fbpx
2026. január 25. vasárnap

Tízpontos vállalást tett Lázár János a közösségi közlekedés fejlesztéséért

Lázár János építési és közlekedési miniszter sajtótájékoztató keretében osztotta meg a minisztérium azon vállalásait, amelyek olyan vasútfejlesztési, közlekedésfejlesztési elemeket tartalmaznak, amelyek egy jó részének már az idei évben örülhetnek az utasok. A késések után pénzvisszafizetés jár majd, megújulnak a mosdók és új járművek is érkeznek.

A miniszter több pozitív hírrel kezdte a sajtóeseményt, többek között azzal, hogy a tavalyi évben rekordszintű utazást regisztrált a korábban még MÁV-Volán-csoport néven működő közlekedési társaság: több mint 1 milliárd utazást bonyolított a MÁV, a Volánbusz és a HÉV. A személyszállítási szolgáltatásokból így 2024-ben 114 milliárd forintnyi jegyárbevételt tudnak elkönyvelni.

Kiemelte azt az eredményt is, hogy az energiahivatal adatai alapján 18%-kal nőtt azok száma, akik az autós közlekedés helyett a közösségi közlekedést választották, ezzel nagyban hozzájárulva az ország széndioxid-kibocsátásának csökkentéséhez. Ezzel elmondható, hogy Magyarországon a károsanyag-megtakarítás kétharmadához a tömegközlekedés járul hozzá.

- Hirdetés -

A tavalyi sikerek összefoglalását követően a miniszter rátért arra, hogy továbbra is számos azonnali intézkedésre van szükség a szolgáltatásfejlesztés érdekében, melyhez egy tízpontos vállalást fogalmazott meg:

  1. Késési biztosítás vonatokon és buszokon. Az új intézmény tervezetten június 1-jétől lép életben, melynek értelmében abban az esetben, ha a vonatok és buszok legalább 20 percet késnek, a menetjegy árának 50%-át visszaigényelhetik az utasok. A bérletesek esetében, ha havi szinten legalább 5 alkalommal szenved el késést az utas (20 perces), a követkető havi bérletből 10% kedvezményt biztosít majd a MÁV-csoport.
  2. A MÁV-csoport összes mosdójának felújítása. Összesen 1100 (vasúti és autóbuszos) mosdót érint a fejlesztés. Egyúttal a mosdók használata fizetéses lesz, de MÁV-applikációval, érvényessel jeggyel bérlettel díjmentesen vehetik igénybe az utasok.
  3. Takarítószemélyzet lesz minden IC járaton – így a menetközbeni takarítás is biztosítva lesz április elsejétől.
  4. április 30-ig 1000 db új autóbuszt vásárolnak, így a buszok átlagéletkorát jelentősen csökkenteni tudják, 10 év alá.
  5. A mozdonyflotta megerősítése érdekében a következő két évben 70 új jármű fog érkezni, ezek közül 55 még az idei évben, 15 jövőre. Az idei nyári szezonban tervezetten 40 db újszerű villany és 15 nagyteljesítményű dízel mozdony fog közlekedni.
  6. IC állománymegújítás: a jelenlegi használaton kívüli 100 kocsi meg fog újulni és forgalomba állni, ezen kívül 285 IC járművet fognak beszerezni.
  7. A GYSEV szerepe nagyobb lesz a magyar közösségi közlekedésben: A vasútvállalat osztrák érintettségű szabad kapacitásait a magyar közlekedésbe forgatják be – mind jármű, mind humánerőforrás tekintetében lesznek átcsoportosítások. Át fog venni a MÁV-tól 500 km-nyi vasúti pályát, elsősorban a Balatontól nyugatra és északra lesznek a változásban érintett vonalak. Ezen kívül egy 52 milliárdos beruházás keretében 11 új Stadler vonat is érkezik a GYSEV részére.
  8. Nyári szezon nagy kihívást jelent a távolsági közösségi közlekedésben, kiemelten a Balaton térségét. Új szolgáltatást vezet be már az ide nyári szezonban a MÁV-csoport, ez lesz a MÁV-Busz: erősítő buszjáratok lesznek elérhetők azon utasok számára, akik egyes balatoni járatra már nem férnek fel.
  9. Klímagarancia: a jegyeken elérhető lesz az az információ, hogy az adott járaton (busz és vonat) van-e klíma, vagy nincs.
  10. Új applikáció készül, áprilistól elindulhat a teszt üzem: MÁV plusz néven, ebben a verzióban már elérhető lesz a késési biztosítás.

 

Ezek is érdekelhetik

Így újul meg a hazai vasúti járműpark

Jelenleg 140 ezer ülőhelye van a MÁV-nak viszont a kalkulációk alapján tíz éven belül 200 ezer helyre lesz szükség.

Közel 200 támadás érte a MÁV-csoport munkatársait a 2025-ös évben

A tavaly összesen 179 alkalommal érte bántalmazás a vasúti és közúti közlekedésben szolgálatot teljesítő munkavállalókat a MÁV-csoportnál.

Szerződés aláírva: svájci Stadler-vonatok érkeznek a MÁV-hoz

A Stadler 93 darab, korábban Svájcban közlekedő GTW típusú motorvonatot újít fel és értékesít a MÁV-csoport számára

Lázár János: az áru várhat, az utas nem | FRISSÍTVE

Az intenzív havazás által kialakult nehéz közlekedési viszonyok miatt a tehervonati forgalom korlátozására kerül sor a vasúthálózaton.

A munkavállalók motivációja a szolgáltatási színvonalra is hatással van – interjú Hágen Tímeával, a MÁV HR főigazgatójával

A MÁV-csoport nyáron kinevezett új HR Főigazgatója, Hágen Tímea Katalin több mint harmincéves vezetői tapasztalatát hozta magával a közigazgatásból, versenyszférából.

Körkérdés: a V0 vasútvonal jelentősége

A vasúti szektor különböző szereplőit kérdeztük arról, miben látják a V0 vasútvonal meglétének fontosságát.

Legfrissebb híreink

Megnyílt az Alstom új hegesztő- és lakatosképző központja Mátranovákon

A hegesztők és lakatosok képzésével biztosítja a vasúti forgóvázkereteket gyártó mátranováki Alstom gyár a szakember-utánpótlást.

Ünnepélyes karbantartó megnyitó a DB Cargo Hungária győri terminálján

A DB Cargo Hungária a mai napon ünnepélyesen átadta a győri terminálján megvalósult új karbantartó területét

Terven felüli bérfejlesztés a MÁV-csoportnál

Megállapodtak a MÁV-csoport, az érdekképviseletek, valamint az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és Közlekedés Minisztérium vezetői.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Megnyílt az Alstom új hegesztő- és lakatosképző központja Mátranovákon

A hegesztők és lakatosok képzésével biztosítja a vasúti forgóvázkereteket gyártó mátranováki Alstom gyár a szakember-utánpótlást.

Terven felüli bérfejlesztés a MÁV-csoportnál

Megállapodtak a MÁV-csoport, az érdekképviseletek, valamint az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és Közlekedés Minisztérium vezetői.

Így újul meg a hazai vasúti járműpark

Jelenleg 140 ezer ülőhelye van a MÁV-nak viszont a kalkulációk alapján tíz éven belül 200 ezer helyre lesz szükség.

A rovat további cikkei

Ünnepélyes karbantartó megnyitó a DB Cargo Hungária győri terminálján

A DB Cargo Hungária a mai napon ünnepélyesen átadta a győri terminálján megvalósult új karbantartó területét

Terven felüli bérfejlesztés a MÁV-csoportnál

Megállapodtak a MÁV-csoport, az érdekképviseletek, valamint az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és Közlekedés Minisztérium vezetői.

311 ezer tonna cukorrépát szállított az RCH

Az előzetes tervekhez képest rövidebb idő alatt bonyolította le a teljes magyarországi vasúti cukorrépa-forgalmat a Rail Cargo Hungaria.