fbpx
2026. szeptember 13. vasárnap
spot_img

Életveszélyesen sérült a személyvonat mozdonyvezetője

Három és fél óráig tartott a legsúlyosabb sérült kiszabadítása a mozdonyból.

A MÁV helyszínen tartott sajtótájékoztatóján Pafféri Zoltán, a MÁV vezérigazgatója a szerda hajnali sápi balesetről azt mondta: a megrakott tehervonat az állj! vörös jelzőt túlhaladva belerohant a sápi állomáson álló személyvonatba.

Heten sérültek meg, közülük négy utas, egy jegyvizsgáló és a balesetet okozó mozdonyvezető könnyebben. Őket a berettyóújfalui kórházba vitték. A vétlen mozdonyvezető, a MÁV-START munkavállalója életveszélyes, súlyos sérüléseket szenvedett

– tette hozzá.

- Hirdetés -

Pafféri Zoltán közölte, hogy a katasztrófavédelem munkatársai 3 és fél órás munkával szabadították ki a mozdonyvezetőt a roncsok közül, majd a mentők a debreceni kórházba vitték a sérültet.

Kérdésre elmondta azt is, hogy az elektronikus biztosítóberendezés működött. A MÁV-nak az utasokra és a munkavállalókra is van biztosítása, gyorssegélyt adnak neki, amíg a vizsgálat tart.

Hadnagy Attila, a MÁV pályavasúti területi igazgatóságának vezetője a sajtótájékoztatón azt mondta: a helyreállításon körülbelül 30 szakember dolgozik. Először a személyvonat sérült szerelvényét szabadították ki, majd a tehervonat teherkocsijait húzták félre, hogy az összeütközött mozdonyokat szét tudják választani.

A vasúti pályában viszonylag kisebb, mintegy tízmillió forintos kár keletkezett. Körülbelül 200 méter hosszan a kapcsolószerek sérültek meg, ezeket később helyreállítják.

Az M1 aktuális csatornának nyilatkozva Balogh Péter Tamás, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt mondta, hogy a püspökladányi rendőrkapitányság vasúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást. Szakértők bevonásával vizsgálják a baleset körülményeit.

Első az emberélet, második a felelősség kérdése –

írta az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán a balesettel összefüggésben, Lázár János szerint valószínűsíthető, hogy a balesetet nem műszaki probléma okozta.

Szerda délelőtt megkezdték a hajnali balesetben megsérült mozdonyok széthúzását és eltávolítását a vasúti pályáról. A pernyét szállító, 28 vagonból álló, 440 méter hosszú és 2150 tonnás tehervonat a vörös jelzőt túlhaladva, szemből rohant be az állomási peron mellett várakozó, Püspökladányba tartó személyvonatba. Az ütközés erejétől a tehervonat a két kocsiból álló személyvonatot a perontól mintegy kétszáz méterrel hátrébb tolta, a tehervonat dízelmozdonya és a személyvonat villanymozdonya összeakadt, vezetőfülkéik teljesen összeroncsolódtak

A mozdonyok első tengelyei leugrottak a sínről, a szakemberek ezeket helyezik vissza a vasúti pályára. Ezután kezdődhet el a helyreállítás. A teherszerelvény mozdonya az MMV Magyar Magánvasút Zrt. tulajdonában van, és Romániába szállította volna rakományát. Azt egyelőre nem lehet tudni, működött-e a tehervonat mozdonyán az úgynevezett éberségi berendezés, amely a mozdonyvezetők figyelmét és ébrenlétét ellenőrzi és a reagálás elmaradása esetén megállítja a vonatot.

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt.

Ezek is érdekelhetik

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Egyre többen vásárolják online nemzetközi vonatjegyüket

Folyamatosan erősödik a nemzetközi vasúti utazások iránti kereslet, miközben egyre többen választják a digitális jegyvásárlást.

Három év után újra járnak vonatok Tiszaújváros és Miskolc között

Naponta tíz pár vonat közlekedik, az állomás elérését pedig a járatokhoz csatlakozó 89-es körbusz segíti, ami a késésekhez is igazodik.

Gyorsabb és megbízhatóbb vasutat terveznek Székesfehérvár és a Balaton között

Elindul a Székesfehérvár és a Balaton közötti vasútvonal fejlesztésének tervezése, amelyre a kormány 3 milliárd forintot biztosít.

36,3 milliárd forintos beruházással újul meg az Almásfüzitő–Komárom vasúti szakasz

Eredményesen zárult az Almásfüzitő és Komárom közötti vasúti pályaszakasz átépítésére kiírt kivitelezési tender.

Szeptemberben újraindul a vasúti közlekedés Miskolc és Tiszaújváros között

Három év szünet után, szeptember 1-jétől ismét közlekednek személyvonatok a Miskolc–Tiszaújváros vasútvonalon.

Legfrissebb híreink

Újra napirenden a Siemens-mozdonyok beszerzése: tárgyalnak a 2022-es keretmegállapodásról

Új lehetőség nyílhat a MÁV korábbi Siemens Vectron-beszerzésének részleges megmentésére, a korábbi keretmegállapodás ugyanis nem szűnt meg.

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Lázár János: a kormány közlekedési akciótervet indított

A kormány ötpontos közlekedési akciótervéről adott részletes tájékoztatást Lázár János építési és közlekedési miniszter.

Kamionnal ütközött a tehervonat

Baleset miatt késtek a vonatok a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely, illetve a Hidasnémeti és a Budapest-Eger vonalon - közölte a Mávinform kedd délelőtt. A balesetben tehervonat kamionnal ütközött...

Afrikában épít vasutat a Ganz

Megegyezés született a Ganz és tunéziai partnere között, amelynek értelmében nagyszabású vasútipari együttműködés indulhathat az észak-afrikai ország vasúti hálózatának modernizálása terén - jelentette be...

A rovat további cikkei

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.