közlekedik Utasellátó szolgáltatással a nemzetközi vonatokban Berlin, Stuttgart, Zürich és Brassó felé, továbbá nyáron 6 éjszakai kocsi Splitbe és további 4 kocsi Fiumébe, illetve Koperbe.

Az utasforgalom egyenletes eloszlását dinamikus árképzés segíti, az alacsonyabb kihasználtságú vonatokra a jegyárak is olcsóbban érhetőek el.

Sötétkékkel az éjszakai vonatok Budapestről Németországba (forrás: MÁV)
Sötétkékkel az éjszakai vonatok Budapestről Németországba

A legkihasználtabb járat a Budapest és Zürich között közlekedő EuroNight vonat volt, amelyen tavaly közel 90 ezren utaztak, a legtöbben a fekvőhelyes szolgáltatást igénybe véve. A második legnépszerűbb járat a 2022 decemberében Stuttgartig meghosszabbított Kálmán Imre EuroNight volt összesen 60 ezer utassal. Népszerűnek bizonyult a Budapest és Berlin közötti Metropol EuroNight vonat is: a járat december óta a klasszikus, pár évre elhagyni kényszerült és rövidebb útvonalon, Csehország és Drezda érintésével közlekedik, ezzel a tavalyi évben közel 50 ezren jutottak el az úti céljukhoz.

A Budapest és Brassó között, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy érintésével közlekedő Corona InterCity utasforgalma is kiemelkedő volt. A vonat kapacitásbővítésének köszönhetően 61 ezer utas utazott. Ezen a járaton a étkezőkocsi-szolgáltatást is biztosít a vasúttársaság.

Románia és Magyarország vasúti kapcsolatai (forrás: MÁV)
Románia és Magyarország vasúti kapcsolatai

Az éjszakai nemzetközi vonatokon, a háló- és fekvőhelyes kocsikon eladott termékek között, a kínálatban szereplő harapnivalók közül legnépszerűbb a Bacon&Cheddar, illetve a négysajtos háromszög szendvics. Az utasok előszeretettel fogyasztják a dobozos söröket és a kólát is. A nyári Adria InterCitykben közlekedő étkezőkocsi is népszerű volt az utasok körében. Azokon a hamburgereinkből 1500-at adtunk el, felszolgáltunk csaknem 400 adag gulyáslevest, 300 marhapörköltet is, mindehhez pedig kétezer korsó sört csapoltunk – írja a MÁV.

Az Utasellátó-kocsik számottevő része műszaki és arculati szempontból is megújult, ezek közül kiemelendő a CAF járműsorozat külső-belső arculati modernizálása, vagy a 10-ből 6 db DWA étkezőkocsinak a teljes körű, a konyhatechnikát is magában foglaló felújítása. A vasúttársaság 22 használt háló- és fekvőhelyes kocsit szerzett be. A Magyarországról elérhető éjszakai járathálózat bővítése érdekében a MÁV-START a járműállományát folyamatosan fejleszti, új kocsik beszerzését is tervezi.

Budapestről éjszakai vonattal jól elérhető cseh célpontok (forrás: MÁV)
Budapestről éjszakai vonattal jól elérhető cseh célpontok

A nyári időszakban az egész évben közlekedő járatokat további szezonális, tengerparti vonatok is kiegészítik. A 2022-ben a The Guardian Európa 10 legjobb vasúti élményutazása közé választott Adria InterCity járattal tavaly közel 14 ezren jutottak el Splitbe, míg a Koperba és Rijekába közlekedő Retró Istria Expresszen 11 ezren utaztak a horvát és a szlovén tengerpartra.

Nyitóképünkön egy hálókocsi (fotó: MÁV).

Ezek is érdekelhetik

Figyelmeztető piktogramok a vasúti átjárókban

Növekszik a súlyos vagy akár halálos kimenetelű balesetek száma a vasúti átjárókban, amelyek oka az okoseszközök miatti figyelmetlenség.

Elstartolt az új MÁV+ app és éles üzemben zajlik a menetközbeni takarítás

Április 1-jével elérhető az új MÁV+ applikáció, és már minden IC-n jelen van az utazó takarító személyzet, indulástól érkezésig.

Forgalomba állt az első MÁV-arculatos Astride mozdony

A vasúttársaság flottájának új gépével a Mecsek IC vonatokon találkozhatnak az utasok, hamarosan további 14 is érkezhet.

Az állomásfelújítási program országos szintjén lesz csak új pályázati kiírás

Csak legfelső, országos szintjén lesz új kiírás, a térségi és helyi szintű fejlesztések esetében a pályázati lehetőség továbbra is él.

Állomásmegújítási program: új pályázati szakasz meghirdetésére kerül sor

Nagy volt az érdeklődés, viszont akadt sok hiányosság is a MÁV és az ÉKM közös állomásmegújítási programjára érkezett pályázatokban, így újabb fordulót hirdetnek.

Irány a Tisza-tó vonattal!

Ideális lehetőséget biztosít a fővárosból indulóknak a MÁV Tisza-tó sebesvonata, hogy a kirándulók kényelmesen eljussanak a tó partjára.

Legfrissebb híreink

Az osztrákok közel 20 milliárd eurót költhetnek vasútépítésre

Az új ÖBB-Rahmenplan – több éves keretterv – a 2025-2030 időszakban 19,7 milliárd eurót szán vasúti pályahálózat-építésre Ausztriában.

A Stadler 7 exkluzív FLIRT vonatot szállít a stockholmi reptéri vasútnak

A nem mindennapi belső kialakítással készülő FLIRT vonatok 50%-kal növelik majd a kapacitást.

Új Vectron mozdonyokat rendelt a CER Cargo

A CER Cargo Holding és a Siemens Mobility megállapodást kötött két darab Vectron MS típusú villamos mozdony gyártására.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Hirdetésspot_img
Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

A közszolgáltatási piacon 2034-től lehet verseny

A MÁV-val és a GYSEV-vel megkötötték a szerződéseket, a buszközlekedésre márciusban jön a pályázat. A tervek szerint idén márciusban írják ki a tendert Magyarország teljes...

Violeta Bulc és a Dán Államvasutak kapták a vasúti Oscar-díjat

Az Európai Vasúti Díjat a CER és az UNIFE ítélte oda az Európai Bizottság korábbi közlekedési biztosának, illetve a DSB-nek. Az Európai Vasúti Díjat már...

Az áruszállítás jövője a közút és a vasút együttműködésén alapul

Barna Zsolt úgy véli, a vasútnak megbízhatóságban, szolgáltatási minőségben, de kapacitásban is javulnia kell, különben nem tud teret hódítani a kombinált fuvarozás.

A rovat további cikkei

A Stadler 7 exkluzív FLIRT vonatot szállít a stockholmi reptéri vasútnak

A nem mindennapi belső kialakítással készülő FLIRT vonatok 50%-kal növelik majd a kapacitást.

Új Vectron mozdonyokat rendelt a CER Cargo

A CER Cargo Holding és a Siemens Mobility megállapodást kötött két darab Vectron MS típusú villamos mozdony gyártására.

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.