fbpx
2026. február 12. csütörtök

A vasút svájci sikere a stratégiai tervezésen alapszik

Az országos ütemes menetrendi rendszer előírja a pálya-, sőt a járműfejlesztési fázisokat is.

Közhely, hogy Svájcban verhetetlen színvonalú a vasúti közlekedés, az alpesi ország polgárai előszeretettel használják is a vonatokat elővárosi és távolsági utazásra. Nem csoda: a buszokkal és hajókkal kiegészített hálózat eredménye, hogy a lakosság 95 százaléka otthonától legfeljebb öt perc sétával eléri a közösségi közlekedést.

A siker összetevőit elemzi a Magyar Vasút magazin március végén megjelenő számának egyik cikke. A kulcs a stratégiai tervezés, ami magyarul azt jelenti, hogy évtizedekre előre meghatározták a fejlesztések végcéljait, ebből levezetve egyes fázisait, és ami magyar szemmel hihetetlen: ezekhez folyamatosan tartották is magukat. A Bahn 2000 stratégia 1985-re született meg, és népszavazáson is megerősítették.

- Hirdetés -

A stratégia alapja pedig az országos ütemes menetrendi rendszer, német rövidítéssel ITF. Ez nemcsak arra jó, hogy az utas könnyen megjegeyezheti a vonatok indulási idejét, de az egész nap egyformán működő, rövid átszállásokkal lehet az utazási idő versenyképes az egyéni autózással. A vasútvállalatoknak (Svájcban a rendszernek természetes részei a normál- és keskenynyomtávú magánvasutak is) a folyamatosan pörgő erőforrások egyszerű és hatékony üzemeltetést tesznek lehetővé.

A Bahn 2000 kulcsa azonban az, hogy az igények alapján belőtt célmenetrend alapján kell meghatározni a fejlesztéseket. Ott és annyira kell emelni a pályasebességet, ahol különben nem jönne ki az ITF. Második vágányt szintén akkor kell építeni, ha a megfelelő vonatsűrűség enélkül lehetetlen lenne. Ügyeltek a költségekre is, a biztosító- és vonatbefolyásoló rendszer korszerűsítése (ETCS) például akár 2 percre sűrítheti a vonatközlekedést, anélkül, hogy új vágányokat kellene lefektetni.

A menetrendalapú infrastruktúra-fejlesztés nemcsak a pályára, hanem a járművekre is vonatkozik. A jól gyorsuló motorvonatokkal, amelyeknek elég nagyok az ajtajai a gyors utascseréhez, időt lehet megtakarítani. Ebből az elvből születtek meg a svájci Stadler motorvonatai, amelyek ma már Magyarországon is meghatározóak az elővárosi közlekedésben.

Borítókép: a Viaduc de la Jonctiont a Rhône fölött Genfben (Pixabay)

Ezek is érdekelhetik

Lázár János: „Sínre tesszük a vasútfejlesztést!”

Lázár János építési és közlekedési miniszter vezetői állománygyűlést tartott az elért eredményekről és kitűzött célokról.

Az SBB további öt Girunót rendel a Stadlertől

Folyamatosan szállítja a Stadler a nagy sebességű vonatokat, amelyek a Gotthard-alagútban járnak majd. Az SBB további öt Giruno nagy sebességű vonatot vesz a Stadlertől az...

Több mint negyedmillió éjszakai utas a MÁV-START-nál

Budapest Béccsel versenyez a legtöbb éjszakai járattal érintett csomópont címéért. Európában néhány éve megfordult a trend, elsősorban az osztrák államvasút befektetése nyomán növekszik a hálókocsis,...

Nyolcvan új IC-szerelvénnyel tervez a MÁV-START

Háromféle kapacitásra motorvonatok, illetve ingaszerelvények szerepelnek a stratégiában. A Magyar Vasút 2023 konferencia második, járműves szekciójában hallgathattuk meg Mosóczi Lászlónak, a MÁV-START vezérigazgatójának, a magyarországi...

Akkus Flirtöket vesz az ÖBB

Legalább 16, legfeljebb 120, 160 ülőhelyes Stadler-motorvonat érkezik 2028-tól. Összesen 1,3 milliárd euró értékű keretszerződést írt alá a svájci Stadler az osztrák államvasúttal százhúsz, 63...

Az első osztálytól a hidrogénig

A Magyar vasút konferencia második szekciójának témája a magyarországi járműhelyzet jelene és jövője volt. A konferencia kezdetéről itt, az első szekcióról itt közvetítettünk. Homolya Róbert: A...

Legfrissebb híreink

150 éve indult meg a vasúti közlekedés a Győr–Sopron vonalon

Kereken 150 éve indult meg a vonatforgalom a Győr és Sopron közötti, 85 kilométeres vasútvonalon, amelyet a GYSEV épített.

Újabb fejlesztések a MÁVPlusz applikációban

Az új verzió a belföldi utazásokat tekintve már minden olyan funkcióval rendelkezik, amit a régi applikáció tudott, de újdonságok is vannak,

Új fázisba lép a MÁV gördülőállomány-megújítása: kormányhatározat plusz 50 ezer ülőhelyre

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

150 éve indult meg a vasúti közlekedés a Győr–Sopron vonalon

Kereken 150 éve indult meg a vonatforgalom a Győr és Sopron közötti, 85 kilométeres vasútvonalon, amelyet a GYSEV épített.

Újabb fejlesztések a MÁVPlusz applikációban

Az új verzió a belföldi utazásokat tekintve már minden olyan funkcióval rendelkezik, amit a régi applikáció tudott, de újdonságok is vannak,

Új fázisba lép a MÁV gördülőállomány-megújítása: kormányhatározat plusz 50 ezer ülőhelyre

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.

A rovat további cikkei

Ezek az európai vasúti stratégiai irányok 2026-ra

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.