fbpx
2026. szeptember 10. csütörtök
spot_img

Húszéves a Rail Cargo Terminal – BILK

A cégnél 24 órás munkarendben dolgoznak a vasúti és a közúti oldalon is.

Fennállásának 20. évfordulóját ünnepli idén a Rail Cargo Terminal – BILK, a Rail Cargo Group magyarországi leányvállalata, Európa stratégiai kombináltfuvarozási fordítókorongja – írja a Rail Cargo közleménye. A társaság 2022-ben mintegy 130 ezer kombinált fuvarozású küldemény – konténer, félpótkocsi és csereszekrény – továbbításában működött közre.

A jubileum alkalmából szervezett partnertalálkozón az RCT-BILK vezérigazgatója, Czöndör Attila hangsúlyozta:

A mögöttünk álló évtizedek bizonyítják, jó úton járunk, ezért továbbra is fő célunk, hogy komplex, magas minőségű szolgáltatásainkat a vállalatcsoport tagjaival szoros együttműködésben kínáljuk, lefedve a kombinált árufuvarozási lánc teljes egészét. Törekvéseinkben a zöldtechnológiás innovációknak és a digitalizációs fejlesztéseknek meghatározó szerepük van.

- Hirdetés -

Az RCT-BILK-nek az operátor partnerek által közlekedtetett vonatokon keresztül rendszeres és közvetlen összeköttetése van Európa számos kiemelt fontosságú tengeri kikötőjével (Hamburg, Koper, Pireusz, Rijeka) és szárazföldi intermodális termináljával (Bécs, Záhony, Halkali, Enns, Neuss, Wels, Kürtös, Ploiești.

Az RCT-BILK földrajzi elhelyezkedéséből adódóan mindig is fontos része volt a Rail Cargo Group eurázsiai stratégiájának, és azáltal, hogy a COSCO Shipping vállalatcsoport 2019-ben a társaság részvényese lett, tovább nőtt stratégiai jelentősége.

A 22,3 hektáros terminálnak hét, egyenként 750 méter hosszú és két 280 méteres rakodóvágánya van. A kombinált fuvarozási küldemények mozgatását két bakdaruval, kilenc teleszkópgémes konténerrakodó géppel, valamint 2 termináltraktor és 2 termináli félpótkocsi segítségével látja el. Az RCT-BILK mind közúti, mind vasúti oldalról 24 órás munkarendben biztosítja szolgáltatásait partnerei számára a jövőben is.

Nyitóképünkön a terminál (fotó: Rail Cargo).

Ezek is érdekelhetik

Célegyenesben a legfontosabb vasúti teherszállítási híd felújítása

Az ország áruszállításának közel hét százalékát adó terminálokat kiszolgáló híd újjáépítése kiemelt nemzetgazdasági érdek. Több évnyi előkészítés, viták és jogi eljárások után úgy tűnik, végre...

A vasúti árufuvarozás számára fontos az erdőgazdálkodásokkal való együttműködés 

A zöld, fenntartható gazdasági működés érdekében elengedhetetlen az erdőgazdálkodás és a vasúti árufuvarozás közötti szoros együttműködés.

311 ezer tonna cukorrépát szállított az RCH

Az előzetes tervekhez képest rövidebb idő alatt bonyolította le a teljes magyarországi vasúti cukorrépa-forgalmat a Rail Cargo Hungaria.

Új TransFER összeköttetést indít az RCG Budapest és Kürtös között

A Rail Cargo Group (RCG) tovább bővíti európai hálózatát: elindította a TransFER Budapest–Kürtös nonstop járatot.

Januártól több száz vállalat vasúti kiszolgálása szűnhet meg vagy jelentősen drágulhat

Akár 300 százalékos díjemelkedés, ellátási zavarok és exportkiesés jöhet, ha támogatás nélkül marad a vasúti egyeskocsi-teherfuvarozás.

Magyar–kínai együttműködés a logisztikai kapcsolatok erősítéséért

Erősíti együttműködését a logisztikai szolgáltatások terén a Rail Cargo Operator - Hungaria, az Acemil és a kínai Taitong International Transport.

Legfrissebb híreink

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Egyre többen vásárolják online nemzetközi vonatjegyüket

Folyamatosan erősödik a nemzetközi vasúti utazások iránti kereslet, miközben egyre többen választják a digitális jegyvásárlást.

A rovat további cikkei

Kormányhatározat született az egyeskocsi-fuvarozás támogatásáról

A megjelent kormányhatározat szerint a támogatási program 2026-os megvalósítására legfeljebb 2 milliárd forint áll rendelkezésre.

Szerződés aláírva – még idén megkezdődhet a Gubacsi híd újjáépítése

Aláírták a Gubacsi híd új vasúti hídszerkezetének és a csatlakozó vágányhálózatnak a megépítésére vonatkozó kivitelezési szerződést.

Éledezik a Budapest-Belgrád vasútvonal teherforgalma: átlagosan napi tíz tehervonat használja

Az átépítés előtti csúcsforgalom felét még nem éri el ugyan a forgalom, de újabb vonatok indítása várható.