fbpx
2026. szeptember 10. csütörtök
spot_img

Egyelőre nem épülnek meg a pesti körvasút fontos elemei

A Déli körvasút fejlesztéséhez is kapcsolódó, a pesti oldalon elhelyezkedő beruházások kerültek le a napirendről. A júliusban még csak tervezett változtatások mára véglegesültek.

Végleges döntés született arról, amit korábban tervezetként hoztak nyilvánosságra, és amelyről lapunk is beszámolt. A minap megjelent Magyar Közlöny tette közzé azt a kormányrendeletet, amely szerint hatályát veszti az egyes közlekedésfejlesztési projektekről szóló kormányhatározatok. A vasúti fejlesztések közül

visszavonták a korábban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított tételeket: Ferencváros C elágazás – Kőbánya felső – Rákos – Rákosliget, valamint Rákos – Gyömrő vasúti vonalszakasz fejlesztése, Budapest külső körvasúti megállóhelyek (Pestújhely, Újpalota, Rákosfalva, Rákosszentmihály), valamint Albertfalva  megállóhely kiépítése, fejlesztése.

A kormányrendeletben más közlekedési fejlesztések is szerepelnek, mint a Galvani híd, illetve más jellegű, például zöldfejlesztési beruházások.

- Hirdetés -

Borítókép: A ferencvárosi rendezőpályaudvar

Ezek is érdekelhetik

Növekvő teherforgalom mellett is stabil a működés a Déli körvasút kritikus szakaszán

Pozitívak az első hetek tapasztalatai a Déli körvasút projekt részeként elrendelt Kelenföld és Ferencváros között zajló részleges vágányzár során.

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Csendesebb és zöldebb lesz a Déli Körvasút térsége

Jelentősen csökken a vasúti zaj a Déli Körvasút Ferencváros és Kelenföld közötti szakaszán a beruházás II. ütemének megvalósításával.

Megkezdődött a Bartók Béla úti vasúti híd betolása a Déli Körvasúton

Magyarország első kétvágányos „network” hálós vasúti hídszerkezetének első felszerkezeti eleme kerül a helyére,

Fontos állomásnál a Déli Körvasút II. ütemének kivitelezése

Folyamatban van a Gubacsi út feletti új acélhidak elemeinek helyszínre szállítása, mindkét acélhíd betolása még az idei év őszén várható.

Megújult Berkenye vasútállomása

A MÁV-csoport célja, hogy nem csak a nagypályaudvarok, de vidéki vasútállomások is megújuljanak országszerte.

Legfrissebb híreink

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Javult a balatoni vonatok pontossága, elindult az utószezoni menetrend

Az adatalapú elemzés és a nyári főszezonban bevezetett célzott menetrendi módosítások jelentősen javították a balatoni vonatok pontosságát.

Megújul a várpalotai vasútállomás utasforgalmi területe

Megkezdődött a várpalotai vasútállomás felújítása: a 65 millió forintos beruházás során korszerűbb és kényelmesebb utasforgalmi terek jönnek létre.

A rovat további cikkei

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

Egyre többen vásárolják online nemzetközi vonatjegyüket

Folyamatosan erősödik a nemzetközi vasúti utazások iránti kereslet, miközben egyre többen választják a digitális jegyvásárlást.