Egymilliárd árutonna-km teljesítményt ért el az öt vasútvállalat az államilag támogatott vasúti egyeskocsi-forgalmakban a tavalyi évben.
A Rail Cargo Hungaria Zrt. a legjelentősebb szereplő a hazai vasúti egyeskocsi-fuvarozási piacon. A 2022-es évre kifizetett 6,3 milliárd forint 85 százalékát kapta a vezető magyar vasúttársaság. Második helyen feltehetőleg a CER Zrt. áll, a támogatási összegek alapján a teljes piac valamivel több mint tizedét vallhatják a magukénak.
Ellátásbiztonság
A magyarországi vasúti áruszállítás európai összehasonlításban is jelentős, a szegmens hazai, 2021-es 26 százalékos részaránya jóval az uniós 18 százalékos átlag felett van. Ennek egyik letéteményese az a tény, hogy hazánk azon kevés európai ország között van, ahol megmaradt az egész országra kiterjedő vasúti egyeskocsi-fuvarozás. Így akár egyetlen vasúti teherkocsinyi árut is feladhatnak akár a kisebb vállalkozások is, ami nagyban segíti különösen a veszélyes áruk és olyan árutípusok szállítását, ami közúton drágább, és/vagy veszélyesebb lenne.
Mindez az ellátásbiztonság szempontjából is fontos, mert ahogy a koronavírus-járvány idején bebizonyosodott, a vasút sokkal kiszámíthatóbb és biztosabb logisztikai rendszer a nehéz körülmények idején. Ez a típusú áruszállítási mód ahhoz is hozzájárul, hogy ne legyen az útjainkon még nagyobb kamionsor és torlódás, ami jelentős nemzetgazdasági többletterhet okozna.
Megtartott forgalmak
Magyarországon 2021 novemberében egy öt évre szóló állami támogatási projekt indult ezen forgalmak támogatására. A Covid-19 átmeneti Vasúti Egyes Kocsi Teherfuvarozás (VEKT) támogatási rendszer keretében árutonna-km-enként 8,38 forintra jogosultak belföldi fuvarok esetén a vasútvállalatok, míg import és export esetében 4,95 forintra. A tervek szerint évi ötmillió árut és egymilliárd árutonna-km-t továbbítanak a rendszerben.
A támogatásra öt vállalkozás adott be pályázatot, és ezekkel kötött a MÁV Zrt. szerződést. Az érintett vállalatok a Rail Cargo Hungária Zrt., a GYSEV Cargo Zrt., a CER Hungary Zrt., a Eurogate Rail Hungary Zrt.(korábban Floyd Zrt.), továbbá az MMV Magyar Magánvasút Zrt.
A támogatási rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen a 10,9 milliárd árutonna-km vasúti áruszállítási teljesítmény hozzávetőlegesen egytizedét kitevő forgalmakat sikerült megőrizni, ebben a szegmensben nem volt csökkenés, miközben a teljes hazai vasúti áruszállítási teljesítmény 2022-ben négy százalékkal maradt el az előző évitől.
Hiányos adatok
Az évi 6,4 milliárd forintos forrás szinte teljes egészében kimerült. A havi adatok rámutatnak, hogy az év első hónapjait követően kisebb visszaesés volt, de év végére ismét erősödött az egyeskocsi-fuvarozás. Mindez azért is érdekes, mert a forgalom mintegy negyedét a vas- és acéltermékek adták. Így a Dunaferr-leállás sem volt érdemi hatással a hazai vasúti teljesítményekre.
A vasútvállalatoknak a támogatási feltételek értelmében közzé kell tenniük havi megoszlásban az elnyert támogatások összegét. Ezt a Rail Cargo Hungaria Zrt. és a GYSEV Cargo Zrt. esetében lehetett megtalálni. Ami a Eurogate Rail Hungary Zrt.-t illeti, náluk 2022 első három hónapjára érhető el a támogatási összeg, feltehetőleg abban az időszakban jutottak hozzá. Az MMV Magyar Magánvasút Zrt.-t és a CER Hungary Zrt.-t megkerestük a támogatási adatokkal kapcsolatban, de előbbitől nem kaptunk választ. A CER-nél a 2022-es év támogatási elszámolásának befejezését követően fogják az adatokat kommunikálni. Így három vasúttársaság havi elszámolását tudtuk havi eloszlásban is megjeleníteni.
Tovagyűrűző gazdasági hatások
Érdemes a támogatás összegét a vasúti áruszállítási piac méretéhez is hasonlítani: a KSH adatai szerint 2021-ben a 37 vasúti áruszállítással foglalkozó vállalat működött Magyarországon, amelyek összesen 175 milliárd forint árbevételt értek el. A VEKT támogatás ennek 3,7 százalékát tette ki. Az áruszállító vasútvállalatok összesen közvetlenül 3458 főnek adnak munkát, de a karbantartó és beszállítóhálózaton keresztül ennek többszöröse azon munkahelyek száma, amely a területhez köthető.
A támogatás társadalmi szempontból kiemelten megtérülő: a KTI számításai szerint egyetlen árutonna-km-nyi áruszállítás közúton 11,94 forint társadalmi költséggel jár, míg egyes kocsival mindez csupán 2,35 forint. Az éves egymilliárd árutonna-km-es teljesítmény 9,6 milliárd forintos társadalmiköltség-megtakarítását jelent, aminek kétharmadát teszi ki a támogatás. Így azáltal, hogy ezek a forgalmak továbbra is vasúton maradnak, 3,2 milliárd forintot nyer a magyar társadalom.
Nem csak Magyarországon jelentős az egyeskocsi-forgalmak szerepe a vasúti áruszállításban. A vasút közlekedési munkamegosztásban betöltött szerepe Ausztriában az egyik legmagasabb Európában, amiben az egyeskocsi-forgalmaknak és az ennek hosszú évek óta kiszámíthatóan működő modelljének is szerepe van. A támogatás mellett az is előnyös, hogy kifejezetten sok iparvágány működik az országban, és ezek 95 százaléka az állami tulajdonú Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) tulajdonában és kezelésében van. Így nem csak a támogatás adott, hanem a használhatósághoz szükséges infrastruktúra is.
Magyarországon is segíthet a jövőben, ha a pályahálózat fejlesztése mellett a vasúti áruszállítás elérhetőségét segítő iparvágányok, rakodók és logisztikai terminálok száma tovább növekszik.
2021, Magyarország
37 vasúti áruszállítással foglalkozó vállalat összesen 175 milliárd forint árbevétel a VEKT támogatás ennek 3,7 százalékát tette ki az áruszállító vasútvállalatok összesen közvetlenül 3458 főnek adnak munkát egyetlen árutonna-km-nyi áruszállítás közúton 11,94 forint társadalmi költséggel jár egyes kocsival mindez csupán 2,35 forint