A mai nappal utószezoni menetrendre váltott a nemzeti vasúttársaság, és ezzel hivatalosan vége szakadt a 2023-as nyári főszezonnak. Ez az évad alighanem sokáig emlékezetes marad, nemigen fordult elő korábban, hogy a közlekedési miniszter bocsánatot kényszerült kérni az utazó közönségtől a vasút szolgáltatásának a színvonala miatt.
Ma vette kezdetét a MÁV balatoni utószezoni menetrendje, amely szeptember 24-ig tartja fenn a sűrűbb közlekedést. Mint korábban lapunk is beszámolt róla, Budapestről a Balaton déli partjára továbbra is óránként, felváltva indulnak a Balaton és Tópart InterCity-k. A Balaton északi partján a Kék Hullám Expressz a főszezonban már megszokott menetrend szerint, gyorsvonati kocsikkal közlekedik a Déli pályaudvar és Tapolca között.
A balatoni nyár idén meglehetősen szélsőségesre sikerült, hol zuhogott, máskor tombolt a kánikula, de
a közvélemény figyelmét mégis inkább a mellékvonalak és a Bzmot motorvonatok műszaki állapota foglalkoztatta.
Nem véletlenül, a vasúttársaság ugyanis arról adott hírt július közepén, hogy a Debrecenből Fehérgyarmatra közlekedő személyvonat (6314) Hodász állomástól nem ment tovább, helyette pótlóbuszt állítottak be Fehérgyarmatig. Az ok: a Bz motorvonat hűtővize – feltehetően műszaki hiba miatt – felforrt. A tartályból kiáramló gőz több utasnak égési sérülést okozott, őket a kiérkezett mentők ellátták.
Önmagában az is kínos, hogy öt MÁV-ügyfélnek a kötözőben ér véget az utazása, azonban ez
a műszaki hiba – mint utóbb kiderült – komoly következményekkel járt a teljes Bzmot flottára, sőt a mellékvonali hálózatra nézve.
A MÁV–Volán-csoport ugyanis hamarosan bejelentette, hogy augusztus elsejétől – további intézkedésig – 10 regionális vasútvonalon vonathelyettesítő autóbuszokkal szolgálja ki utasait. Az érintett mellékvonalakon közlekedő korszerű, légkondicionált autóbuszok kiszámítható és a korábbinál kényelmesebb eljutást tesznek majd lehetővé utasainknak – írta a MÁV.
De ezzel még nem ért véget a kínos eset következményeinek sora:
Lázár János közlekedési miniszter a kormány nevében bocsánatot kért a hodászi vasúti baleset sérültjeitől, és emellett minden utastól, akiknek késés vagy a járművek műszaki színvonala miatt kellemetlenségei támadtak.
Kifejtette, az az elvi álláspontja, hogy az első az utas testi épsége, és csak azután jön az a kérdés, hogy közlekedik-e a vonat. Ha nem tudja a MÁV garantálni, hogy az utasait ne érje baleset, akkor inkább állítsák le az érintett vonalat.
Ezek után nem is csodálkozhattunk, amiért felmerült, hogy esetleg újabb mellékvonalakon állhat le a vasúti személyszállítás. A vasúttársaság azonban igyekezett mindenkit megnyugtatni: egyelőre nem született döntés arról, hogy további mellékvonalakon kerülne sor közlekedésimód-váltásra. Nem egyes vonalak vagy vonalcsoportok, hanem a regionális vonalhálózat egészét illetően vizsgálják azt, hogyan lehet a leginkább üzembiztos, kiszámítható és fenntartható közlekedést biztosítani az utasoknak.
Szerencsére azért más híreket is kaptunk: decembertől néhány mellékvonalon a MÁV-START helyett a GYSEV fogja szállítani az utasokat.
A magyar vasút nehézségei ezen a nyáron azonban nem értek véget a vasúti mellékvonalak járatainak autóbuszos pótlásával.
Kiderült, hogy a nemzetközi fővonalakon is problémák vannak.
Az 1-es, azaz a Budapest–Hegyeshalom–Rajka-vonalon – amelyik a Budapest-Bécs Railjet járatokat is kiszolgálja – sebességkorlátozást vezettek be. Az okokról a hvg.hu kérdezte a MÁV-ot. A vasúttársaság szerint az érintett, Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszon a pálya korossága többszörösen meghaladta a tervezési életciklusát. Az állapotromlást az idei nyáron tapasztalt intenzív esőzések és az elmúlt napok hősége felgyorsította.
A MÁV közlése szerint részletesen kidolgozott tervvel rendelkeznek a probléma megoldására, és a közlekedési tárcával együttműködve a helyzet megoldásán dolgoznak.
Addig is, átmenetileg, ahogy a sínek túlmelegedése esetén a magyar kötöttpálya-hálózat más szakaszain is, további sebességkorlátozások révén garantálható csak a közlekedés biztonsága.
A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon a vonatok menetideje 5-10, esetenként 10-20 perccel meghosszabbodhat.
Borítókép: A közlekedési miniszter bocsánatot kért (Lázár János fb)