Szlovénia, Ausztria és Szlovákia járműhelyzetének bemutatása után a regionális, felsővezeték nélküli német vonalak járműveit vesszük sorra. Elöljáróban: a német piac a kezdeti extremitások után megtalálni látszik az üzemidő-optimumot is.
Dízeles front
A ’90-es évek közepén – főképpen a mellékvonalak addigra végletesen elhasználódott járműparkjának (DB VT 95/VT 98 „Uerdinger Schienenbus” és DR VT 2.09 „Ferkeltaxe”) kiváltására – kínált típuskavalkád (például DWA LVT/S, LHB VT 2E, Jenbacher Integral) redukálása van soron. Az ADtranz (később Stadler Rail) által gyártott Regio-Shuttle RS1 esetében az eredeti, körülbelül ötszáz jármű egy részétől nagyobbakat vásárolva részben megváltak üzemeltetőik, más német cégek, vagy a České dráhy csapott le rájuk. Hosszabb távon maradnak még az RS1-rokon kétrészes Itinók, ezekből 26 készült 2005 és 2010 között.
Az 1998-ban bemutatott kétrészes Desiro Classic típusból 234 készült a DB Regiónak, további 53 közlekedik a magánvasutaknál. Szolgálataik elengedhetetlenek bizonyos régiókban, ezért az utóbbi évtizedben többségük a megrendelők kívánságainak megfelelően megújult. Még van néhány év a Bombardier Talent 1996 és 2008 között gyártott, két- és háromrészes dízeles változataiban, igaz, egyes üzemeltetők (például a NEB) már adtak el ebből is. Eredetileg egyébként 164 került a DB Regióhoz, további 108-at magánvasutak vásároltak. A kortárs Stadler GTW-k is lassan fogynak, a német rendszerben a 646-os sorozatként futó, eredetileg 96 GTW 2/6 motorkocsi közül 25 szintén Csehországban fut, helyükre újabb járművek érkeznek.
Gyártásban
Ami az újabb, még gyártás alatt álló járműsorozatokat illeti: az abszolút legnagyobb darabszámot az Alstom Coradia LINT tartja. Ebből dízeles meghajtással kapható 27, 41, 54 és 81 méter hosszú verzió. A legkisebből eddig alig ötven talált gazdára, miközben a 41 méteresből kis híján ötszáz, összesen pedig már ezernél is többre szól rendelés a német regionális üzemeltetőktől. A 2012-es Innotranson bemutatott Pesa Link nem tudta határidőre megszerezni az engedélyeit, majd az összesen 72 két- és háromrészes járművet többéves késéssel helyezték napi üzembe, többnyire máig fennálló szoftveres hibák miatt.
Alternatív hajtáslánc
A hagyományos meghajtási módok mellett teret nyernek a főképpen a dízelmotoros járművek kiváltására hivatott alternatív hajtások is, legalábbis a motorkocsik szegmensében. A trendnyitó a hidrogénes Alstom Coradia iLINT volt 2017-ben, ebből 14 az LNVG-nél forgalomba is állt. Második megrendelő a fahma volt, de a Taunus vonalaira szükséges 27-ből mindössze hat jármű készült el a 2022. decemberi menetrendváltásra. A részben autóbuszos pótlással, részben szükségmenetrenddel kezelt helyzet csaknem egy évvel később is kritikus.
Akkumulátoros fronton 2018-ban a Siemens az ÖBB egyik Desiro ML motorkocsijára szerelt akkumulátorokat, és Cityjet Eco néven próbáztak vele, majd visszaalakították eredeti állapotára. A tapasztalatokat felhasználva a Mireo Plus B (akkumulátoros) és Mireo Plus H (tüzelőanyag-cellás) típusoknak már 84 és kilencpéldányos rendelésállománya van, megjelenésük a 2023. decemberi menetrendváltáskor akkumulátoros, majd egy évvel később hidrogénes kivitelben esedékes. A Stadler Rail a Flirt Akku nevű variánssal támad, ebből rendelt 55-öt a NAH.SH (képünkön), és 2024-ig mindet szolgálatba is állítanák. Emellé érkezett a DB Regio két rendelése 44 és 16 egységről. A témában a legújabb versenyző, az Alstom a Bombardier felvásárlásával jutott a megfelelő technológiához, és azt gyorsan megrendelésre tudta váltani. A Lipcse és Chemnitz közti RE6-os vonalon közlekednek a legöregebb járművek, így ide egy igazán innovatív megoldást vásárolt a megrendelő VMS: 11 háromrészes Coradia Continental érkezik 2024 júniusától a vonalra, 120 kilométer akkumulátoros hatótáv ígéretével.
Ütemes járműcsere
Valóban jelentős mennyiségű új jármű érkezik a német regionális vonalakra, akár van felettük drót, akár nincs. De ezek jelentős része tíz–húsz évet is ledolgozik egy helyen, a felújítás és funkcióbővítés pedig ennyi idő alatt mindenképpen követelmény egy újabb, 8–15 éves koncesszió megszerzéséhez. A német piac a kezdeti extremitások után megtalálni látszik az üzemidő-optimumot is, hogy ne kerüljenek túl fiatal járművek a „dögsorra”, ezzel rontva a költséghatékonyságot a finanszírozók (végső soron az adófizetők) szempontjából. Ami viszont igazán lényeges: a koncessziós rendszer kikényszeríteni látszik egy folyamatos járműcsereütemet, ahogy azt például már Nagy-Britanniában is láthattuk.