fbpx
2026. április 16. csütörtök

Három év alatt legalább a negyedével nőhet a MÁV–Volán dolgozók bére

A csoportszintű érdekegyeztető tanácson Lázár János bérajánlatot tett.

Három év alatt legalább 25%-os, ezen belül 2024-ben legalább havi 70 ezer forintos egységes béremelés – ez a tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) ajánlata a MÁV–Volán-csoport munkavállalói számára.

Kedden miniszteri szinten folytatódtak a MÁV–Volán-csoport bérfejlesztési tárgyalásai, a csoportszintű érdekegyeztető tanács (CSÉT) ülésén Lázár János hároméves bérfejlesztési ajánlatot tett a vállalatcsoport munkavállalói számára – írja a MÁV közleménye. Ennek első eleme a 2024-es évre vonatkozó, legalább havi 70 ezer forintos béremelés lenne.

A tulajdonosi-munkáltatói ajánlat szerint a bérek összességében legalább 25%-kal emelkednek a hároméves fejlesztési ciklus egésze alatt. Ettől felfele természetesen el lehet térni az éves bértárgyalások során, lefelé azonban nem.

A szakszervezetek többsége időt kért, hogy az általuk képviselt munkavállalókkal közösen alakítsák ki álláspontjukat, szerezzenek mandátumot – a felek megállapodása szerint – még januárban folytatódó tárgyalásokra.

A csoportszintű érdekegyeztető tanácson Lázár János (fotó: MÁV)
A tanácskozás tulajdonosi és munkáltatói oldala (fotó: MÁV)

Nyitóképünkön a tanácskozás munkavállalói oldala (fotó: MÁV).

Ezek is érdekelhetik

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

A GYSEV áprilistól újabb járatok üzemeltetését veszi át a MÁV-csoporttól

Áprilistől a GYSEV közlekedteti a vonatokat a Csorna-Pápa vonalon, és továbbiakat üzemeltet Győr-Celldömölk, és Budapest-Győr-Szombathely között.

BuBe: nincs céldátum a személyforgalom indulására

Az indulás időpontját kizárólag a biztonsági vizsgálatok eredménye és az ezért felelős szakemberek határozzák meg.

Megerősítette együttműködését a MÁV és a Dunaújvárosi Egyetem

Stratégiai megállapodást kötött a Dunaújvárosi Egyetem és a MÁV, hogy kölcsönösen támogassák egymás tudományos, innovációs és oktatási tevékenységét.

Újabb fejlesztések a MÁVPlusz applikációban

Az új verzió a belföldi utazásokat tekintve már minden olyan funkcióval rendelkezik, amit a régi applikáció tudott, de újdonságok is vannak,

Új fázisba lép a MÁV gördülőállomány-megújítása: kormányhatározat plusz 50 ezer ülőhelyre

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.

Legfrissebb híreink

Logisztika Napja: Versenyképes logisztika nélkül nincs gazdasági fordulat

A logisztika a mindennapi életünk egyik legfontosabb mozgatórugója és egyúttal hazánk gazdaságának ütőere.

Készülnek az új IC+NEO intercity személykocsik

A Magyar Vagon Vasúti bemutatta a már gyártás alatt álló, új IC+NEO intercity kocsik első látványterveit és a legfontosabb újdonságokat.

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Logisztika Napja: Versenyképes logisztika nélkül nincs gazdasági fordulat

A logisztika a mindennapi életünk egyik legfontosabb mozgatórugója és egyúttal hazánk gazdaságának ütőere.

Készülnek az új IC+NEO intercity személykocsik

A Magyar Vagon Vasúti bemutatta a már gyártás alatt álló, új IC+NEO intercity kocsik első látványterveit és a legfontosabb újdonságokat.

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

A rovat további cikkei