fbpx
2026. szeptember 13. vasárnap
spot_img

Hamarosan indul a balatoni utószezon a vasútnál

Jövő hétfőn, augusztus 28-án veszi kezdetét a MÁV Balaton utószezoni menetrendje, amely szeptember 24-ig tartja fenn a sűrűbb közlekedést, átszállás nélküli eljutást több országrészből – közölte a MÁV-Start.

Budapestről a Balaton déli partjára továbbra is óránként, felváltva indulnak a Balaton és Tópart InterCity-k, ezen felül kétóránként továbbra is közlekednek a Déli->Parti InterRégiók –

valamennyi járat korszerű, FLIRT motorvonat

– a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között. Tavalyhoz hasonlóan péntek és szombat éjjel az utószezonban is közlekednek a Bagolyvonatok a dél-balatoni vonalon.
A Balaton északi partján a Kék Hullám Expressz a főszezonban már megszokott menetrend szerint, gyorsvonati kocsikkal közlekedik a Déli pályaudvar és Tapolca között. Továbbá a Déli pályaudvar és Balatonfüred között az utószezonban is kétóránként indul a Vízipók InterRégió. Mindezek mellett

Szombathely és Keszthely között az utószezonban is naponta jár a Lesence sebesvonat, Győr és Keszthely között pedig a Tanúhegy sebesvonat az utószezonban hétvégi napokon közlekedik.

- Hirdetés -

Október végéig továbbra is megválthatók a Balaton24 és Balaton72 napijegyek. Ezek a termékek korlátlan számú utazásra érvényesek a Balaton körüli vasútvonalakon, a balatonfenyvesi kisvasút vonalain, valamint a Volánbusz egyes part menti járatain.

Ősszel is megéri országbérletet vagy vármegyebérletet váltani,

ugyanis a Balaton körül közlekedő valamennyi vonaton, így az InterCity, vagy más helyjegyköteles vonatok másodosztályán is érvényesek a megfelelő helyjegy megváltásával ezek a bérletek. A 30 napon át érvényes kedvezményes országbérlet 1890 forintért, a teljesárú bérlet 18 900 forintért váltható. A vármegye- és országbérlettel rendelkezők az országbérlet.hu weboldal Balaton menüpontjából tájékozódhatnak a Balatonhoz vagy annak térségében közlekedő járatokról és a feltételekről.

Ezek is érdekelhetik

Új tarifarendszer teszi olcsóbbá és egyszerűbbé a közlekedést

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformja lépett hatályba március 1-jén.

Több mint négyszázezezer vármegye- és országbérletet váltottak ezidáig

Az új tarifarendszer vonzóbbá teheti a közösségi közlekedést Magyarországon?

Miért drága az olcsó bérlet?

Ekés András mobilitási szakértő, a Mobilissimus ügyvezetője és a FAIRTIQ kelet-közép-európai képviselőjének írása a részletszabályozást még nem ismerve járja körül az olcsó árazásban rejlő lehetőségeket és kockázatokat, nem csak a közlekedés területéről.

Kisokos a helyközi közlekedés új tarifarendszeréről

Március 1-jén lép életbe a magyar helyközi közlekedés új tarifarendszere.

Az országbérlet hozott gyógyulást a járványra

Tavaly rekordokat döntött a közösségi közlekedés. A MÁV–Volán-csoport járatain 2023-ban 837 millió utazás történt. Ez 118 millióval több, mint 2022-ben, ami azt mutatja, hogy a...

A BKK bérlet olcsóbb lesz márciustól

Jól járnak a közösségi közlekedés használói a központi régióban. A tavasz kezdetétől a tömegközlekedést használó budapestieknek minden hónapban el kell dönteniük, hogy BKK-bérletet vásárolnak 8950...

Legfrissebb híreink

Újra napirenden a Siemens-mozdonyok beszerzése: tárgyalnak a 2022-es keretmegállapodásról

Új lehetőség nyílhat a MÁV korábbi Siemens Vectron-beszerzésének részleges megmentésére, a korábbi keretmegállapodás ugyanis nem szűnt meg.

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Javult a balatoni vonatok pontossága, elindult az utószezoni menetrend

Az adatalapú elemzés és a nyári főszezonban bevezetett célzott menetrendi módosítások jelentősen javították a balatoni vonatok pontosságát.

Megújul a várpalotai vasútállomás utasforgalmi területe

Megkezdődött a várpalotai vasútállomás felújítása: a 65 millió forintos beruházás során korszerűbb és kényelmesebb utasforgalmi terek jönnek létre.

A rovat további cikkei

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.