fbpx
2026. szeptember 13. vasárnap
spot_img

Lázár János: jövőre már 100 bérelt mozdonya lehet a MÁV-nak

Lázár János építési és közlekedési miniszter, valamint Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója számoltak be a közösségi közlekedési szolgáltatásokat érintő változásokról. A miniszter kiemelte, hogy a nyári szezon kihívás lesz, de kiemelten készülnek. Hamarosan élesben is indul késésbiztosítás.

Lázár János a korábban bejelentett 10 pontos vállalásáról státuszolt a keddi Közlekedésinfón, melyek közül kiemelte, hogy június 1-től indul a késésbiztosítás. Ez azt jelenti, hogy legalább 20 perces késés esetén 50%-os jegyár-visszatértést igényelhetnek az utasok. Érvényes lesz mindenféle módon vásárolt jegyre: pénztár, automata, applikáció stb.  Az új, MÁV+ applikációban be kell kapcsolni külön ezt a funkciót. A pénztárakban visszaadják a jegyár felét a helyszínen, míg az applikációban regisztrált banki adatok megléte esetén visszautalásra kerül sor.

A miniszter a vállalások részeként kiemelte, hogy sor kerül 1200 mosdó felújítására összesen 750 helyszínen. Mindez még ebben az évben, összesen 6,5 milliárd forintból, amit a MÁV megtakarításaiból gazdálkodtak ki. Hangsúlyozta, hogy mindeközben sikeresen zajlik az IC vonatok folyamatos, menetközbeni takarítása.

- Hirdetés -

A járműhelyzet terén van fény az alagút végén

Lázár János autóbuszos beszerzésről is említést tett, melynek köszönhetően rendkívül fiatal lesz a buszos járműpark: ezer új autóbusz vásárlására kerül sor, az első 130 darab pedig hamarosan megérkezik, és a Balaton térségében fogják ezeket bevetni, elsősorban a közelgő nyári szezon miatt is.

A miniszter elismerte, hogy jelenleg a vasúti járműhelyzet rosszabb, viszont 2026 tavaszáig 70 db mozdonyt bérelnek majd, amik átlagéletkora 20 év körül van és ezek nagy segítséget jelent majd a menetrendi stabilitásban. Bejelentette, hogy újabb 30 mozdony fognak bérelni 2026-ban, így összesen 100 új bérelt mozdony áll majd rendelkezésre a jövő évben. Lázár János úgy kalkulálta, hogy várható 4-5%-ra fog csökkenni a 20 perces, vagy annál nagyobb késések száma.

A Közlekedésinfón elhangzott, hogy a Magyar Vagonnál 100 IC és vasúti kocsi felújítását végezték el a nyári szezonra felkészülve. A kocsihelyzet javítása kapcsán továbbá azon is dolgoznak az ÉKM-ben, hogy 285 új kocsi beszerzésére is sor kerüljön, ehhez azonban még forrásért kell lobbizni a Nemzetgazdasági Minisztériumnál

Nagy kihívás lesz a nyár, haváriatervvel készülnek

Lázár János elmondta, hogy a nyári új menetrend június 21-től életbe lép. Megjegyezte, hogy a tavalyi évből sok tanulságot vontak le és arra számítanak, hogy a hőség nagy ellenség lesz idén is. Viszont nagy erőket mozgósítanak és komoly előkészületek vannak. Többek között közel 300 busz támogatni fogja a MÁV-ot, illetve további buszflották bérlésére is sor kerül. Említette a klímagaranciát is: fel lesz tüntetve, hogy melyik járaton van klímaberendezés. Kiemelte, hogy a nyáron minden településen, minden nap biztosítva lesz a klímás közösségi közlekedési lehetőség.

————————————————————

Csatlakozzon Ön is a vasúti járműipar döntéshozóihoz – május 29-én Budapesten!
Érje el a legfontosabb döntéshozókat, értesüljön első kézből az iparági trendekről, teremtsen új üzleti lehetőségeket – mindezt a vasúti szektor legrangosabb tavaszi eseményén.

A rendezvényen a hazai járműpiac kiemelt szereplői és a szektor külföldi szakemberi egyaránt első kézből adnak bepillantást a jenlegi járműhelyzetről. Mik a hazai kilátások? Mi, hogyan működik a környező országokban? Milyen gyors és középtávú megoldások jelenthetik a rég várt változást a járműgyártás és -fejlesztés, finanszírozás, szabályozás, beszerzés, vagy akár karbantartás terén? A nemzetközi járműgyártó és lízingcégek miként tekintenek a magyar piacra, milyen lehetőségekkel szolgálhatnak? Többek között ezen kérdésekre keressük a válaszokat a Magyar Vasút – II. Vasúti Járműipari Szimpózium 2025-ös rendezvényén.

TOVÁBBI RÉSZLETEK AZ ESEMÉNY OLDALÁN

Ezek is érdekelhetik

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Egyre többen vásárolják online nemzetközi vonatjegyüket

Folyamatosan erősödik a nemzetközi vasúti utazások iránti kereslet, miközben egyre többen választják a digitális jegyvásárlást.

Három év után újra járnak vonatok Tiszaújváros és Miskolc között

Naponta tíz pár vonat közlekedik, az állomás elérését pedig a járatokhoz csatlakozó 89-es körbusz segíti, ami a késésekhez is igazodik.

Gyorsabb és megbízhatóbb vasutat terveznek Székesfehérvár és a Balaton között

Elindul a Székesfehérvár és a Balaton közötti vasútvonal fejlesztésének tervezése, amelyre a kormány 3 milliárd forintot biztosít.

36,3 milliárd forintos beruházással újul meg az Almásfüzitő–Komárom vasúti szakasz

Eredményesen zárult az Almásfüzitő és Komárom közötti vasúti pályaszakasz átépítésére kiírt kivitelezési tender.

Szeptemberben újraindul a vasúti közlekedés Miskolc és Tiszaújváros között

Három év szünet után, szeptember 1-jétől ismét közlekednek személyvonatok a Miskolc–Tiszaújváros vasútvonalon.

Legfrissebb híreink

Újra napirenden a Siemens-mozdonyok beszerzése: tárgyalnak a 2022-es keretmegállapodásról

Új lehetőség nyílhat a MÁV korábbi Siemens Vectron-beszerzésének részleges megmentésére, a korábbi keretmegállapodás ugyanis nem szűnt meg.

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Újra napirenden a Siemens-mozdonyok beszerzése: tárgyalnak a 2022-es keretmegállapodásról

Új lehetőség nyílhat a MÁV korábbi Siemens Vectron-beszerzésének részleges megmentésére, a korábbi keretmegállapodás ugyanis nem szűnt meg.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

A rovat további cikkei