fbpx
2025. április 18. péntek

Magyar Vasút Meetup

Helyszín

LA VIDA DUNA Rendezvényház

Dátum

2024. március 13.

Részvételi díj

49.900 Ft+ÁFA

Vasúti árufuvarozás prioritásai - mire számít a szektor 2024-ben?

Egyre nehezebb helyzetbe kerül a vasúti árufuvarozás, úgy az európai jogalkotásban, mind a hazai működési környezetben. Egyre messzebb kerülünk a 2030-as célok megvalósulásától. Szükség van a vasúti árufuvarozási piac még erőteljesebb, láthatóbb megjelenítésére, előnyeinek bemutatására, kihívásainak nyomatékosítására, valamint az elért eredmények ellenére érdekeinek még hangsúlyosabb képviseletére. A HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület a Magyar Vasút újság portfólióján keresztül visszatér a vasúti árufuvarozási szektor fókuszú rendezvényekhez. Célunk a nyílt, őszinte szakmai platform megteremtése.

Fotógaléria

A rendezvény kiemelt témakörei voltak

Vasúti Árufuvarozási piaci körkép 2024 – a szektor vezetőinek szemszögéből

A hazai TOP vasúti árufuvarozó és szállítmányozó cégek elsőszámú vezetőivel tekintjük át a szektor kilátásait, és feltárjuk, milyen tényezők gyakorolnak hatást az idei év várható teljesítményeire.

Business Insights: Optimális vasútlogisztika

Vezető vasúti szakemberek oszjták meg tapasztalataikat kerekasztal-beszélgetés formájában és rámutatnak a különböző kitörési pontokra, amelyek növelhetik a vasúti árufuvarozás versenyképességét vagy épp akadályozzák a növekedést:

A hatékony vasúti árufuvarozás legjobb gyakorlatai; Hogyan pozícionálják magukat a vállalatok itthon és a regionális piacon; Mi befolyásolja a sikeres üzletet; A szektor aktuális teljesítménye; Következő lépések a problémák kezelésében; Fejlesztési prioritások; Látják-e a közlekedési munkamegosztáson belül a vasúti árufuvarozás részesedésének növelését szolgáló közlekedéspolitikát

Infrastruktúrát a vasúti árufuvarozásnak

Magyarország jelentősége a vasúti és intermodális műveletek logisztikai csomópontjaként széles körben ismert. Az ipar folyamatosan növekszik; ugyanez vonatkozik a nagyobb infrastruktúra és kapacitás iránti keresletre is:

A vasúti infrastruktúra jelenlegi helyzete Magyarországon; Jelenlegi infrastrukturális korlátok a fuvarfeladatok teljesítése során; Hogyan válhat Magyarország a szomszédos országok hatékony tranzitcélpontjává

Letölthető előadásanyagok a Meetup résztvevői részére (a letöltéshez emailben küldött kód szükséges)

Kovács Imre

az Igazgatóság elnöke, CEO, Rail Cargo Hungaria Zrt.

Árufuvarozási körkép - 2024

Németh Réka

forgalmi és üzemviteli főigazgató, MÁV Zrt.

A vasúti infrastruktúra jelenlegi helyzete Magyarországon

Nyíri András

üzemeltetési igazgató, Rail Cargo Hungaria Zrt.

Meglévő vasúti infrastruktúra felújításának és korszerűsítésének hatása a vasúti árufuvarozásra

Érsek Ákos

tanácsató UIRR

A vasúti áruszállítás kilátásai európai szemszögből

Program

13:00 – 13:30 Regisztráció / Networking
13:30 – 14:00 Köszöntők és nyitóelőadás
  Kovács Imre a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület Árufuvarozási Bizottságának elnöke, az Igazgatóság elnöke, CEO, Rail Cargo Hungaria Zrt.
14:00 – 14:25 I. SZEKCIÓ: Infrastruktúrát a vasúti árufuvarozásnak
  Előadások:
A vasúti infrastruktúra jelenlegi helyzete Magyarországon
Németh Réka
forgalmi és üzemviteli főigazgató, MÁV Zrt.

Meglévő vasúti infrastruktúra felújításának és korszerűsítésének hatása a vasúti árufuvarozásra
Nyíri András
üzemeltetési igazgató, Rail Cargo Hungaria Zrt.

14:25 – 14:40 Reakcióbeszélgetés a szekcióban elhangzott előadásokról
  A REAKCIÓBESZÉLGETÉS RÉSZTVEVŐI:
Vanya László vezérigazgató, V-Híd Cargo Zrt.
Dr. Katona László vezérigazgató MMV Magyar Magánvasút Zrt.
Németh Réka
forgalmi és üzemviteli főigazgató, MÁV Zrt. 
MODERÁTOR:
Dr. Dénesfalvy Ágnes
szakmai vezető, HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület
14:40 – 14:55 II. SZEKCIÓ: Business Insights: Optimális vasútlogisztika – I. rész
  Vitaindító előadás:
A vasúti áruszállítás kilátásai európai szemszögből
Érsek Ákos tanácsadó, UIRR
14:55 – 15:25 SZÜNET / Networking kötetlen beszélgetés az előadókkal, résztvevőkkel
15:25 – 16:10 II. SZEKCIÓ: Business Insights: Optimális vasútlogisztika – II. rész
  Kerekasztal-beszélgetés
A KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS RÉSZTVEVŐI:
Zahalka Attila kereskedelmi igazgató, METRANS Konténer Kft.
Potvorszki Zoltán ügyvezető igazgató, VTG Rail Logistics Hungaria Kft.
Bíró Koppány Ajtony főtitkár, MLSZKSZ 
Gubik László vezérigazgató, Záhony-Port Zrt.
Érsek Ákos tanácsadó, UIRR
MODERÁTOR: 
Mogyorósi Szilvia szakpolitikai és nemzetközi ügyekért felelős vezető, HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület
16:15 – 17:00 III. SZEKCIÓ: Vasúti árufuvarozási piaci körkép 2024 – a szektor vezetőinek szemszögéből
   
  Kerekasztal-beszélgetés
  A KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS RÉSZTVEVŐI:
Kovács Imre az Igazgatóság elnöke, CEO Rail Cargo Hungaria Zrt.
Dr. Katona László vezérigazgató MMV Magyar Magánvasút Zrt.
Horváth László elnök CER Hungary Zrt.
Schubert Gyöngyi értékesítési igazgató, Train Hungary Magánvasút Kft.
 
MODERÁTOR: 
Hódosi Lajos
, ügyvezető igazgató, HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület 
17:00 – 17:10 Záró gondolatok
17:10 – 18:00 Networking drink

Jelentkezés

    Személyes adatok
    Számlázási adatok

    ÖSSZEFOGLALÓ A RENDEZVÉNYRŐL

    A vasutakat helyzetbe kell hozni, mert nem fogják tudni kielégíteni az ipar szállítási igényét

    Még magasabb szintre kell emelni a vasúti szektor szereplőinek és a minisztériumok közötti együttműködést.

    A RENDEZVÉNY TÁMOGATÓI

    Szakmai támogatók

    HELYSZÍN

    LA VIDA DUNA RENDEZVÉNYHÁZ

    1138 Budapest, Dunavirág utca 2.

    TOVÁBBI CIKKEINK ÁRUFUVAROZÁS TÉMÁBAN

    Elszállt költségek és romló jövedelmezőség a vasúti árufuvarozóknál

    A vasúti árufuvarozók fajlagos költségei 10,3%-kal nőttek, miközben a fajlagos bevételek csak 2,2%-kal tudtak emelkedni.

    Szorosabb együttműködés a Rail Cargo Logistics–Hungaria és a Szlovén Vasutak között

    Az együttműködés az egyeskocsi-fuvarozás területén valósul meg, a két társaság célja, hogy felgyorsítsa az ajánlatok kiadását a kétoldalú kapcsolatokban.

    Barna Zsolt: a jövő logisztikájának kulcsa a vasút és közút együttműködése

    A Waberer’s vasúti árufuvarozási piacon való megjelenése nem csak a vállalat életében, de a hazai szektor számára is jelentős mérföldkő.

    Ez történt a Magyar Vasút – II. Vasúti Árufuvarozási Konferencián

    Összefoglaltuk a Magyar Vasút - II. Vasúti Árufuvarozási Konferencia legfontosabb történéseit.

    MV Körkérdés: eredmények, várakozások a vasúti árufuvarozásban

    Körkérdés a vasúti árufuvarozási helyzetről. Véleményt mond Kovács Imre, Boda János, Guba László és Katona László.