fbpx
2026. szeptember 5. szombat
spot_img

400 milliárd forint befektetés a vasútba: elindul a reptéri gyorsvasút fejlesztése

A kormány bejelentette a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vasúti összeköttetésének megvalósítását, amely már évtizedek óta tervezett közlekedési beruházás. A fejlesztés részeként 27 kilométer új vasútvonal épül Kőbánya és Monor között, így a repülőtér közvetlenül bekapcsolódik az országos vasúthálózatba.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Lázár János építési és közlekedési miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzott tervezet szerint a Nyugati pályaudvarról mintegy 20 perc alatt lesz elérhető a repülőtér, a vonatok 160 km/órás sebességgel közlekednek majd, a jegyár pedig 3000–4000 forint körül alakulhat, ami például a taxiárakhoz képest mindenképp versenyképes lesz. A kivitelezésre egy koncesszió keretében nemzetközi tendert írnak ki. A vasútvonal fejlesztésének becsült költsége egymilliárd euró (~400 millió Ft).

Lázár János kiemelte, hogy a beruházás mellet szólt az is, hogy erre a vasútvonalra az áruszállítás miatt is szükség van. Mint mondta, Magyarország hamarosan 1 millió db autót fog gyártani, és ezeket az EU-s szabályok szerint döntően vasúton kell majd szállítani a nyugat-európai piacokra.

- Hirdetés -

A sajtóeseményen arról is beszéltek a miniszterek, hogy a vasútfejlesztési projekt része egy átfogóbb, 2,5 milliárd eurós (~1000 milliárd forint) repülőtéri fejlesztési csomagnak, amely magában foglalja a 3-as terminál megépítését és a környező úthálózat bővítését is. A terminál alapkövét tervezetten 2026 márciusában teszik le, a teljes beruházás befejezését 2034–2035-re tervezik.

Nagy Márton arról is bejelentést tett, hogy a kormány egy új holdingot is létrehoz Aviatica néven, amelybe a Budapest Airport, a HungaroControl, valamint a debreceni és sármelléki repülőterek tartoznak majd. Emellett a tervek között szerepel egy új, vidéki cargorepülőtér létrehozása is, magánbefektetők bevonásával.

Nyitókép forrása: Lázár János Facebook-oldal

Ezek is érdekelhetik

Hogyan lehet megelőzni a vasútellenes tiltakozásokat?

A torinói régióban és Gyálon is tiltakoznak a vasút fejlesztése ellen, míg Európa legtöbb régiójában inkább azt szeretnék elérni, hogy fejlesszék a vasútjaikat. A No...

Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv: újraindul az ország és a főváros vasútfejlesztése!

Uniós forrásokra építve minden fővonalon néhány éven belül jelentősen gyorsul a forgalom, az áruszállítást pedig kapacitásbővítés és új támogatási rendszer segíti.

Így újul meg a hazai vasúti járműpark

Jelenleg 140 ezer ülőhelye van a MÁV-nak viszont a kalkulációk alapján tíz éven belül 200 ezer helyre lesz szükség.

Lázár János: az áru várhat, az utas nem | FRISSÍTVE

Az intenzív havazás által kialakult nehéz közlekedési viszonyok miatt a tehervonati forgalom korlátozására kerül sor a vasúthálózaton.

Körkérdés: a V0 vasútvonal jelentősége

A vasúti szektor különböző szereplőit kérdeztük arról, miben látják a V0 vasútvonal meglétének fontosságát.

Elkészült a GYSEV FLIRT InterCity motorvonatának első festett kocsiszekrénye Szolnokon – további megrendelésekről is tárgyalnak

A STADLER szolnoki üzemében ünnepélyesen leleplezték a GYSEV leendő InterCity motorvonat-flottájának első festett kocsiszekrényét.

Legfrissebb híreink

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Egyre többen vásárolják online nemzetközi vonatjegyüket

Folyamatosan erősödik a nemzetközi vasúti utazások iránti kereslet, miközben egyre többen választják a digitális jegyvásárlást.

Három év után újra járnak vonatok Tiszaújváros és Miskolc között

Naponta tíz pár vonat közlekedik, az állomás elérését pedig a járatokhoz csatlakozó 89-es körbusz segíti, ami a késésekhez is igazodik.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Egyre többen vásárolják online nemzetközi vonatjegyüket

Folyamatosan erősödik a nemzetközi vasúti utazások iránti kereslet, miközben egyre többen választják a digitális jegyvásárlást.

Három év után újra járnak vonatok Tiszaújváros és Miskolc között

Naponta tíz pár vonat közlekedik, az állomás elérését pedig a járatokhoz csatlakozó 89-es körbusz segíti, ami a késésekhez is igazodik.

A rovat további cikkei

Kormányhatározat született az egyeskocsi-fuvarozás támogatásáról

A megjelent kormányhatározat szerint a támogatási program 2026-os megvalósítására legfeljebb 2 milliárd forint áll rendelkezésre.