fbpx
2025. február 12. szerda

A hazai vasúti piac számára is tanulságos konstrukcióban indult el az European Sleeper új éjszakai járata

Az European Sleeper új éjszakai járata Prága és Brüsszel között március 25-én indult. Vajon az új európai vasútüzemi modell egyik első fecskéjét látjuk?

Ilyen közvetlen járat még sosem volt a vasút története során, amit az alig egy éves vasúttársaság indított el meghosszabbítva meglévő, Brüsszel-Berlin éjszakai vonatát (amelyre a decemberi menetredváltással az ÖBB is „ráindult” saját nightjetével – igaz, az European Sleeperrel ellentétben nem Amszterdamon, hanem Kölnön át). Az első Brüsszel-Prága vonat március 25-én, míg ellenirányú párja március 26-án indult, a kettő közé az European Sleeper pedig prágai sajtóeseményt szervezett. Már az indulás időzítése is jelzi az új járat fókuszát, hiszen az nem a decemberi menetrendváltáskor, hanem a turisztikai idény tavaszi startjakor indult, hallgatólagosan feltéve a kérdést, hogy a vasúti hagyomány szerint december elejére időzített menetrendváltás vajon köszönőviszonyban van-e a vasút valódi ügyfelelinek, az utasoknak az igényeivel. De a nyitóesemény sem a vasúti szaksajtónak, hanem a turisztikai szektornak szólt, és – mivel vérbeli magánvasútként az első útra nem csak a sajtóvendégeket hívták, hanem jegyeket is árusítottak – az utazóközönség vissza is igazolta az European Sleeper várakozásait: az öltönyös vendégek távol-keleti nagybőröndös turistákkal és biciklis kirándulókkal várták az új vonatot Prága főpályaudvarának peronjain.

Ugyan a kezdeti időszakban heti háromszor járó éjszakai vonat bemutatásának középpontjában a reggeli kávé után azonnal elérhető festői Károly-híd és a cseh-német határvidék szász svájca állt, a sorok között számtalan érdekesség derült ki arról, hogy a vasúti piac meglévő szereplőinek milyen izgalmas új lehetőségeket jelent egy magánkezdeményezésű éjszakai vonat elindítása:

- Hirdetés -
  • A holland European Sleeper márka két céget takar: az European Sleeper Cooperatie szövetkezeti formában működik, és a hitelező bankok mellett több, mint ezer, az európai éjszakai közlekedés jövőképében saját tőkebefizetésével is bízó magánszemély forrásainak becsatornázását tette lehetővé. Az így összegyűjtött 7,5 millió euró a magánvasút fapados légitársaságokra hasonlító üzemelési modelljében is jelentős összeg, és a nagyobb banki hitelezők étvágyát is könnyebben hozza meg.
  • Ez a szövetkezet a kizárólagos tulajdonosa a korlátolt felelősségű társaságként működő European Sleeper Exploitatie-nek, amely a vasútüzemi lebonyolítás megszervezéséért felel, ugyanakkor a fapados légitársaságokhoz hasonló, lecsupaszított üzleti modell mellett a vonatok menetvonalain, a jegyértékesítő honlapon és a fekvőhelyes kocsik párnáin kívül gyakorlatilag semmit sem tulajdonol:
  • A mozdonyt a belga államvasútból privatizált, magánvasúti árufuvarozótól, a Lineas-tól bérlik, ami mutatja, hogy a volatilis árufuvarozási piacon egy stabilan heti háromszor közlekedő éjszakai vonat továbbítása már olyan, szemmel látható üzlet, amiért egy inkumbens árufuvarozó is „lehajol”.
  • A vasútüzemi vonattovábbítást a különvonatok továbbítására specializálódó (jelenleg Hollandiában a MÁV Rail Tours Gyertyafény Expresszéhez hasonló Dinner Train vonatokat üzemeltető) Train Charter Services végzi Brüsszeltől a cseh határig, Csehországban pedig az államvasút CD, akik a folyosói pletykák szerint kedvezőbb üzleti ajánlattal hozták el a magánvasútként egyértelműbb partner Regiojet elől az üzletet – rámutatva arra, hogy ha stratégiai cél egy ország integrálása az európai éjszakai közlekedésbe (ahogyan erre a nyitóeseményen felszólaló cseh közlekedési miniszter is rámutatott!) akkor egy állami cég is tud olyan rugalmas lenni, hogy a piacon is versenyképes feltételeket is diktáljon.
  • A háló- és fekvőhelyes kocsikat több, vasúti járműbérlésre szakosodott cégtől, így többek között az Optima Expressből is ismert GfF-től (Gesellschaft für Fahrzeugtechnik) bérlik. Több évtizedes, de alapvetően jó állapotú, klimatizált kocsikról van szó, amelyek „összegereblyézése” nagy eredmény, hogy Európában a RIC szabványok hatálytalanodását követően komoly hiánycikk lett a nemzetközi forgalomra korlátlanul alkalmas vasúti kocsi, különösen az éjszakai forgalmú kocsik tekintetében. Ebben a 2024 szemptemberében hatályba lépő TSI-k (átjárhatósági műszaki előírások) jelenthetnek majd előrelépést, amely az önálló meghajtás nélküli személykocsikra vissza tervezi hozni az országonkénti engedélyezés helyett az egységes európai engedély logikáját, ez azonban csupán a kérdés műszaki oldalát rendezi: az igazi kihívás, hogy lesz-e piaci igény és tőke arra, hogy a most a RIC-örökségből sáfárkodó európai járműbérbeadók tömegével rendeljenek az új TSI-knek megfelelő nemzetközi járműveket.

Az European Sleeper új Prága-Brüsszel vonatának elindulásával végül az utasok pénztárcájukkal fognak dönteni: vajon az új vonaton csak a matrica lesz az európai, vagy a kontinens vasúti piacát felpezsdítő új európai vasútüzemi modell egyik első fecskéjét látjuk?

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kitüntetésben részesültek a januári tűzesetben helyt álló vasutasok

Kitüntetésben részesült azt a 11 vasutas munkavállaló, akik a Keleti pályaudvaron történt tűzeset során megakadályozták a még komolyabb károk kialakulását.

Egy globális sikertörténet: 120 éves évfordulóját ünnepli a Knorr-Bremse AG

A vállalat küldetése nem változott: biztonságos, hatékony, fenntartható és környezetbarát közúti és vasúti közlekedés megvalósítása a világon.

Európai összefogás a fenntartható és hatékony vasúti áruszállításért

A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a döntéshozóknak konkrét intézkedések végrehajtásával javítaniuk kell az általános versenyképességi lehetőségeken.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Többet, gyorsabban, hatékonyabban! A takarópanelek mögött zajlik a valódi innováció

A kapacitásnövekedés és a modularizáció lényegesebbek a vasúti járműipar szempontjából, mint hogy a mellékvonalakon akkus vagy hidrogénhajtású vonatokkal fogunk járni.

“All-In” az új hajtástechnológiákra – vagy az adottságokhoz igazodó, fokozatos fejlődés

A dekarbonizációs célok melletti feltétlen elköteleződés nem, az ahhoz vezető út azonban már megosztotta a HUNGRAIL I. Vasúti Járműipari Szimpóziumának felszólalóit a vasúti járműipar...

Új szabályok tárnak fel új lehetőségeket ősztől az európai járműgyártásban

Az átjárhatósági műszaki előírások (ÁME-k, TSI-k) 2024-es frissítése nem csak egyszerűsíti a személykocsik engedélyezését, de forradalmasíthatja azok piacát is – mit jelent ez a...

A rovat további cikkei

Egy globális sikertörténet: 120 éves évfordulóját ünnepli a Knorr-Bremse AG

A vállalat küldetése nem változott: biztonságos, hatékony, fenntartható és környezetbarát közúti és vasúti közlekedés megvalósítása a világon.

Európai összefogás a fenntartható és hatékony vasúti áruszállításért

A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a döntéshozóknak konkrét intézkedések végrehajtásával javítaniuk kell az általános versenyképességi lehetőségeken.

UNIFE: az európai vasútipar jobb szabályozással és uniós forrássokkal gyorsítana

Az európai vasútipar jelentős átalakuláson megy keresztül: a digitalizáció, új technológiák és a finanszírozás kihívásai a legfontosabb trendek az UNIFE éves jelentése szerint.