fbpx
2025. július 11. péntek

Ismét vonat csörgött Hódmezővásárhely és Makó között

M41-es mozdony, étkezőkocsi, jó idő, vidám közönség – semmi sem hiányzott a sikeres nosztalgiaúthoz.

Sokan voltak kíváncsiak a Csörgő 50 program keretében vasárnap rendezett különmenetre a vonat fedélzetén, sokan fotózták kívülről, sőt a 130-as vonal 2009 óta menetrend szerinti személyszállítással ki nem szolgált szakaszán az érintett állomásokon a helyiek is szép számmal jelentek meg üdvözölni a vonatot.

A retróhétvégés program tulajdonképpen már a Budapestről Szegedre közlekedő Napfény IC-n elkezdődött, hiszen a vonatba sorozták a MÁV Rail Tours WRm 029-es Pannónia étkezőkocsiját. Szegeden aztán ez a vagon is bekerült a retrószerelvénybe, amelyet a 418 128-as klasszik Csörgő továbbított. Az utasok kiskomfort, Bautzeni, Rába gyártású és lengyel Bo kocsikban foglaltak helyet.

- Hirdetés -
Magyar Vasut

A különleges vonat Szegedről Hódmezővásárhelyen keresztül Tiszavirág expresszként haladt a 150 éve vasutat kapó Makóig. Onnan délután az egykori közvetlen gyorsokat fölidézve Szentesen és Szolnokon át jutott el Budapestre.

Nyitóképünk Csanádi Sándor Makó előtt készült felvétele.

Ezek is érdekelhetik

Nagy kapacitás, kis fogyasztás – emeletes motorvonatok Magyarországon

A korszerű KISS motorvonatok környezeti előnyei az energiahatékonyság, valamint a légszennyezéstől, egyéb károsanyag-kibocsátástól mentes és zajszegény üzem.

MÁV-integráció: a munkavállalók tovább foglalkoztatását garantálja az Integrált Kollektív Szerződés

megszületett a megállapodás a kollektív szerződésről az új, integrált személyszállító vállalatban is

Nagy kapacitás, kis fogyasztás – emeletes motorvonatok Magyarországon

A korszerű villamos motorvonatok közlekedtetése lehetővé teszi a környezetterhelés csökkentését.

Országos Haváriaközpontot hoz létre a MÁV

Új gyakorlatot fog bevezetni a MÁV a rendkívüli forgalmi helyzetek kezelésére, legkésőbb 2025. január elsejétől éles lesz a rendszer.

Több mint 100 db új jegykiadó automatát telepít a MÁV-VOLÁN-csoport

A Volánbusz hálózatán 93, a HÉV-nél 11, a MÁV-START-nál pedig 6 db új automata fog üzemelni, ezzel országszerte 658-ra nő az automaták száma.

Újabb bérelt mozdonyok érkezhetnek a MÁV-START-hoz

Az Alstom által gyártott Astride villanymozdonyokat tesztel a vasúttársaság a megnövekvő utazási igény és a járműhiány enyhítése érdekében.

Legfrissebb híreink

A vasúti árufuvarozás tovább gurul a lejtőn lefele

Felemás a hazai logisztika első negyedéves eredményessége: a légi áruszállítás dinamikusan bővül, ám a vasúti és közúti áruforgalom tovább csökkent.

Nem kímélte a vihar az országos közösségi közlekedést sem, fokozatosan áll helyre a forgalom

Fokozatosan áll helyre a forgalom a viharos napok után, az aktuális menetrendek kapcsán érdemes a MÁV felületein tájékozódni indulás előtt.

A MÁV bérelt mozdonyai javítanak a menetrendszerűségen

Ahol a MÁV-csoport frissen bérelt mozdonyai üzemelnek, ott a vonatok menetrendszerűsége is javulni kezdett.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

A közszolgáltatási piacon 2034-től lehet verseny

A MÁV-val és a GYSEV-vel megkötötték a szerződéseket, a buszközlekedésre márciusban jön a pályázat. A tervek szerint idén márciusban írják ki a tendert Magyarország teljes...

Több mint negyedmillió éjszakai utas a MÁV-START-nál

Budapest Béccsel versenyez a legtöbb éjszakai járattal érintett csomópont címéért. Európában néhány éve megfordult a trend, elsősorban az osztrák államvasút befektetése nyomán növekszik a hálókocsis,...

Violeta Bulc és a Dán Államvasutak kapták a vasúti Oscar-díjat

Az Európai Vasúti Díjat a CER és az UNIFE ítélte oda az Európai Bizottság korábbi közlekedési biztosának, illetve a DSB-nek. Az Európai Vasúti Díjat már...

A rovat további cikkei

Nem kímélte a vihar az országos közösségi közlekedést sem, fokozatosan áll helyre a forgalom

Fokozatosan áll helyre a forgalom a viharos napok után, az aktuális menetrendek kapcsán érdemes a MÁV felületein tájékozódni indulás előtt.

A MÁV bérelt mozdonyai javítanak a menetrendszerűségen

Ahol a MÁV-csoport frissen bérelt mozdonyai üzemelnek, ott a vonatok menetrendszerűsége is javulni kezdett.

Az európai lakosság döntő többsége a nagysebességű vasutat választaná Európán belül

Egy friss EU-s felmérés szerint az uniós polgárok túlnyomó többsége gyorsabb és kényelmesebb utazási lehetőségeket szeretne, vasúton.