fbpx
2025. július 11. péntek

Új nagysebességű vonal Ankara és Sivas között

A látványos nagysebességű török vasútvonal 12 óráról kettőre csökkenti a menetidőt a két végpont között.

Azt nem lehet tudni előre, hogy a május közepi országos választás eredményét befolyásolni tudja-e Törökország legújabb, 406 kilométeres nagysebességű vonala, amelyet szerdán adnak át Ankara és Sivas között, de a rezsimnek van mivel dicsekednie. A nehéz, hegyes terepen 49 alagút és 49 viadukt is készült, az előbbiek közül a leghosszabb 5,12 kilométeres, az utóbbiak közül a legmagasabb 89 méter magas – írja az International Railway Journal.

A most nyíló vonal keleti fele teljesen új nyomvonalon halad, eddig Kayseri felé kellett kerülni, így Sivas 603 kilométer helyett már csak 405-re van Ankarától vasúton. A 200 kilométeres megtakarítás jelentős, hiszen ez lesz a fő kelet-nyugati nagysebességű tengely egész Törökországon át, ha megépül majd Isztambultól nyugatra Drinápolyig (Edirne) és a bolgár határig, illetve Sivastól keletre Karsig. Az új pálya zöme 250 kilométer/órás sebességre alkalmas, a rövidítés és a gyorsulás együttes eredménye a 12 órás utazási idő 2 órára csökkenése.

- Hirdetés -
Magyar Vasut
A török vasúti hálózat (Maximilian Dörrbecker / Wikipédia)
A török vasúti hálózat (Maximilian Dörrbecker / Wikipédia)

Törökország 2009-ben, az Ankara-Eskişehir vonal üzembe helyezésével ismerkedett meg a nagysebességű vonatok technológiájával. Két évvel később indult az Ankara-Konya vonalon a forgalom, 2014-ban pedig az Eskişehir–Isztambul közöttin. Tavaly januárjában állt munkába a Konya–Karaman vonal. (A térkép a meglévő nagysebességű vonalakat pirossal, az újat folytonos sárgával jelöli Ankarától keletre.) Az elmúlt húsz évben – az államvasút honlapja szerint – több mint 370 milliárd lírát fektettek be a vasútba (egy líra jelenleg 17,50 forint), és a vasútra jutó részarány a közlekedési beruházásokból meghaladta a 60 százalékot.

Nyitókép: Ludger Heide / Flickr

Ezek is érdekelhetik

Duplázott a Kaszpi-tengeren a vasúti forgalom

Azonban fejlesztésekre van szükség, ami Magyarország számára is fontos lehetőség.

Felújítják a Madrid-Sevilla nagysebességű vasútvonalat

Több 700 millió euróból újítják meg az első spanyol nagysebességű vasútvonal komplett infrastruktúráját.

16 éves Barcelonában a nagysebességű vasút

Több, mint 150 millió utasa volt a katalán főváros nagysebességű vasútjának eddigi története alatt.

Ha hiszünk a vasútban, Magyarországon is szükség lehet NSV-re

Magyar kutató nagydíja a Közlekedéstudományi Világkonferencián. A World Conference on Transport Research eseményét háromévente rendezik meg más-más kontinensen. Az idei, montreali konferencia hetvenfős tudományos bizottsága...

Új modellel vizsgálták a nagy sebességű vasút gazdaságosságát

Magyar kutató nagydíja a Közlekedéstudományi Világkonferencián. A World Conference on Transport Research eseményét háromévente rendezik meg más-más kontinensen. Az idei, montreali konferencia hetvenfős tudományos bizottsága...

Az EU-s költség-haszon elemzés módszertana évtizedes lemaradásban van

A World Conference on Transport Research montreáli konferencián a magyar Hörcher Dánielnek és szerzőtársainak ítélték a nagydíjat.

Legfrissebb híreink

A vasúti árufuvarozás tovább gurul a lejtőn lefele

Felemás a hazai logisztika első negyedéves eredményessége: a légi áruszállítás dinamikusan bővül, ám a vasúti és közúti áruforgalom tovább csökkent.

Nem kímélte a vihar az országos közösségi közlekedést sem, fokozatosan áll helyre a forgalom

Fokozatosan áll helyre a forgalom a viharos napok után, az aktuális menetrendek kapcsán érdemes a MÁV felületein tájékozódni indulás előtt.

A MÁV bérelt mozdonyai javítanak a menetrendszerűségen

Ahol a MÁV-csoport frissen bérelt mozdonyai üzemelnek, ott a vonatok menetrendszerűsége is javulni kezdett.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

A közszolgáltatási piacon 2034-től lehet verseny

A MÁV-val és a GYSEV-vel megkötötték a szerződéseket, a buszközlekedésre márciusban jön a pályázat. A tervek szerint idén márciusban írják ki a tendert Magyarország teljes...

Több mint negyedmillió éjszakai utas a MÁV-START-nál

Budapest Béccsel versenyez a legtöbb éjszakai járattal érintett csomópont címéért. Európában néhány éve megfordult a trend, elsősorban az osztrák államvasút befektetése nyomán növekszik a hálókocsis,...

Violeta Bulc és a Dán Államvasutak kapták a vasúti Oscar-díjat

Az Európai Vasúti Díjat a CER és az UNIFE ítélte oda az Európai Bizottság korábbi közlekedési biztosának, illetve a DSB-nek. Az Európai Vasúti Díjat már...

A rovat további cikkei

Célegyenesben a MÁV-GYSEV vonalátadás előkészítése

Célegyenesben a vonalátadás: 2025. július 1-től a GYSEV 752 km vasúti pálya üzemeltetését veszi át a MÁV-csoporttól.

Az osztrákok közel 20 milliárd eurót költhetnek vasútépítésre

Az új ÖBB-Rahmenplan – több éves keretterv – a 2025-2030 időszakban 19,7 milliárd eurót szán vasúti pályahálózat-építésre Ausztriában.

Új vasúti ipari vágánnyal és rakodóterülettel bővül az iváncsai ipari terület

A beruházás tervezetten 2026 nyarára elkészül. Elsődleges cél az áruszállítás gyorsabb és költséghatékonyabb lebonyolítása.