fbpx
2026. április 17. péntek

A MÁV 285 db IC kocsi beszerzésére készül

Hegyi Zsolt, a MÁV Zrt. vezérigazgatója Facebook oldalán jelentette be, hogy a vasúttársaság járműállományát bővíteni és korszerűsíteni szükséges, amelyhez több megoldás is rendelkezésre áll.

A vasúttársaság jelenlegi járműhelyzetének javítása érdekében három megoldás is lehetséges a MÁV vezetője szerint, rövid, illetve hosszú távon is. Ezek közül viszont nem választanak, hanem egyszerre, párhuzamosan élnek a lehetőségekkel.

Elsőként azt emelte ki, hogy a jelenlegi járműállomány felújítása elengedhetetlen, szolgálatra készre teszik minden erre alkalmas járművüket. A második intézkedés a használt járművek bérlése, ugyanis ezzel azonnal lehet enyhíteni a járműhiányt, így még üzembiztosabbá válhat a hazai vasúti közlekedés.

A harmadik megoldás pedig a teljesen új vasúti járművek beszerzése lehet – mely kapcsán a hivatalos eljárást meg is indította a vasúttársaság. Hegyi Zsolt közölte, hogy 285 db IC-kocsinak a beszerzési folyamatát indították el, mely első körben egy előzetes piaci konzultációt jelent. Ennek keretében a vasúttársaság felméri, hogy melyik gyártó, milyen gyorsan és milyen feltételekkel tud leszállítani 2. osztályú termes kocsikat, 1. osztályú étkezőszakaszos, vezérlő- és termes kocsikat, továbbá alacsonypadlós, nagykapacitású kerékpárszállító és „poggyászkocsikat”.

Hegyi Zsolt kiemelte, hogy

„ez a 285 kocsi adja majd a gerincét a magyar vasút néhány éven belül teljesen megújuló IC-flottájának.”

A járműbeszerzésre pályázni 2025. január 31. 12 óráig van lehetőség, a további részleteket az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer vonatkozó oldalán olvashatók.

Fotó: MÁV Zrt.

Ezek is érdekelhetik

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

A GYSEV áprilistól újabb járatok üzemeltetését veszi át a MÁV-csoporttól

Áprilistől a GYSEV közlekedteti a vonatokat a Csorna-Pápa vonalon, és továbbiakat üzemeltet Győr-Celldömölk, és Budapest-Győr-Szombathely között.

Megerősítette együttműködését a MÁV és a Dunaújvárosi Egyetem

Stratégiai megállapodást kötött a Dunaújvárosi Egyetem és a MÁV, hogy kölcsönösen támogassák egymás tudományos, innovációs és oktatási tevékenységét.

Újabb fejlesztések a MÁVPlusz applikációban

Az új verzió a belföldi utazásokat tekintve már minden olyan funkcióval rendelkezik, amit a régi applikáció tudott, de újdonságok is vannak,

Új fázisba lép a MÁV gördülőállomány-megújítása: kormányhatározat plusz 50 ezer ülőhelyre

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.

Ünnepélyes karbantartó megnyitó a DB Cargo Hungária győri terminálján

A DB Cargo Hungária a mai napon ünnepélyesen átadta a győri terminálján megvalósult új karbantartó területét

Legfrissebb híreink

Balázs Gáspár lett a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

A logisztika a mindennapi életünk egyik legfontosabb mozgatórugója és egyúttal hazánk gazdaságának ütőere.

Logisztika Napja: Versenyképes logisztika nélkül nincs gazdasági fordulat

A logisztika a mindennapi életünk egyik legfontosabb mozgatórugója és egyúttal hazánk gazdaságának ütőere.

Készülnek az új IC+NEO intercity személykocsik

A Magyar Vagon Vasúti bemutatta a már gyártás alatt álló, új IC+NEO intercity kocsik első látványterveit és a legfontosabb újdonságokat.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Balázs Gáspár lett a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

A logisztika a mindennapi életünk egyik legfontosabb mozgatórugója és egyúttal hazánk gazdaságának ütőere.

Logisztika Napja: Versenyképes logisztika nélkül nincs gazdasági fordulat

A logisztika a mindennapi életünk egyik legfontosabb mozgatórugója és egyúttal hazánk gazdaságának ütőere.

Készülnek az új IC+NEO intercity személykocsik

A Magyar Vagon Vasúti bemutatta a már gyártás alatt álló, új IC+NEO intercity kocsik első látványterveit és a legfontosabb újdonságokat.

A rovat további cikkei

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.