fbpx
2026. szeptember 8. kedd
spot_img

Lázár János: „Sínre tesszük a vasútfejlesztést!”

Lázár János építési és közlekedési miniszter vezetői állománygyűlést tartott a Vasúttörténeti Parkban, ahol az elért eredményekről és kitűzött célokról adott tájékoztatást.

A közlekedés az utasról szól. Ennek érdekében pedig jobb feltételeket, hozzáférhetőbb szolgáltatásokat és megbízhatóbb infrastruktúrát kell biztosítani. A kodifikációs munkával, a MÁV-Volán-csoport átalakításával, az új tarifarendszerrel és a 10 éves vasútfejlesztési stratégia kidolgozásával pedig lefektettük az alapokat.” – hangzott el a miniszteri beszédben.

- Hirdetés -

Lázár János kitért arra, hogy Magyarországon keresztül vezető közlekedési infrastruktúra fel fog értékelődni. „Magyarország célja, hogy a régió legerősebb állama legyen, amelyhez többek között az szükséges, hogy megfelelő infrastruktúrával rendelkezzen. Azonban jelentős forrás a vasútfejlesztésre nincsen 2024-2025-ben. A vasúti infrastruktúra fejlesztéssel kapcsolatban megjegyezte: „A vasúti pályafejlesztéshez külső forrás nem vehető igénybe, a költségvetésből kell kiszakítanunk évi 100 milliárd forintot két éven keresztül, majd utána pedig emelni ezt az összeget, hogy megkezdődjön a vasúti pálya értelmes rekonstrukciója.

A miniszter beszédében kitért arra is, hogy vasúton kb. 6000 km-en van forgalom, amelynek minden egyes szakaszához hozzá kellene nyúlni. „A közlekedésnek, közlekedtetésnek, az ember vagy áru elszállításának óriási jelentősége van Magyarország geopolitikai helyzete, befolyása, ereje, hatalmi érvényesülése szempontjából. Óriási szerepe van az ide települő gyárak kiszolgálása szempontjából.” Lázár János beszélt az országba települő gyárak kiszolgálásáról is, mely kapcsán megjegyezte, hogy ha a dinamikus iparosítási törekvés infrastruktúra oldalról is megfelelően ki lesz szolgálva, akkor a környező országokhoz képest óriási versenyelőnyben lesz Magyarország.

Az állománygyűlésen a 10 éves vasútfejlesztési tervről is ejtett szót az építési és közlekedési miniszter, melynek három kulcs területe van: az infrastruktúra-, jármű- és szolgáltatásfejlesztés. „A szolgáltatási reformnak többet kell adni, egyszerűbben és olcsóbban.” – hangsúlyozta a miniszter.

Lázár János a márciusban életbe lépő új tarifarendszerről is adott tájékoztatást, kiemelte, hogy a „tarifareform ennek a négyéves ciklusnak a legfontosabb és legnagyobb döntése.” Március 1-jével ugyanis életbe lép az új tarifarendszer. A 14 év alatti gyermekek, a nagycsaládosok és a fogyatékkal élők ezentúl éppúgy díjmentesen utazhatnak, mint a nyugdíjasok. Emellett a 14 és 25 közötti fiatalok 50%-os kedvezménnyel válthatnak menetjegyet, csakúgy, mint a közalkalmazottak.

A közszolgáltatási törvényben az állampolgárok közlekedéssel szembeni jogait kell tisztázni.” – szögezte le a miniszter. „Tisztázni kell a politika és a közhatalom oldaláról, hogy mi a jogosultság. A MÁV-Volán menedzsmentnek és társvállalkozásainak pedig ezt racionálisan és költséghatékonyan, megfizethető módon kell biztosítani az államnak, amely megrendeli a szolgáltatást. Ez a 2024-es közvetlen feladat.” – zárta le a miniszter a beszédét.

Borítókép: Lázár János Facebook-oldala

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hogyan lehet megelőzni a vasútellenes tiltakozásokat?

A torinói régióban és Gyálon is tiltakoznak a vasút fejlesztése ellen, míg Európa legtöbb régiójában inkább azt szeretnék elérni, hogy fejlesszék a vasútjaikat. A No...

Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv: újraindul az ország és a főváros vasútfejlesztése!

Uniós forrásokra építve minden fővonalon néhány éven belül jelentősen gyorsul a forgalom, az áruszállítást pedig kapacitásbővítés és új támogatási rendszer segíti.

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

BuBe: nincs céldátum a személyforgalom indulására

Az indulás időpontját kizárólag a biztonsági vizsgálatok eredménye és az ezért felelős szakemberek határozzák meg.

Megerősítette együttműködését a MÁV és a Dunaújvárosi Egyetem

Stratégiai megállapodást kötött a Dunaújvárosi Egyetem és a MÁV, hogy kölcsönösen támogassák egymás tudományos, innovációs és oktatási tevékenységét.

Legfrissebb híreink

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Egyre többen vásárolják online nemzetközi vonatjegyüket

Folyamatosan erősödik a nemzetközi vasúti utazások iránti kereslet, miközben egyre többen választják a digitális jegyvásárlást.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Egyre többen vásárolják online nemzetközi vonatjegyüket

Folyamatosan erősödik a nemzetközi vasúti utazások iránti kereslet, miközben egyre többen választják a digitális jegyvásárlást.

A rovat további cikkei

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Egyre többen vásárolják online nemzetközi vonatjegyüket

Folyamatosan erősödik a nemzetközi vasúti utazások iránti kereslet, miközben egyre többen választják a digitális jegyvásárlást.

Három év után újra járnak vonatok Tiszaújváros és Miskolc között

Naponta tíz pár vonat közlekedik, az állomás elérését pedig a járatokhoz csatlakozó 89-es körbusz segíti, ami a késésekhez is igazodik.