A szórt fuvarok fenntartását 2021 őszétől segíti a HUNGRAIL által kezdeményezett rendszer.
Idén 6,4 milliárd forint állami támogatásban részesülnek vasúti áruszállító vállalatok az egyeskocsi-teherfuvarozási szolgáltatás ellátása érdekében. A forrást az Energiaügyi Minisztérium biztosítja. Az egy vagy néhány vagonnyi szállítmányok vasúti szállítása piaci alapon nem végezhető jövedelmezően, viszont nemzetgazdasági szinten hasznos, javítja a környezetbarát vasút versenyképességét, hozzájárul az energiabiztonság fenntartásához, a lakosság támogatását is szolgálja például tűzifa szállításokkal, továbbá kétezer munkahely megtartását segíti elő. Az egyeskocsi-fuvarozás piacvezető szereplője, a Rail Cargo Hungaria és a többi vasútvállalat a szubvenciónak köszönhetően folytatni tudja a nemzetgazdaság számára nélkülözhetetlen szolgáltatást, bizonyos vállalkozásoknak így sikerül megőrizniük termékeik exportképességét.
A HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület, a hazai vasúti szektor első számú szakmai érdekvédelmi szervezetének kezdeményezéseként tavalyelőtt elindított támogatás révén 2021-ben és 2022-ben 7,2 millió tonna árut szállítottak el az egyeskocsi-fuvarozásban hazai vasútvállalatok. Idén is él ez a szállítási forma, és 2023-ban is állami támogatást vehetnek igénybe a tevékenységet ellátó vasútvállalatok. A magyar kormány döntése, valamint az Európai Bizottság jóváhagyása alapján célzott állami támogatásban részesülhetnek pályázat útján azok a vállalkozó vasúti társaságok, amelyek részt vesznek a támogatási programban.
A sikeresen pályázó vasúti társaságok, így a Rail Cargo Hungaria Zrt., a GYSEV Cargo Zrt., a CER Hungary Zrt., és az Eurogate Rail Hungary Zrt. (a korábbi Floyd Zrt.), vezetői még 2021 novemberében szerződést kötöttek a MÁV Zrt.-vel a vasútiegyeskocsi-teherfuvarozás állami támogatása érdekében. A pályázó társaságokhoz 2021 decemberében az MMV Zrt., 2023. májusában pedig a Train Hungary Kft. és a Kárpát Vasút Kft. is csatlakozott. A program támogatója az Energiaügyi Minisztérium. A megítélt összeget a MÁV folyósítja továbbtámogató szervezetként. Így 2021 és 2025 között összességében több mint 26 milliárd forint állami hozzájárulás javíthatja a vasúti teherfuvarozás versenyképességét hazánkban. A társaságokat 2021-ben 1,89 milliárd forinttal támogatta az állam, 2022-ben pedig 6,27 milliárd forint juttatásban részesültek. Idén 6,4 milliárd forint a támogatási keret.
Az egyeskocsi-fuvarozás speciális logisztikai műveletet igényel. Egyik alapesete, amikor az áru akár egyetlen vasúti kocsiban útnak indítható, közvetlenül a vállalkozások telephelyeiről is. Ezek a kocsik egy gyűjtőpályaudvarra érkeznek, ahol a célállomásuk szerint sorozzák be őket irányvonatokba. Ilyen formán az újabb gyűjtőpályaudvarra juttatott egyes kocsikat a végső célállomásuk szerinti szerelvényekbe rendezik, és így jutnak el a végállomásukra. Mindezek a logisztikai műveletek megdrágítják ezt a fuvarozási formát, így piaci alapon költséghatékonyan nem végezhető.
Ugyanakkor az egyeskocsi fuvarozás nemzetgazdasági szempontból nélkülözhetetlen, ugyanis ez 700 magyar vállalat, köztük stratégiai nagyüzemek, kis- és középvállalkozások alapanyagellátását és termékeik exportpiacra juttatását teszi lehetővé. Emellett segíti a vállalatok külpiacra jutását olyan termékek esetében is, amelyek közúti szállítása vagy nem engedélyezett Európában, vagy rendkívül bonyolult engedélyezési folyamatot követelne meg. Az egyeskocsi-fuvarozás biztonságos feltételeket teremt ahhoz, hogy a cégek a jövőben is kockázatmentesen továbbítsanak rendeltetési helyükre évente 2,3 millió tonna veszélyes árut.
Ennek a szolgáltatásnak a fenntartása közel 2000 vasutasnak biztosít hosszútávon munkahelyet, és hozzájárul a vasúti pályakapacitás jobb kihasználtságához is. A MÁV és a GYSEV biztosítja az infrastruktúrát, a vonatok közlekedtetésének irányítását, többnyire a tolatási tevékenységet, valamint a vontatási villamosenergiát és a szükséges informatikai hátteret.
Tavaly november óta havonta átlagosan 80-90 millió árutonna-kilométer (egy tonna tömegű áru egy kilométer távolságra való elszállítása) fuvarteljesítményt sikerült fenntartani a programban részt vevő vasúti társaságoknak a MÁV és a GYSEV hálózatán. Két év alatt 7,2 millió tonna árut fuvaroztak a vasúttársaságok ügyfelei a támogatási programon belül, hozzájárulva ezzel is Magyarország ökológiai lábnyomának csökkentéséhez. Ezzel az árumennyiséggel évente akár 400 ezer tehergépjárműtől is mentesül a közút. Ekkora közúti többletterhelés a légszennyezési és zajterhelési mutatók, valamint a balestek számának növekedésén túl a közúti hálózat zsúfoltabbá válásával és fokozottabb amortizációjával járna.
Az egyeskocsi-fuvarozás fenntartását az Európai Unió is szorgalmazza, hiszen a vasúti árufuvarozási szektor támogatása nélkül esélytelen megvalósítani azon célkitűzést, hogy a 300 kilométernél nagyobb távolságra történő árutovábbítás esetén a vasúti fuvarozás részaránya 2030-ig érje el a 30 százalékot, 2050-ig pedig az 50 százalékot.
Kovács Imre, a Rail Cargo Group Igazgatóságának tagja, a Rail Cargo Hungaria (RCH) Igazgatóságának elnöke október 5-én, a Magyar Vasút 2023 Konferencián elmondta: rendkívül nagyra értékeli a kormány intézkedését az egyeskocsi-fuvarozás támogatásának folyósításáról, különös tekintettel a nehéz gazdasági helyzetre.
A szubvenciónak köszönhetően a RCH folytatni tudja a nemzetgazdasági szempontból nélkülözhetetlen szolgáltatást. A társaság országos területi lefedettséggel egyedüliként biztosítja a logisztikai lánc működésének zavartalanságát annak a hétszáz magyar közép- és nagyvállalkozásnak, amelyek enélkül csak drágán juthatnának nyersanyaghoz, és nagy nehézségek árán fuvaroztathatnák el áruikat felvevőpiacaikra.
Ezzel a támogatással sikerül megőrizni számos olyan magyar termék exportképességét is, amelyek közül soknak közúti fuvarozásra nincs is lehetősége – hangsúlyozta.
Az intézkedés „lélegeztetőgépen tartja” az egyeskocsi-fuvarozást, miközben a fuvarpiacon a vasút közúttal szembeni versenyképessége tovább romlott a vontatási villamosenergia árának rendkívüli emelkedése miatt. Az RCH 2022-ben mintegy 6 millió árutonnát továbbított egyeskocsi-fuvarozással. A vállalat a magyar ipar legfontosabb szegmensei – az agrár, acél- és vegyipar, a fa- és ásványolajipar, a papír- és cellulózágazat – számára biztosítja a termeléshez és értékesítéshez kapcsolódó logisztikai megoldásokat.
Kovács Imre rámutatott arra is, hogy az egyeskocsi-fuvarozás támogatására hosszú távon, a jelenlegi szubvenciós időszak lejártát követően is elengedhetetlenül szükség lesz, hiszen a legösszetettebb vasútüzemi technológia költségei nem csökkennek. Mint mondta, bízik abban, hogy a magyar kormány a jövőben is megteszi a szükséges lépéseket a támogatás meghosszabbításának brüsszeli engedélyezése érdekében, egyúttal megköszönte az illetékesek erőfeszítését a pályahasználati és hálózathozzáférési díj felárának a magas vontatási villamosenergia-díjak kompenzációját szolgáló eltörlése érdekében.
A társaság a hatékonyságot javító saját fejlesztésekkel is igyekszik megőrizni pozícióit a fuvarpiaci versenyben.

Szeptemberben mutatták be Budapesten az RCH szervezésében a digitális automata központi ütközőt, a DAC-ot, azt a jövőbe mutató technológiát, amelynek bevezetése forradalmasítja a vasúti árufuvarozást, gyorsabbá teszi az üzemeltetési folyamatokat, biztonságosabbá a munkavégzést, és emberi erőforrást szabadít fel a munkaerőhiánnyal küzdő ágazatban. Az egyeskocsi-fuvarozás igényli ugyanis a legtöbb tolatási, kocsirendezési tevékenységet. A társaság sokat költ az árukezelési és az üzemeltetési folyamatok automatizálására, szenzorokkal felszerelt „okos” vasúti kocsik fejlesztésére és az energiahatékonyabb vontatási tevékenységre.
Nyitó illusztrációnk Lezli Nilzen terepasztalának egyeskocsi-fuvarozási motívumát ábrázolja (fotó: Balogh László).