fbpx
2026. április 14. kedd

Megnyílt a felújított keresztaluljáró a Nyugatiban

Az utasok előtt is nyitva áll az új, peronokhoz vezető átjáró a Nyugati pályaudvaron.

A MÁV közleményben adott tájékoztatást, hogy befejeződtek a Nyugati pályaudvar keresztaluljárójának felújítási munkálatai. A WestEnd bevásárlóközpont felőli (1-9.) vágányokat a Ceglédi váróval (14-17. vágányokat) összekötő aluljáró felújítása két fő részből állt: egyrészt a régi, használaton kívüli peronfelvonó helyére egy új és modern liftet építettek be, melynek átadásáról már a múlt héten hírt adtunk. A másik munkafolyamat az aluljáró teljes felújítása volt, ami március végére szintén befejeződött.

A vasúttársaság beszámol, hogy a keresztaluljáró munkálatai 2023 augusztusában kezdődtek meg, és ősztől teljes lezárás mellett folytatódtak. A felújítás keretében az aluljáróban elvégezték az álmennyezet padlóburkolat teljes cseréjét a lámpatestekkel, új elektromos hálózattal, vízelvezetőkkel együtt, továbbá megújult a falburkolat és az oldalajtók sora a régi lépcsőkkel együtt. A falakon a Nyugati pályaudvar terveinek részletrajzai láthatóak, ezzel is egyedi hangulatot adva a folyosónak. A keresztaluljáróban taktilis sáv, valamint a korlátokon elhelyezett Braille-írás segíti az akadálymentes közlekedést. A munkálatok befejezésével a pénztárkonténerek mellett elhelyezett ideiglenes mosdó is bezárt, és az új bejárat mögött megnyílt az itt található mosdó is.

A keresztaluljáró felújítása és a peronlift cseréje a MÁV beruházásában, hazai költségvetési forrásból és az Európai Unió finanszírozásával a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

Nyitókép és fotók: MÁV Zrt.

Ezek is érdekelhetik

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

A GYSEV áprilistól újabb járatok üzemeltetését veszi át a MÁV-csoporttól

Áprilistől a GYSEV közlekedteti a vonatokat a Csorna-Pápa vonalon, és továbbiakat üzemeltet Győr-Celldömölk, és Budapest-Győr-Szombathely között.

Megerősítette együttműködését a MÁV és a Dunaújvárosi Egyetem

Stratégiai megállapodást kötött a Dunaújvárosi Egyetem és a MÁV, hogy kölcsönösen támogassák egymás tudományos, innovációs és oktatási tevékenységét.

Újabb fejlesztések a MÁVPlusz applikációban

Az új verzió a belföldi utazásokat tekintve már minden olyan funkcióval rendelkezik, amit a régi applikáció tudott, de újdonságok is vannak,

Új fázisba lép a MÁV gördülőállomány-megújítása: kormányhatározat plusz 50 ezer ülőhelyre

Európa vezető vasúti vállalatainak és szervezeteinek vezérigazgatói és felsővezetői meghatározták a 2026-os stratégiai prioritásokat.

Így újul meg a hazai vasúti járműpark

Jelenleg 140 ezer ülőhelye van a MÁV-nak viszont a kalkulációk alapján tíz éven belül 200 ezer helyre lesz szükség.

Legfrissebb híreink

Készülnek az új IC+NEO intercity személykocsik

A Magyar Vagon Vasúti bemutatta a már gyártás alatt álló, új IC+NEO intercity kocsik első látványterveit és a legfontosabb újdonságokat.

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Befejeződött a szombathelyi állomásépület felújítása

A tizenkét hónapig tartó munkálatokat követően elkészült a szombathelyi vasútállomás épületének felújítása.

Csendesebb és zöldebb lesz a Déli Körvasút térsége

Jelentősen csökken a vasúti zaj a Déli Körvasút Ferencváros és Kelenföld közötti szakaszán a beruházás II. ütemének megvalósításával.

A rovat további cikkei

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése – javul a térség vasúti versenyképessége

Áprilisban hatályba lép a zalaszentiváni deltavágány kivitelezésére vonatkozó vállalkozási szerződés, így elindulhat a projekt előkészítése.