fbpx
2026. április 16. csütörtök

Folytatódik az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatási programja 2025-ben

A magyar kormány 2025-ben is biztosítja az egyeskocsi-teherfuvarozás működésének fenntartásához szükséges állami hozzájárulást – olvasható a MÁV és HUNGRAIL tájékoztatásaiban.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium az Energiaügyi Minisztérium közreműködésével idén 6,4 milliárd forint támogatást nyújt a vasúti áruszállító társaságok számára. A forrás kiutalását a MÁV-csoport a héten megkezdi. A HUNGRAIL – melynek kezdeményezésére és aktív szakmai érdekvédelmi tevékenysége révén indult meg a támogatási program még 2021-ben – arról is írt, hogy a tagvállalataival közösen továbbra is dolgozni fognak a támogatási program 2025 utáni folytatásán.

Az egyeskocsi-fuvarozás piaci alapon nem fenntartható a speciális logisztikai műveletek végett, ugyanakkor nemzetgazdasági és környezetvédelmi szempontból kiemelten fontos. Mint írják, a program indulása óta összesen több mint 26 milliárd forint állami hozzájárulás javította a vasúti teherfuvarozás versenyképességét, melynek köszönhetően, átlagosan évi 4,5 millió tonna áru továbbítása vált lehetővé ebben a formában. A társaságokat 2021-ben 1,89 milliárd, 2022-ben 6,27 milliárd forinttal támogatta az állam, míg 2023-ban 6,1 milliárd, 2024-ben 6,3 milliárd forint juttatásban részesült a szektor.

A támogatási programhoz mára 11 vasúti társaság csatlakozott, köztük a Rail Cargo Hungaria Zrt., a GYSEV Cargo Zrt., a CER Hungary Zrt., az Eurogate Rail Hungary Zrt., az MMV Zrt., a Train Hungary Kft., a Kárpát Vasút Kft., a Train Europe Kft., a CD Cargo Hungary Kft., a Rail Transport Hungary Kft., valamint 2025 áprilisa óta az LTE Hungária Kft.

Az illusztráció forrása: MÁV Zrt.

Az egyeskocsi-fuvarozás jelenleg mintegy 700 magyar vállalat – köztük stratégiai jelentőségű ipari üzemek, valamint kis- és középvállalkozások – alapanyag-ellátását és exporttevékenységét biztosítja. A szállítási forma évente 2,3 millió tonna veszélyes áru biztonságos továbbítását is lehetővé teszi, hozzájárulva az energiabiztonsághoz és a környezetbarát közlekedési mód erősítéséhez.

A szolgáltatás fenntartása közel 2000 vasutasnak biztosít munkahelyet, miközben javítja a vasúti pályakapacitás kihasználtságát. Az idei első félévben a program keretében 2,9 millió tonna árut szállítottak, ami hozzájárult ahhoz, hogy a közutakon évente akár 400 ezer tehergépjárművel kevesebb közlekedjen. Ennek eredményeként a vasúti fuvarozás 7,4-szer kevesebb szén-dioxid-kibocsátással jár, mint a közúti alternatíva.

Az Európai Unió közlekedéspolitikai célkitűzései szerint 2030-ra a 300 kilométernél nagyobb távolságú árutovábbítás legalább 30 százalékát, 2050-re pedig 50 százalékát vasúton kell bonyolítani. Az egyeskocsi-fuvarozás támogatása ennek eléréséhez nélkülözhetetlen eszköz.

írásunk forrása: MÁV sajtóközlemény, HUNGRAIL Facebook
Nyitókép: Rail Cargo Hungaria

Ezek is érdekelhetik

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

BuBe: nincs céldátum a személyforgalom indulására

Az indulás időpontját kizárólag a biztonsági vizsgálatok eredménye és az ezért felelős szakemberek határozzák meg.

Megerősítette együttműködését a MÁV és a Dunaújvárosi Egyetem

Stratégiai megállapodást kötött a Dunaújvárosi Egyetem és a MÁV, hogy kölcsönösen támogassák egymás tudományos, innovációs és oktatási tevékenységét.

Megkezdődött a Bartók Béla úti vasúti híd betolása a Déli Körvasúton

Magyarország első kétvágányos „network” hálós vasúti hídszerkezetének első felszerkezeti eleme kerül a helyére,

Terven felüli bérfejlesztés a MÁV-csoportnál

Megállapodtak a MÁV-csoport, az érdekképviseletek, valamint az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és Közlekedés Minisztérium vezetői.

Januártól több száz vállalat vasúti kiszolgálása szűnhet meg vagy jelentősen drágulhat

Akár 300 százalékos díjemelkedés, ellátási zavarok és exportkiesés jöhet, ha támogatás nélkül marad a vasúti egyeskocsi-teherfuvarozás.

Legfrissebb híreink

Logisztika Napja: Versenyképes logisztika nélkül nincs gazdasági fordulat

A logisztika a mindennapi életünk egyik legfontosabb mozgatórugója és egyúttal hazánk gazdaságának ütőere.

Készülnek az új IC+NEO intercity személykocsik

A Magyar Vagon Vasúti bemutatta a már gyártás alatt álló, új IC+NEO intercity kocsik első látványterveit és a legfontosabb újdonságokat.

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Befejeződött a szombathelyi állomásépület felújítása

A tizenkét hónapig tartó munkálatokat követően elkészült a szombathelyi vasútállomás épületének felújítása.

Csendesebb és zöldebb lesz a Déli Körvasút térsége

Jelentősen csökken a vasúti zaj a Déli Körvasút Ferencváros és Kelenföld közötti szakaszán a beruházás II. ütemének megvalósításával.

A rovat további cikkei

Készülnek az új IC+NEO intercity személykocsik

A Magyar Vagon Vasúti bemutatta a már gyártás alatt álló, új IC+NEO intercity kocsik első látványterveit és a legfontosabb újdonságokat.

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.