fbpx
2025. július 20. vasárnap

Új tarifarendszer teszi olcsóbbá és egyszerűbbé a közlekedést

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformja lépett hatályba március 1-jén. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), illetve a MÁV-VOLÁN-csoport ezzel a történelmi lépéssel mintegy 4 millió ember közlekedését teszi olcsóbbá és egyszerűbbé az országban.

Március elsejétől teljesen új rendszer váltotta fel a napjainkra már nehezen áttekinthető korábbi kedvezményeket. Az új tarifarendszer az ország- és vármegyebérletek tapasztalataira épített, hiszen a tavaly májusban bevezetett díjtermékek sikere megmutatta, igény és lehetőség is van az érdemi egyszerűsítésre, illetve a közösségi közlekedés elérhetőbbé tételére. Mindennek megfelelően a tarifareform révén a jelenlegi 15 bérletkonstrukció helyett mindössze kettő maradt: a vármegye- és országbérlet. A sokszor bonyolultnak tűnő kedvezményrendszer pedig jelentősen egyszerűsödött: a korábbi 65 helyett ezentúl mindössze 20 kedvezménytípus marad, mégis több utas kap a korábbinál nagyobb kedvezményt.

Ezért is fogalmazhatunk az új tarifarendszerrel kapcsolatban úgy, hogy az többet ad kevesebbért, ráadásul egyszerűbben, mint a korábbi rendszer. A jegy- és bérlettermékek köre, valamint a kedvezményrendszer a teljes átalakítás révén sokkal könnyebben érthető lett annak a mintegy 4 millió utasnak, akik a közösségi közlekedést választják. Nincs szükség bonyolult igazoló dokumentumokra, pecsételni való űrlapokra vagy külön fényképes igazolványokra. Minden 14 év alatti és a 65 év feletti utasunk ingyen, minden a 14 és 25 év közötti utasunk pedig félárú jegy igénybevételével utazhat. Ez közel 700 százezer 6 és 14 év közötti, további 1 millió 14 és 25 év közötti fiatalt érint. Emellett díjmentesen veheti igénybe a helyközi közlekedést mintegy 280 ezer fogyatékossággal és tartós betegséggel élő utastársunk (MÁK kártyával rendelkezők, a tartós betegséggel küzdők, a fogyatékkal élők) és kísérőik. (A feláras vonatok esetében a helyjegyet továbbra is meg kell váltani.)

- Hirdetés -
Magyar Vasut

A családoknak akár havi több 10 ezer forint megtakarítást jelenthet az új tarifarendszer. Ezen belül 200 ezer nagycsaládos az eddigi 90 százalékos kedvezmény helyett szintén díjmentességben részesül a jövőben a nagycsaládosok utazási kedvezménye alapján és annak korábbi feltételei szerint – azaz a nagycsaládnak együtt kell utaznia a díjmentesség igénybevételéhez.
Az új tarifarendszer révén a gyerekek, fiatalok, idősek, nyugdíjasok vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők, fogyatékossággal vagy tartós betegséggel élők, közalkalmazottak, nagycsaládosok, vidékiek, fővárosiak vagy az agglomerációban élők, társadalmi szervezetek, alapítványok dolgozói, Magyar igazolvánnyal és Magyar hozzátartozói igazolvánnyal rendelkezők, kirándulók, rendszeresen ingázók vagy csak alkalmanként, illetve csoportosan utazók közül szinte mindenki jobban jár.

A tarifareform óriási lépés a Budapestre ingázó vagy alkalmilag utazó vidékieknek, de a fővárosiak is jól járnak vele. Március 1-jétől ugyanis Budapesten és a főváros agglomerációjában is olcsóbb és igazságosabb lett a közösségi közlekedés. A helyközi járatokon kívül a fővárosi közösségi közlekedést is igénybe vevők számára kiemelten előnyös változás, hogy a BKK járatain is elfogadják a Pest vármegye bérletet és az országbérletet is. Ezek tehát érvényesek a vonatokon, héveken, metrókon, villamosokon, helyközi és helyi buszokon, valamint a trolikon is. A Budapest-bérlet korlátozás nélkül felhasználható a helyközi járatokon, azaz a vonatokon, a héveken, és a Volánbuszokon, természetesen csak Budapest határain belül.

A napon belüli többszöri utazást tervezők számára bevezettük a „Vármegye24” és „Magyarország24” napijegyeket, amelyek a helyi közösségi közlekedési rendszerekben már hazánkban is működő, 24 órára érvényes napijegy igénybevételi lehetőségét jelentik a helyközi utazásban: voltaképpen a vármegye- és országbérletek legfőbb előnyeit sűrítik egyetlen napba.

A tarifareform bevezetéséhez, és ezt megelőzően a vármegye- és országbérlet sikeréhez a MÁV-VOLÁN-csoport dolgozóinak közös munkájára volt szükség. A lépéssel mintegy 4 millió honfitársunk jár jobban, családi szinten akár havi több tízezer forintot takaríthatnak meg. Ez ennek az időszaknak a legnagyobb rezsicsökkentése

– közölte Lázár János építési és közlekedési miniszter.

Az új tarifa- és kedvezményrendszer szerinti értékesítés elindítása után az első három és fél héten az utasok már több mint 700 ezret váltottak a vármegye- és országbérletekből, és több mint 85 ezer darabot ezek napijegy változataiból. A megmaradt kétfajta bérletből, azaz a vármegye- és országbérletekből 701 ezret váltottak utasaink, ezek kétharmadát teszik ki a vármegyei változatok. A vármegye- és országbérletekből a tavaly májusi bevezetésük óta összességében már több mint 6 millió darab fogyott. A vármegyebérleteket tekintve a – az immár a BKK járatain is elfogadott – Pest vármegye bérlet tette lehetővé a növekedést, valamint a napijegynél is a Pest vármegyei változat vezet. A nagy érdeklődést az is bizonyítja, hogy a hó eleji – szokásosnál intenzívebb bérletvásárlási időszak – adatai alapján március 1-24-ig 33 százalékkal ugrott meg az értékesítés a februári azonos időszak adataival összevetve. Ez arra utal, hogy az új tarifarendszer a korábbinál több utas számára képes vonzó alternatívává tenni a közösségi közlekedést Magyarországon.

A MÁV-VOLÁN-csoport tájékoztató kampányt indított az új tarifákról, amelynek segítségével a közösségi közlekedést igénybe vevők minden fontos részletet megtudhatnak a változásokról és az új lehetőségekről. Az ujtarifa.hu weboldalon minden lényeges információ egy helyen megtalálható, grafikus és térképes ismertetők, valamint gyakran ismételt kérdésekre (GYIK) adott válaszok segítségével látjuk el részletes információkkal a közösségi közlekedést választókat.

Ezek is érdekelhetik

Nem kímélte a vihar az országos közösségi közlekedést sem, fokozatosan áll helyre a forgalom

Fokozatosan áll helyre a forgalom a viharos napok után, az aktuális menetrendek kapcsán érdemes a MÁV felületein tájékozódni indulás előtt.

A MÁV bérelt mozdonyai javítanak a menetrendszerűségen

Ahol a MÁV-csoport frissen bérelt mozdonyai üzemelnek, ott a vonatok menetrendszerűsége is javulni kezdett.

A MÁV és a GYSEV aláírták a vonalátadásról szóló szerződést

Július elsejével a GYSEV 752 km nyugat-magyarországi vasúti pálya üzemeltetését vette át a MÁV-csoporttól.

Szektorálással segíti az utasokat több balatoni állomáson a MÁV

A nyári szezon kezdetétől több északi és déli parti állomáson és megállóhelyen szektorokra osztotta a peronokat a MÁV.

VÉDA-kamerák a vasúti átjárókban

Az országban először telepítettek VÉDA-rendszert vasúti útátjáróban, elsődleges cél a balesetek megelőzése.

A hétvégén főszezoni forgalomra készül a MÁV – megerősítve, újraszervezve

A MÁV már a mostani hétvégén is kiemelt, csúcsidőszaki utasforgalommal számol, megtették a szükséges intézkedéseket.

Legfrissebb híreink

405 km/óra sebességgel száguldott az ICE-S tesztvonat

A DB és a Siemens Mobility új sebességi rekordot állított fel, egy ICE-S tesztvonattal 405 km/h sebességet értek el.

Első a biztonság

A vasúti átjárókan bekövetkezett balesetek megelőzése érdekében 42 balatoni helyszínen elkészült a figyelmeztető piktogramok felfestése.

A Siemens megnyitotta Európa egyik legmodernebb vonatgyárát és szervizközpontját

A 250 millió eurós beruházás során a vállalat új épületeket, gyártóberendezéseket, és mesterséges intelligencián alapuló megoldásokat vezetett be.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Digitalizáció és innovatív megoldások a hazai közlekedés fejlődéséért

Vezető technológiai vállalatként a Siemens Mobilitynél a vasúti ágazatban egyedülálló módon kapcsolják össze a valós és a digitális világot.

Mesterséges Intelligencián alapuló megoldások a Hitachi Rail-nél

HMAX-ot a vonatok, a jelzőrendszerek és a teljes infrastruktúra optimalizálása érdekében fejlesztette a Hitachi Rail.

Nagy kapacitás, kis fogyasztás – emeletes motorvonatok Magyarországon

A korszerű KISS motorvonatok környezeti előnyei az energiahatékonyság, valamint a légszennyezéstől, egyéb károsanyag-kibocsátástól mentes és zajszegény üzem.

A rovat további cikkei

Nem kímélte a vihar az országos közösségi közlekedést sem, fokozatosan áll helyre a forgalom

Fokozatosan áll helyre a forgalom a viharos napok után, az aktuális menetrendek kapcsán érdemes a MÁV felületein tájékozódni indulás előtt.

A MÁV bérelt mozdonyai javítanak a menetrendszerűségen

Ahol a MÁV-csoport frissen bérelt mozdonyai üzemelnek, ott a vonatok menetrendszerűsége is javulni kezdett.

Az európai lakosság döntő többsége a nagysebességű vasutat választaná Európán belül

Egy friss EU-s felmérés szerint az uniós polgárok túlnyomó többsége gyorsabb és kényelmesebb utazási lehetőségeket szeretne, vasúton.