fbpx
2026. május 16. szombat

Katona László: a biztonságon nem lehet takarékoskodni

A HUNGRAIL veszélyes áruk vasúti szállításával foglalkozó szakmai eseményén a Magyar Magánvasút Zrt. vezérigazgatója, Dr. Katona László nyilatkozott a témában. Számára a biztonság az első, amin nem szabad spórolni, de racionalizálni szükséges az ellenőrzési folyamatokat.

Dr. Katona László első sorban arra hívta fel a figyelmet, hogy bár manapság évi 6 millió tonna veszélyes áru mozog a magyar vasúti hálózaton, néhány évvel ezelőtt ez még 7 millió tonna volt, de volt időszak, mikor még ennél is több. A MMV Magyar Magánvasút vezetője rávilágított, hogy modern világunkban, a hazai újraiparosítási folyamatok eredményeként egyre több veszélyes áru vesz körül minket, akár tudunk róla, akár nem. Hangsúlyozta, hogy a vasút előnye, hogy egyszerre tud nagy tömeget elszállítani.

„Ha speciális, veszélyes kategóriájú árut viszünk nagy tömegben koncentrálva, ahhoz az adott termékekre vonatkozó speciális tudásra is szükség van, alaposan meg kell ismerni az áruk tulajdonságát. Ezt a tudást meg kell szerezni, használni kell, folyamatosan napra készen tartani.”

– emelte ki Katona László annak fontosságát, hogy miért elengedhetetlen, egy-egy olyan tematikus szakmai esemény, mint a HUNGRAIL által szervezett veszélyes áruk vasúti szállításával foglalkozó Magyar Vasút Meetup.

Katona László hangsúlyozta azt is, hogy a biztonságon nem lehet takarékoskodni, egy veszélyes árukat szállító vonattal ha baleset történik, kritikus következményekkel járhat. Megosztotta az MMV tapasztalatait azzal kapcsolatosan is, hogy minden kiadás nehézség a vállalkozó vasúti társaságoknak, ugyanakkor a nem aránytalan mértékű, tanító jellegű bírság olyan szükséges rossz, amivel együtt tudnak élni, ugyanis a biztonság első számú tényezőnek kell lennie a szállítási folyamatok során. Rámutatott viszont arra is, hogy az ellenőrzések csak a folyamat végét jelentik, a teljes folyamat közös elemzése lenne célszerű, elejétől a végéig, a tevékenység és költségek racionalizálása érdekében.

 

Fotó: Hungrail

Ezek is érdekelhetik

Körkérdés: a V0 vasútvonal jelentősége

A vasúti szektor különböző szereplőit kérdeztük arról, miben látják a V0 vasútvonal meglétének fontosságát.

TELT HÁZ a Magyar Vasút – II. Vasúti Árufuvarozási Konferencián

Nagy az érdeklődés a csütörtöki vasúti árufuvarozási konferenciára, már napokkal az esemény előtt az összes hely elkelt. 

A veszélyes áru szegmens növekedésére a vasútnak is fel kell készülnie

Minél nagyobb arányban vasúton és biztonságban kell történnie a veszélyes áruk szállításának.

A vasutakat helyzetbe kell hozni, mert nem fogják tudni kielégíteni az ipar szállítási igényét

Még magasabb szintre kell emelni a vasúti szektor szereplőinek és a minisztériumok közötti együttműködést.

Újra kell szabályozni a veszélyes áruk vasúti szállításának ellenőrzését

A HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület veszélyesáru-szállítási munkacsoportjában folyó munkáról a testület vezetőjét, Sárosi Györgyöt, a Hungária Veszélyesáru Mérnöki Iroda Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Életveszélyesen sérült a személyvonat mozdonyvezetője

Három és fél óráig tartott a legsúlyosabb sérült kiszabadítása a mozdonyból. A MÁV helyszínen tartott sajtótájékoztatóján Pafféri Zoltán, a MÁV vezérigazgatója a szerda hajnali sápi...

Legfrissebb híreink

Súlyos károkat okozott a Gyoma mellett kisiklott Békés InterCity

A baleset során a szerelvény négy kocsija hagyta el a síneket, a vonat mintegy 300 méteren rongálta meg a vasúti pályát.

Ezek lesznek a Közlekedési és Beruházási Minisztérium kiemelt feladatai

Megjelent azaz új kormányrendelet, amely részletesen meghatározza a közlekedési és beruházási miniszter feladat- és hatásköreit.

Vitézy: a tűzoltás után eljöhet a vasútfejlesztés kora

Vasútrombolás helyett vasútfejlesztést – hangsúlyozta meghallgatásán az immár felesküdött Építési- és Közlekedési miniszter, Vitézy Dávid

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Ezek lesznek a Közlekedési és Beruházási Minisztérium kiemelt feladatai

Megjelent azaz új kormányrendelet, amely részletesen meghatározza a közlekedési és beruházási miniszter feladat- és hatásköreit.

Geopolitika, AI és intermodalitás: új korszak előtt a logisztika

A geopolitikai, technológiai és szabályozási környezet olyan gyorsan változik, hogy az alkalmazkodóképesség önmagában versenytényezővé vált.

Vitézy Dávid: Konszenzuson alapuló nemzeti ügynek kell lennie a magyar vasút fejlesztésének

A tárca várományosa számos problémáról, sürgető intézkedésekről nyilatkozott, amelyekből sejteni lehet, hogy a vasútfejlesztése érdemben is gyorsulhat.

A rovat további cikkei

Ezek lesznek a Közlekedési és Beruházási Minisztérium kiemelt feladatai

Megjelent azaz új kormányrendelet, amely részletesen meghatározza a közlekedési és beruházási miniszter feladat- és hatásköreit.

Vitézy: a tűzoltás után eljöhet a vasútfejlesztés kora

Vasútrombolás helyett vasútfejlesztést – hangsúlyozta meghallgatásán az immár felesküdött Építési- és Közlekedési miniszter, Vitézy Dávid

Geopolitika, AI és intermodalitás: új korszak előtt a logisztika

A geopolitikai, technológiai és szabályozási környezet olyan gyorsan változik, hogy az alkalmazkodóképesség önmagában versenytényezővé vált.