fbpx
2025. május 17. szombat

Nyolcvan helyett 95 motorvonatot szerezne be a MÁV-START

A visszavont előzetes piaci konzultációt bővítve írjak majd ki.

A közbeszerzési rendszer szerint a MÁV-START lezárta azt az előzetes piaci konzultációt (EPK), amelyet nyolcvan – részben kétszáz, részben háromszáz ülőhely körüli méretű – villamos motorvonatra írt ki. Az EPK eredetileg keretszerződés megkötését célozta volna 2024-ben.

A járműbeszerzésre vonatkozó EPK nem elmarad, hanem bővített tartalommal írják majd ki

– derül ki a MÁV kérdésünkre küldött válaszából. Így szól az indoklás:

A MÁV-START az EPK-t azért zárta le, mert időközben megváltoztak, részben bővültek a tervezett járműbeszerzés feltételei. A kizárólag saját beszerzésre vonatkozó elképzelés helyett immár a nagyobb mozgásteret kínáló bérlés és a rendelkezésreállás-alapú karbantartás is a beszerzés tárgya lesz. Így a korábbi EPK-tartalom érthetően szűkké, illetve több meghatározó pontján – meghaladottá vált: új EPK megfogalmazása vált indokolttá. Ezt – a járműfejlesztési stratégiában szereplő – 95 regionális motorvonatra fogjuk kiírni, ami egyúttal azt is jelenti, hogy ezáltal nemcsak a belföldi, de a határmenti nemzetközi regionális közlekedésben is jelentős minőségjavulás várható.

- Hirdetés -

Az EPK-t egyébként 160 kilométer/óra engedélyezett sebességre képes, ETCS-sel, klimatizált utastérrel, alacsony padlóval, kerékpárszállítása lehetőséggel, akadálymentes vécével, audiovizuális utastájékoztatással, WiFi-vel és elektromos eszközök töltésére alkalmas konnektorokkal felszerelt járművekre írták ki. A belföldi, regionális és interrégiós forgalomban felhasználandó szerelvények többek között Hatvan, Szolnok, Miskolc és Debrecen környékén, a Pécs–Kaposvár–Gyékényes viszonylaton, továbbá a Szombathely–Celldömölk/Zalaegerszeg–Ajka vonalon jártak volna.

A lezárt EPK-ra négyen jelentkeztek:

  • Siemens
  • Stadler
  • Alstom
  • Erősáram 2001 Kft.

Vagyis az európai piacon a konszolidáció után maradt mind a három nagy gyártó mellett az a szegedi kisvállalkozás indult, amely elektronikai berendezéseket forgalmaz, többek között a Končar-csoport termékeit. A horvát cég egyébként vasúti járműveket is gyárt.

Nyitóképünkön a Končar villamos motorvonata (fotó: Končar).

Ezek is érdekelhetik

A MÁV 285 db IC kocsi beszerzésére készül

Hegyi Zsolt bejelentette, hogy a vasúttársaság járműállományát bővíteni és korszerűsíteni szükséges, amelyre több megoldás is van.

Nagy kapacitás, kis fogyasztás – emeletes motorvonatok Magyarországon

A korszerű KISS motorvonatok környezeti előnyei az energiahatékonyság, valamint a légszennyezéstől, egyéb károsanyag-kibocsátástól mentes és zajszegény üzem.

Bemutatkozott az első Coradia Stream regionális villamos motorvonat Romániában

A flotta összesen 37 megrendelt Alstom villamos motorvonatból áll, melyek a magyarországi Mátranovákon gyártott forgóvázkeretekre épültek.

MÁV-integráció: a munkavállalók tovább foglalkoztatását garantálja az Integrált Kollektív Szerződés

megszületett a megállapodás a kollektív szerződésről az új, integrált személyszállító vállalatban is

Nagy kapacitás, kis fogyasztás – emeletes motorvonatok Magyarországon

A korszerű villamos motorvonatok közlekedtetése lehetővé teszi a környezetterhelés csökkentését.

Országos Haváriaközpontot hoz létre a MÁV

Új gyakorlatot fog bevezetni a MÁV a rendkívüli forgalmi helyzetek kezelésére, legkésőbb 2025. január elsejétől éles lesz a rendszer.

Legfrissebb híreink

Új Vectron mozdonyokat rendelt a CER Cargo

A CER Cargo Holding és a Siemens Mobility megállapodást kötött két darab Vectron MS típusú villamos mozdony gyártására.

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.

Zéró-emissziós vasúti flotta felé halad Európa: ambiciózus partnerség az AERRL és az Infrabel között

Az AERRL és az Infrabell stratégiai együttműködése a nettó-zéró emissziós vasúti flotta elérése irányul.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Hirdetésspot_img
Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Új Vectron mozdonyokat rendelt a CER Cargo

A CER Cargo Holding és a Siemens Mobility megállapodást kötött két darab Vectron MS típusú villamos mozdony gyártására.

Új vasúti ipari vágánnyal és rakodóterülettel bővül az iváncsai ipari terület

A beruházás tervezetten 2026 nyarára elkészül. Elsődleges cél az áruszállítás gyorsabb és költséghatékonyabb lebonyolítása.

Leállt a vonatközlekedés az Ibériai-félszigeten

A Renfe, a Ouigo, a helyi vasutak egyaránt a szolgáltatás szüneteltetését jelentették be – általános áramszünet okozza a fennakadást.

A rovat további cikkei

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.

Zéró-emissziós vasúti flotta felé halad Európa: ambiciózus partnerség az AERRL és az Infrabel között

Az AERRL és az Infrabell stratégiai együttműködése a nettó-zéró emissziós vasúti flotta elérése irányul.

A MÁV megindította a „hosszú nyarat”

A MÁV az idei évben is elő-, fő- és utószezoni többletkapacitásokkal biztosít jobb eljutási lehetőséget a Balaton környékére utazóknak.