Csak szerdától van átszállás Bécsben München felé, de a pótlóbuszok rendje módosult a győri vonalon.
Az ÖBB vasárnap este arról adott tájékoztatást, hogy október 2-án és 3-án – a korábbi közléssel ellentétben – még nem vágják el Bécsben a Budapestről 7:40 és 15:40 között kétóránként Münchenbe induló Railjet-járatokat, ez az intézkedés csak október 4-től él. Mindezt a MÁVINFORM tette közzé vasárnap késő este Facebook-oldalán.
Szerdától a Budapestről nyugatra továbbutazóknak át kell majd szállniuk Bécsben, és ha nem akarják lekésni a csatlakozást, egy órával korábbi vonattal célszerű utazniuk Magyarországról, hiszen az osztrákok intézkedésének oka éppen az 1-es fővonalon folyó rekonstrukciós munkák miatti késések. A MÁV közlése szerint az Ausztria irányába szóló nemzetközi jegyek az érvénytartamukon belül más vonatokon is igénybe vehetők, amennyiben utasunk a külföldi csatlakozás biztosítása érdekében a korábbi vonattal utazna el.
Budapest felé eleve nem volt szó a Railjetek elvágásáról, sőt a Keletiből 6:40-kor Zürichbe, illetve a 17:40-kor Salzburgba induló járat szintén teljes útvonalán közlekedik majd szerdától is.
Ugyancsak a hegyeshalmi vonalon folyó építkezés miatt az egyik vágány lezárása nyomán megszervezet pótlásban viszont valóban október 2-tól, hétfőtől változott a rend az első két héthez képest. A lényeg, hogy többféle pótlóbusszal próbálják meg lefedni az igényeket, erről részletes tájékoztatást adott ki a MÁV.
Nyitóképünkön egy Railjet (fotó: ÖBB).