fbpx
2025. május 17. szombat

427 ezer 261 ország- és vármegyebérlet

Az új, kedvezményes bérletek májusi statisztikáját a szakminiszter hozta nyilvánosságra.

Mivel a vármegye- és országbérletek egy hónapra szólnak, és a korábbi, kilométeralapú bérletekből is a legtöbben a harmincnaposat vették, az eladási statisztikát leginkább az első hónap végén érdemes megnézni. Ez most telt el, a legfontosabb adatokról Lázár János építési és közlekedési miniszter Facebook-posztjában számolt be.

Összességében több mint 427 ezer bérletet vásároltak, ezek kétharmada egy-egy megyére, egyharmada az egész országra szól. Utóbbiak, az országbérletek ¾-e kedvezményes. Ahogy korábban is írtuk, ezek zöme minden bizonnyal diákokhoz került, hiszen a 90%-os kedvezményű országbérlettel a közép- vagy felsőfokú diákigazolványok birtokosai egy hónapon keresztül kevesebb mint kétezer forintért utazhatnak az egész országban korlátlanul autóbuszon vagy nem helyjegyes vasúti kocsiban.

- Hirdetés -

A vármegyebérletek ⅔-a viszont teljesárú, hiszen ilyet vásárolhat sok ingázó. A legtöbbet a Pest megyeiből adták el, majd a Borsod-Abaúj-Zemplénre és a Győr-Moson-Sopronra érvényes változat következik. A pénztárak közül a pécsi buszállomáson, és a győri vasútállomás vezet egyaránt hét-hét ezer körüli számmal.

Ezek is érdekelhetik

A MÁV 285 db IC kocsi beszerzésére készül

Hegyi Zsolt bejelentette, hogy a vasúttársaság járműállományát bővíteni és korszerűsíteni szükséges, amelyre több megoldás is van.

Nagy kapacitás, kis fogyasztás – emeletes motorvonatok Magyarországon

A korszerű KISS motorvonatok környezeti előnyei az energiahatékonyság, valamint a légszennyezéstől, egyéb károsanyag-kibocsátástól mentes és zajszegény üzem.

MÁV-integráció: a munkavállalók tovább foglalkoztatását garantálja az Integrált Kollektív Szerződés

megszületett a megállapodás a kollektív szerződésről az új, integrált személyszállító vállalatban is

Nagy kapacitás, kis fogyasztás – emeletes motorvonatok Magyarországon

A korszerű villamos motorvonatok közlekedtetése lehetővé teszi a környezetterhelés csökkentését.

Országos Haváriaközpontot hoz létre a MÁV

Új gyakorlatot fog bevezetni a MÁV a rendkívüli forgalmi helyzetek kezelésére, legkésőbb 2025. január elsejétől éles lesz a rendszer.

Lázár János: 10 vasúti pályaudvart építünk újjá

A világ legnagyobb vasútipari és közlekedési szakvásárán az idei évben 2940 kiállító szervezet jelent meg 59 országból.

Legfrissebb híreink

Új Vectron mozdonyokat rendelt a CER Cargo

A CER Cargo Holding és a Siemens Mobility megállapodást kötött két darab Vectron MS típusú villamos mozdony gyártására.

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.

Zéró-emissziós vasúti flotta felé halad Európa: ambiciózus partnerség az AERRL és az Infrabel között

Az AERRL és az Infrabell stratégiai együttműködése a nettó-zéró emissziós vasúti flotta elérése irányul.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Hirdetésspot_img
Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Új Vectron mozdonyokat rendelt a CER Cargo

A CER Cargo Holding és a Siemens Mobility megállapodást kötött két darab Vectron MS típusú villamos mozdony gyártására.

Új vasúti ipari vágánnyal és rakodóterülettel bővül az iváncsai ipari terület

A beruházás tervezetten 2026 nyarára elkészül. Elsődleges cél az áruszállítás gyorsabb és költséghatékonyabb lebonyolítása.

Leállt a vonatközlekedés az Ibériai-félszigeten

A Renfe, a Ouigo, a helyi vasutak egyaránt a szolgáltatás szüneteltetését jelentették be – általános áramszünet okozza a fennakadást.

A rovat további cikkei

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.

Zéró-emissziós vasúti flotta felé halad Európa: ambiciózus partnerség az AERRL és az Infrabel között

Az AERRL és az Infrabell stratégiai együttműködése a nettó-zéró emissziós vasúti flotta elérése irányul.

A MÁV megindította a „hosszú nyarat”

A MÁV az idei évben is elő-, fő- és utószezoni többletkapacitásokkal biztosít jobb eljutási lehetőséget a Balaton környékére utazóknak.