fbpx
2025. február 6. csütörtök

Zajlik a TEN-T rendelet egyeztetése az EP-ben

A vasúti ágazat üdvözli a TEN-T szabályozásról szóló legutóbbi EP-szavazást, de potenciális biztonsági aggályokat lát.

Az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottságának (TRAN) képviselői ma fogadták el álláspontjukat a transzeurópai közlekedési hálózatról (TEN-T) szóló rendelet felülvizsgálatára irányuló bizottsági javaslatról. A Community of European Railway and Infrastructure Companies (CER) támogatja a legtöbb módosítást, köztük az Európai Vasúti Forgalomirányítási Rendszer (ERTMS) kiépítésének határidejéről, a multimodális vasúti kapcsolatok megerősítéséről, valamint a nagysebességű vasúti vonalhálózat fejlesztéséről szóló javaslatot.

Ugyanakkor a CER-nek van néhány fenntartása is.

- Hirdetés -
  • Az egységes vezénylési nyelvre való átállás nemcsak több milliárd eurós befektetést és képzést igényelne mind a járművezetők, mind a pályahálózat-működtetők számára, de hátrányos helyzetbe hozná a vasúti közlekedést más közlekedési módokkal szemben, és növelné a biztonsági kockázatokat is.
  • A forgalomirányításnak a vasúti pályahálózat-működtetők kezében kell maradnia, akik bizonyítottan műszaki kompetenciával rendelkeznek, és képesek biztosítani a megfelelő biztonsági szintet. 
  • A Digitális kapacitásmenedzsment (DCM) szükséges ugyan a kapacitás növeléséhez és az elosztás egyszerűsítéséhez, a rendszer üzemeltetését azonban a CER szerint nem szabad az Európai Vasúti Ügynökségre ruházni, mivel ez akadályozza a folyamatot.

A szervezet nyomatékosan hangsúlyozza, hogy az Európai Vasúti Forgalomirányítási Rendszerre (ERTMS) való átállás előrehaladása csökkenteni fogja a biztonsági kockázatokat Európában. A szövetség várakozással tekint a Parlament és a Tanács közötti további megbeszélések elé a jogalkotási folyamat lezárása során, és javulást vár mind az ERTMS kiépítése, mind a vasút és a közúti/kikötők/repülőterek közötti multimodális kapcsolatok terén.

Alberto Mazzola, a CER ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az európai vasutaknak új kapacitásokra van szükségük, hogy több vonatot üzemeltethessenek: felújított és új vonalakra, multimodális összeköttetésekre a személy- és teherszállítási szolgáltatásokhoz, új nagysebességű személyszállítási vonalakra, valamint gyors fejlődésre az olyan digitális eszközök terén, mint az ERTMS, a DCM és a DAC. A TEN-T az egész Európát összekötő főterv, és az igazgató reméli, hogy az Európai Parlament és a Tanács hamarosan közös megállapodásra jut ebben a fontos ügyben.

Ezek is érdekelhetik

Nemzetközi elismerés a MÁV új vezérigazgatójának

Két fontos nemzetközi szervezet vezető bizottsága is tagjának választotta a MÁV új vezérigazgatóját, Hegyi Zsoltot.

A vasúti ágazat fenntartható, jövőorientált uniós közlekedéspolitikát kér a közlekedési miniszterektől

Szükség van egy olyan európai nagysebességű vasúti főtervre, amely 2050-re összekötné az összes európai fővárost és nagyvárost.

A CER hétvégi csúcstalálkozóján Budapesti Nyilatkozatot fogadtak el

Az esemény kiemelt témájaként a vasútfinanszírozás kritikus kérdéseit vitatták meg a résztvevők.

Új európai vasúti közlekedési folyosók jönnek létre

A kilenc kijelölt folyosóból öt Magyarország területét is érinti.

Sínen van az új EU-s kapacitáselosztási rendelet

Első olvasatban elfogadták az új Európai Uniós kapacitáselosztási rendelettervezettel kapcsolatos tárgyalási álláspontot.

Az Európai Parlament első olvasatban elfogadta a Weights & Dimensions irányelv módosítását

A vasútnak tovább kell lobbiznia, hogy a jogszabály ne maradjon csak a közút zöldítésének szintjén, hanem az a teljes közlekedés zöldítését segítse.

Legfrissebb híreink

Európai összefogás a fenntartható és hatékony vasúti áruszállításért

A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a döntéshozóknak konkrét intézkedések végrehajtásával javítaniuk kell az általános versenyképességi lehetőségeken.

UNIFE: az európai vasútipar jobb szabályozással és uniós forrássokkal gyorsítana

Az európai vasútipar jelentős átalakuláson megy keresztül: a digitalizáció, új technológiák és a finanszírozás kihívásai a legfontosabb trendek az UNIFE éves jelentése szerint.

Ma reggel szolgálatba állt a MÁV új Vectron mozdonya

Az új jármű a Budapest – Miskolc – Sátoraljaújhely vonalon kezdte meg a közlekedést.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

MV Körkérdés: hazai vasúti járműhelyzet

Körkérdés a hazai vasúti járműhelyzetről. Véleményt mond Balázs Gáspár, Homolya Róbert, Ludvig László és Vécsey Balázs.

Magánberuházásokkal újulhatnak meg a vasútállomások

Az ingatlanfejlesztők és a helyi vállalkozások fantáziáját is megmozgatta a nemrég meghirdetett országos állomásmegújítási program.

Az RCH az egyik legenergiahatékonyabb vasúttársaság hazánkban

A Rail Cargo Hungaria a működéséhez felhasznált energia hatékonyságának folyamatos növelésével fokozza versenyképességét.

A rovat további cikkei

UNIFE: az európai vasútipar jobb szabályozással és uniós forrássokkal gyorsítana

Az európai vasútipar jelentős átalakuláson megy keresztül: a digitalizáció, új technológiák és a finanszírozás kihívásai a legfontosabb trendek az UNIFE éves jelentése szerint.

Ma reggel szolgálatba állt a MÁV új Vectron mozdonya

Az új jármű a Budapest – Miskolc – Sátoraljaújhely vonalon kezdte meg a közlekedést.

MV Körkérdés: hazai vasúti járműhelyzet

Körkérdés a hazai vasúti járműhelyzetről. Véleményt mond Balázs Gáspár, Homolya Róbert, Ludvig László és Vécsey Balázs.