fbpx
2025. május 16. péntek

Bevált a tarifareform a MÁV-VOLÁN-csoportnál

Sorra születnek a rekordok a MÁV-VOLÁN-csoportnál, amióta egyszerűsödött és egyben szélesedett is a kedvezményes utazások tarifarendszere. Márciusban 932 ezer ország- és vármegyebérletet, valamint napijegyet váltottak az utasok – adta hírül a vállalatcsoport.

Az új rendszer tavalyi bevezetése óta összesen 6,1 millió vármegye- és országbérletet vásároltak az utasok (ősz óta stabilan nagyjából havi félmillió fogy ezekből a termékekből) – tudatta a MÁV-VOLÁN-csoport. Azonban a 2024. március elsejével bevezetett, korszerűsített tarifarendszer hatására már a bevezetés hónapjában 33 százalékkal megemelkedett a jegy- és bérletértékesítés februárhoz képest. Március és április első hét napjában 60-80 ezer vármegye- és országbérlettel többet váltottak, mint február azonos időszakában.

A vállalatcsoport szerint az új tarifarendszer az utazási szokásokra is kihat: az InterCityket januárhoz képest 162 ezerrel, februárhoz képest 152 ezerrel többen választották márciusban.

- Hirdetés -

MÁV-VOLÁN-csoport tájékoztatása szerint a korábbi bonyolultabb kedvezményrendszer jelentős egyszerűsödése és kiterjesztése (65 helyett 20 típusra csökkent a kedvezménykategóriák száma, amelyeket ugyanakkor a korábbinál több utas és kedvezőbb feltételekkel vehet igénybe), illetve a jegy- és bérlettermékek körének átalakítása révén sokkal könnyebben érthető és elérhető lett az utazás annak a mintegy 3,5-4 millió utasnak, akik rendszeresen vagy alkalmanként a közösségi közlekedést választják.

Egyszerűsödtek a kedvezményre való jogosultság igazolásához szükséges dokumentumok. A családok pedig hónapról hónapra akár több 10 ezer forintot takaríthatnak meg az új tarifarendszer előnyeinek, kedvező árazásának köszönhetően. A tarifarendszer változásaival kapcsolatos tudnivalókat a vállalatcsoport az ujtarifa.hu oldalon szedte csokorba.

Beszámoltak arról is, hogy bővült azon települések köre, ahol helyi közösségi közlekedésben is érvényesek az új díjtermékek. Zalaegerszeg, Esztergom és Budapest után április 1-jétől a Volánbusz érdi helyi vonalain (738-as és a 746-os) is felhasználható utazásra az országbérlet, a Pest vármegyebérlet, a Pest Vármegye24 és a Magyarország24 napijegy. Érden bővült az ingyenes utazásra jogosultak köre is.

Fotó: MÁV

Ezek is érdekelhetik

A MÁV 285 db IC kocsi beszerzésére készül

Hegyi Zsolt bejelentette, hogy a vasúttársaság járműállományát bővíteni és korszerűsíteni szükséges, amelyre több megoldás is van.

Nagy kapacitás, kis fogyasztás – emeletes motorvonatok Magyarországon

A korszerű KISS motorvonatok környezeti előnyei az energiahatékonyság, valamint a légszennyezéstől, egyéb károsanyag-kibocsátástól mentes és zajszegény üzem.

MÁV-integráció: a munkavállalók tovább foglalkoztatását garantálja az Integrált Kollektív Szerződés

megszületett a megállapodás a kollektív szerződésről az új, integrált személyszállító vállalatban is

Nagy kapacitás, kis fogyasztás – emeletes motorvonatok Magyarországon

A korszerű villamos motorvonatok közlekedtetése lehetővé teszi a környezetterhelés csökkentését.

Országos Haváriaközpontot hoz létre a MÁV

Új gyakorlatot fog bevezetni a MÁV a rendkívüli forgalmi helyzetek kezelésére, legkésőbb 2025. január elsejétől éles lesz a rendszer.

Hegyi Zsolt: nem lesz menetrendváltozás a HÉV-eknél!

A MÁV Zrt. vezérigazgatója, Hegyi Zsolt videóban üzent az utasoknak, a vállalat közleményt is kiadott a HÉV-ek menetrendje kapcsán.

Legfrissebb híreink

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.

A MÁV megindította a „hosszú nyarat”

A MÁV az idei évben is elő-, fő- és utószezoni többletkapacitásokkal biztosít jobb eljutási lehetőséget a Balaton környékére utazóknak.

Az Európai Parlament nagyobb pénzügyi támogatást szán hosszú távon a közlekedésnek

Az Európai Parlament előzetes álláspontot fogadott el az EU következő, 2027-et követő időszakra vonatkozó hosszú távú költségvetéséről.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Hirdetésspot_img
Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.

A MÁV megindította a „hosszú nyarat”

A MÁV az idei évben is elő-, fő- és utószezoni többletkapacitásokkal biztosít jobb eljutási lehetőséget a Balaton környékére utazóknak.

Az Európai Parlament nagyobb pénzügyi támogatást szán hosszú távon a közlekedésnek

Az Európai Parlament előzetes álláspontot fogadott el az EU következő, 2027-et követő időszakra vonatkozó hosszú távú költségvetéséről.

A rovat további cikkei

Deutsche Bahn eladta a DB Schenkert

A Deutsche Bahn értékesítette a logisztikai leányvállalatát, a DB Schenkert a DSV dán közlekedési és logisztikai társaságnak.