fbpx
2025. november 18. kedd

Szergej dízelmozdonyokkal erősít az RCH

A vontatási képessége fejlesztése érdekében két korszerűsített M62-es (Szergej) dízelmozdonnyal bővítette flottáját a Rail Cargo Hungaria.

Az RCH tájékoztatása szerint az M62-esek stratégiai feladatként a Paks II. projekthez kapcsolódnak majd, továbbá más volumenigényes szállítási feladatokkal összefüggésben is bevetésüket tervezik.

A járműveket a DLRR mozdonygyártó és -karbantartó társaság újította fel és alakította át a magyarországi előírások és az RCH specifikus igényeinek megfelelően. A Szergejek tavaly decemberben érkeztek Magyarországra, majd a szükséges futópróbák és tesztek után májusban vette át a vontató járműveket saját üzemeltetésbe az RCH. Az egyik mozdony jelenleg – a Paks II. projektre történő felkészülés részeként – Dunaújvárosban vett át szolgálatot, a másik Ferencváros–Soroksár között a vágányzár időszaka alatt végez fuvarfeladatokat. Utóbbi többek között konténervonatokat továbbít, illetve a MÁV-Személyszállítási Zrt. által nyújtott dízelvontatás kiváltásában tölt be szerepet.

A vasútvállalat a bővítés eredményeként az ÖBB Suttogó, Herkules, Grasshopper, TRAXX járművekhez csatlakozó két Szergejjel együtt már 26 mozdonyból álló dízelflottával rendelkezik. Az RCH célja nem más, hogy széleskörű, stabil és rugalmas szolgáltatást tudjon biztosítani a megrendelői számára, illetve, hogy versenyképességét és piaci pozícióját is erősítse a hazai árufuvarozási szegmensben.

 

Nyitókép forrása: RCH

Ezek is érdekelhetik

HUNGRAIL: újra kell értékelni a vasúti logisztika jövőjét Magyarországon

A Magyar Vasúti Egyesület arra figyelmeztet, hogy a hazai vasúti árufuvarozás kritikus szakaszba lépett: fenntarthatatlan az üzleti modell.

Megérkezett az első közvetlen irányvonat Koperből a Debreceni Intermodális Terminálra 

A vonat kulcsfontosságú berendezéseket szállított a debreceni térség egyik kiemelkedő ipari ingatlanberuházásához.

A vasúti árufuvarozás tovább gurul a lejtőn lefele

Felemás a hazai logisztika első negyedéves eredményessége: a légi áruszállítás dinamikusan bővül, ám a vasúti és közúti áruforgalom tovább csökkent.

Körkérdés: a kombinált fuvarozás lehetőségei és kihívásai

Nyolc szakembert kérdeztünk arról, mik a kombinált fuvarozás legnagyobb kihívásai és hogyan növelhető a versenyképessége.

Logisztikai együttműködés a Rail Cargo Hungaria és a MOL között

A MOL tiszapalkonyai és tiszaújvárosi iparvágányain keletkezett többlet vontatási feladatok ellátására a Rail Cargo Hungaria-t bízta meg.

A fafuvarozás vasúti megoldásának fenntartása gazdasági és környezeti érdek

A vasúti fuvarozás lehetővé teszi a károsanyag-kibocsátás jelentős csökkentését és hozzájárul a logisztikai folyamatok biztonságához és hatékonyságához.

Legfrissebb híreink

Újra gépi vasútkocsi-tisztítás Szegeden

A MÁV közel 800 millió forintos fejlesztésének köszönthetően Szeged-Rendező állomáson egy új kocsimosó létesült.

60 milliárd forint saját forrást áldoz a MÁV a jövő évi pályaberuházásokra

A program országos szintű, a lassújelek felszámolásán túl lesznek olyan helyszínek is, ahol komolyabb beavatkozásokra kerül sor.

A METRANS tovább fejleszti szolgáltatását a Xi’an–Budapest vasúti folyosón

A METRANS együttműködési megállapodást (MoU) írt alá a Beijing Trans Eurasia-val és a Xi’an Nemzetközi Kikötővel

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Újra gépi vasútkocsi-tisztítás Szegeden

A MÁV közel 800 millió forintos fejlesztésének köszönthetően Szeged-Rendező állomáson egy új kocsimosó létesült.

Új vezérigazgató a GYSEV CARGO Zrt. élén

Riegler Andrást, a GYSEV CARGO Zrt. jelenlegi Gazdálkodási vezetőjét választották a vállalat új vezérigazgatójának.

KÉKTÚRA mozdonyt és motorvonatot mutatott be a GYSEV

Az újonnan matricázott járművekkel a természetjárás és a fenntartható közlekedés kapcsolatát népszerűsíti a GYSEV.

A rovat további cikkei

60 milliárd forint saját forrást áldoz a MÁV a jövő évi pályaberuházásokra

A program országos szintű, a lassújelek felszámolásán túl lesznek olyan helyszínek is, ahol komolyabb beavatkozásokra kerül sor.

A METRANS tovább fejleszti szolgáltatását a Xi’an–Budapest vasúti folyosón

A METRANS együttműködési megállapodást (MoU) írt alá a Beijing Trans Eurasia-val és a Xi’an Nemzetközi Kikötővel

Új vezérigazgató a GYSEV CARGO Zrt. élén

Riegler Andrást, a GYSEV CARGO Zrt. jelenlegi Gazdálkodási vezetőjét választották a vállalat új vezérigazgatójának.