fbpx
2026. július 15. szerda

Rekordmélységben a Deutsche Bahn pontossága

Novemberben csak minden második távolsági vonat érkezett meg időben: ez az 52 százalékos eredmény új negatív rekord idén. A masszív restancia elsődleges okaként az országszerte zajló felújítási munkálatokat nevezte meg a német vasúttársaság.

A regionális és a távolsági járatok menetrendszerűsége év eleje óta folyamatosan esik vissza, elsősorban azonban októberről novemberre zuhant be a pontosság. A távolsági vonatok (intercityk és az ICE-k) januárban még 73 százalékban érték el céljukat legfeljebb hat perc késéssel, novemberre viszont már 52 százalékra estek vissza. A regionális járatok eredménye ezzel szemben sokkal jobb: az év első hónapjában 93 százalékos pontossággal közlekedtek, és novemberben is 85,5 százalékot könyvelhettek el.

Egy vonat akkor számít pontosnak, ha a menetrend szerinti érkezést maximum hat perccel haladja meg (az ábrán piros vonal, a 7–16 perces késések arányát szürke vonal mutatja). Novemberben a távolsági járatok 74 százaléka maradt a 16 perces határ alatt – vagyis a maradék 24 százalék annál többet késett.

A 24 nonprofit szervezetet és százötvennél is több, a vasúti ágazatban működő vállalatot tömörítő, német Allianz pro-Schiene szövetség szerint a helyzet még annál is rosszabb, mint a január–október közötti 66 százalékos átlagérték. Úgy vélik, a Deutsche Bahn biztosan alul fogja teljesíteni a 2023-as évre tervezett hetven százalék feletti célját.

A vasúttársaság szerint a távolsági vonatok körülbelül 75 százaléka késett meg útközben legalább egy felújítási helyszín miatt. A DB-nek az idén jelentősen növelnie kellett a felújítások mennyiségét a munkálatokat illető hatalmas lemaradás okán: körülbelül kétmilliárd euró saját forrást is fel kellett használniuk a nem megfelelő állapotú infrastruktúra helyrehozására.

Éves szinten különösen a rövid távú építési munkálatok ugrottak meg: novemberben 11 százalékkal több helyszínen zajlik fejlesztés, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A pontosság viszont kilenc százalékkal esett vissza tavaly novemberhez képest. Az Allianz pro-Schiene szerint a helyzet az utasok szemszögéből nézve rendkívül lehangoló – a vasúthálózat fejlesztésének több évtizedes elhanyagolását tekintve azonban nem is meglepő.

Ezek is érdekelhetik

405 km/óra sebességgel száguldott az ICE-S tesztvonat

A DB és a Siemens Mobility új sebességi rekordot állított fel, egy ICE-S tesztvonattal 405 km/h sebességet értek el.

Már élesben működik a MÁV késési biztosítása

Életbe lépett a késési biztosítás a MÁV-csoport járatain: az adott járat 20 percet elérő késése esetén a menetjegy árának fele visszajár.

Deutsche Bahn eladta a DB Schenkert

A Deutsche Bahn értékesítette a logisztikai leányvállalatát, a DB Schenkert a DSV dán közlekedési és logisztikai társaságnak.

Megkezdődik a német vasúthálózat energetikai hálózatüzemeltetésének modernizációja

A Deutsche Bahn Energie a német vasúthálózat villamosenergia-rendszerének korszerűsítésébe kezd, várhatóan 2028-ra készülhet el.

December 15-től lép életbe az új menetrend, de kevés változás lesz

A MÁV és a GYSEV meghirdette a jövő évi belföldi közforgalmú menetrendet, mind a két szolgáltató esetében csak kisebb változások lesznek.

A MÁV-nál már szezon van

Az utasigényekhez igazodva a MÁV-VOLÁN-csoport idén is „megnyújtja” a balatoni szezont.

Legfrissebb híreink

Újra kibővített adattartalommal teszi közzé menetrendszerűségi statisztikáit a MÁV

Vitézy Dávid bejelentette, hogy ismét részletes havi és éves menetrendszerűségi statisztikákat publikál a MÁV-csoport.

Mérföldkőhöz érkezett az IC+NEO kocsik gyártása

A Magyar Vagon gyártásában készülő IC+NEO kocsik fontos mérföldkőhöz érkeztek: az első kocsiszekrény a forgóvázakra került, így már saját futóművén áll.

Kormányzati egyeztetés indult a fuvarozási ágazat versenyképességéről – a vasúti árufuvarozás jövője is kulcskérdés volt

Megkezdődtek a kormányzat és a logisztikai szakma érdekképviseletei közötti egyeztetések a magyar logisztikai rendszer versenyképességének javításáról.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Meggyes Gábor: komplex eredményességet csak középtávon lehet biztosítani

Egy vasúti infrastruktúrát érintő fejlesztési folyamat időigénye átlagosan 4-6 év, tehát ma azt kellene látni, hogy 2031-ben hol lesz beruházás.

„Ma figyelmesen, holnap épségben!” – Nemzetközi Útátjáró Biztonsági Nap

A kampány a járművezetők, kerékpárosok, rolleresek és gyalogosok figyelmét hívja fel a biztonságos közlekedésre és az útátjárók veszélyeire.

Vitézy: 35 db emeletes InterCity-motorvonat beszerzése indulhat meg idén

Az EU-val megkötött finanszírozási megállapodásnak köszönhetően 35 új InterCity-motorvonat beszerzésére nyílhat lehetőség.

A rovat további cikkei

Mérföldkőhöz érkezett az IC+NEO kocsik gyártása

A Magyar Vagon gyártásában készülő IC+NEO kocsik fontos mérföldkőhöz érkeztek: az első kocsiszekrény a forgóvázakra került, így már saját futóművén áll.

Hamarosan elkészülnek a GYSEV új InterCity-motorvonat flottájának első járművei

A végső összeszerelési fázisba érkezett a GYSEV Zrt. új, 11 darabos FLIRT InterCity-motorvonat flottájának gyártása.

Hivatalos: újraindul a személyszállítás Komlóra és Tiszaújvárosba

Mindkét város visszakapja vasúti személyszállítási kapcsolatát, ütemes menetrenddel és az országos távolsági hálózathoz csatlakozva.