Hegyi Zsoltot, a MÁV-START szolgáltatásfejlesztési és értékesítési vezérigazgató-helyettesét a december 10-től érvényes menetrendről és az utazásszámok alakulásáról kérdeztük.
H-Magyar Vasút: – A vasút világa minden évben várja december elején a menetrendváltást. Milyen fontosabb fejlesztésekre, változásokra hívná föl a figyelmet a MÁV-START új, 2023/2024-es menetrendjében?
Hegyi Zsolt: – Kezdjük a nemzetközi vonatokkal. Fontos, hogy a Metropol Euronight éjszakai vonatunk december tizedikétől újra Prága felé közlekedik. Így sokkal kedvezőbb időpontban, reggel nyolc körül érkezik a járat Berlinbe, és este fél nyolc körül indul vissza onnan, de előny Drezda bekapcsolása is a háló- és fekvőhelyes hálózatba. A vonaton felújított cseh éjszakai kocsikkal várjuk utasainkat. Itt a változást az tette lehetővé, hogy az osztrák ÖBB – amelynek Grazból, illetve Bécsből jövő vonatához csatlakoznak a mi közvetlen kocsijaink – meg tudott állapodni a német vasúttal.
Nagyon fontos fejlesztés, hogy a Püspökladány–Biharkeresztes vonal villamosítva épült újjá, így már öt pár vonat közlekedik Budapestről Nagyváradra. Tegyük hozzá, hogy Romániában viszont elkezdődik az átépítés Nagyváradtól Kolozsvárig, így Kolozsvárra, illetve Székelyföldre csak kerülő útirányon át tudunk közlekedni majd.
A legnagyobb forgalmú, Budapest és Bécs közötti szolgáltatásunkban több újdonság is van. Az EuroCity járatok mindegyikében étkezőkocsi közlekedik december 10-től. A folyamatban lévő CEF-es fejlesztés első üteme, a Győr–Hegyeshalom közötti beruházás lezárult, így 2023 december 10-től pilot jelleggel a határállomáson való megállás nélkül haladhatnak át majd egyes vonatok, így a határon át gördülékenyebbé, egyszerűbbé válik majd az áru- és személyszállítás. A tesztüzem alatt napi két pár railjet vonat fog megállás nélkül áthaladni. A teljes műszaki tartalom kiépítése 2024 szeptemberéig valósul meg, a fejlesztés kiemelten fontos, hiszen belföldi távolsági és elővárosi szegmensben is az egyik legsűrűbb vonalunkról beszélünk, másrészt nagy kihasználtságú, népszerű nemzetközi vonatok közlekednek erre, és kiemelkedő jelentőségű irányvonati és tehervonat-forgalom is zajlik. A jövő évi fejlesztés végétől még megbízhatóbbá, pontosabbá válhat a vonatközlekedés is, összességében több távolsági vonat tud majd közlekedni – akár félóránként – Magyarország és Ausztria között. Mindemellett a rendkívüli események kezelése is hatékonyabb lesz, az utasok tájékoztatásához javulnak a feltételek, az egyes biztosítóberendezések, a korszerű vonatbefolyásolást és központi forgalomirányító rendszer kiépítését követően. Pozsony felé is javul az összeköttetés a Dunántúlról azzal, hogy gyakrabban fog vonat indulni Hegyeshalomból, mégpedig légkondicionált és alacsony padlós vonatokkal. A Budapestről Szlovákia másik jelentős városába, Kassára közlekedő vonatokban pedig már hat kerékpár elhelyezésére van lehetőség.
Egy második vonatpár is indult Bécs–Budapest–Csap között. Az új járathoz Csap állomáson közvetlen csatlakozást ad Kijevig az ukrán vasúttársaság.
HMV: – November 28-án elindult a személyszállítás Szeged és Szabadka között. Örömhír, hogy kettő helyett öt vonatpár közlekedik Magyarország és Szerbia között. De lesz további fejlesztés itt?
HZS: – Feltett szándékunk. Tudni kell, hogy a Röszke és Szeged közötti vasútvonal fejlesztése még nem ért véget, a beruházás 2025-ben fejeződhet be teljeskörűen. Így többek között a felsővezeték vagy a biztosítóberendezési rendszerek kiépítése még folyamatban van, ha ez megtörténik, a mostani dízelmotorvonatoknál korszerűbb, villamos üzemű szerelvények járhatnak majd Szeged és Szabadka között. A pálya sebessége is folyamatosan emelkedni fog, az indulást követően, a téli menetrendváltás óta 80 km/órás sebességgel közlekednek a személyvonatok. Az Építési és Közlekedési Minisztérium a belügyi tárcával közösen folytat tárgyalásokat a szerb partnerekkel arról, hogy a határellenőrzés idejét, így az eljutási időt is lényegesen rövidíteni lehessen.
HMV: – Mi a helyzet belföldön?
HZS: – Utasaink többségének nem kell teljesen új menetrendet megtanulni, a legtöbb vonalon alapvető, strukturális változások nem történtek. Kivétel ez alól Dunaújváros, amelynek lényegesen javul és gyorsul a kapcsolata a fővárossal a Z42-es zónázóvonatok számának növelésével.
Említést érdemel még, hogy hétvégén reggelenként Szolnokról a G60-as és Nagykátáról az S60-as vonatok sűrűbben, hatvan helyett negyven percenként közlekednek. Az említetteken túli változások inkább pontszerűek, egy-egy vonatot vagy egy-egy időszakot érintenek csak. A cél mindenhol az utasigények jobb kiszolgálása volt. A december tizedikétől érvényes menetrend már a második, amelynél nemcsak a járási egyeztetéseket tartottuk meg, de nyáron online társadalmi egyeztetés is volt, ahol bárki elmondhatta a véleményét. A beérkezett javaslatokat – a lehetőségek keretein belül – figyelembe is vettük.
Tovább bővítjük a feltételes megállás rendszerét, amely adott esetben javíthat a menetrendszerűségen, ezen felül energiamegtakarítást is hoz: ezen állomásokon jelezni kell, ha valaki le akar szállni, a vonat pedig csak ebben az esetben áll meg.
HMV: – Az augusztustól módváltáson átesett tíz vonalnál volt változás?
HZS: – Az elmúlt napok néhány téves értelmezésen alapuló sajtóhírére utalva szeretném rögtön hangsúlyozni, hogy a közlekedésimód-váltással érintett tíz mellékvonal utasai a jövőben sem kapnak csökkentett szolgáltatást. A téli menetrendváltással csupán annyi történik, hogy ahol eddig párhuzamosan közlekedtek és külön-külön bizony kevés utast szállítottak a vonatpótló autóbuszok és a Volánbusz-járatok, azok helyett a jövőben már egy integrált szolgáltatás, a Volánbusz menetrend szerinti járata fog közlekedni. Ezzel úgy válik hatékonyabbá az adott vonalak kiszolgálása, hogy az utasok semmivel sem kapnak kevesebbet.
A célunk az, hogy a vonatokhoz való csatlakozások kedvezőbbek legyenek, illetve a vasúttársaság és a Volánbusz integrációjából következő előnyöket még hatékonyabban ki tudjuk használni az érintett térségek közlekedésében. Egy konkrét példát emelek ki, Komló esetében az volt a panasz, hogy a vonathelyettesítő autóbuszok lassabban érnek Dombóvárra, ezért itt módosult, rövidült e járatok útvonala, így már biztosítható a vasúti csatlakozás is a településen.
HMV: – Az utasok tájékoztatásában van-e fejlődés?
HZS: – A mikorindul.hu szolgáltatásunkat úgy szoktuk bemutatni, hogy már az utas zsebében is elfér az állomási utastájékoztatás, hiszen mobiltelefonjára telepítettük az állomási vizuális tájékoztatót. A mikorindul.hu után kell beírni az adott állomás nevét, például mikorindul.hu/pecs és így egyből megkapjuk a pécsi állomás valós idejű menetrendi adatait. Ha vannak olyan állomások, amiket rendszeresen használunk, akkor a linket érdemes a telefonunkra külön ikonként lementeni. Sok helyen ugyanis nincs kijelző, illetve nagyobb pályaudvarokon például nem mindenhonnan látszik. A peronon álló vagy éppen az állomásra érkező utas így megnézheti, melyik vágányról, késés esetén mennyi késéssel indul a vonata, de megkapja az adott helyen releváns haváriaüzeneteket is. Már több mint 150 helyen állomás esetén jelennek meg online is a tényleges vágányszámok, melyet jövő év első negyedévében tovább bővítünk.
HMV: – Hogyan alakulnak az utazásszámok ebben az évben?
HZS: – Utasaink egyre nagyobb számban szavaznak ránk, 2023 rekordév lesz az utazások számában és a bevételek tekintetében is. Az év végéig minden bizonnyal meglesz a 160–170 millió utazás belföldön, ez jelentős növekedés a 2022-es 130 millióhoz képest. Nemzetközi forgalomban a tavalyi 2,9 millió utazás után 3,2 millióval számolhatunk. A növekedésben az is benne van, hogy a 2022-es év elején még éreztette a hatását a pandémia, de aligha csupán erről van szó. Magyarország a vasúti forgalom növekedésével európai trendeket követ. Az emberek többet utaznak közösségi közlekedéssel, és kevesebbet használják az autójukat, például az üzemanyagárak emelkedése miatt, a nemzetközi forgalomban pedig a repülés drágulása következtében. Májusban bevezettük a vármegye- és országbérleteket, ezek hatása is kimutatható a forgalom növekedésében.
HMV: – Az új bérletek hány új utast hoztak a közösségi közlekedésnek?
HZS: – Nehéz erre pontosan válaszolni, hiszen van, aki a régi bérlet és olyan is, aki az eseti jegyvásárlás vagy éppen a START Klub kártya helyett vásárolja az új bérletet. De azt számoltuk ki, hogy már az első hónapban a teljes árú kategóriában 20–25 ezren lehettek az előbb említetteken felüli, új vásárlók, akik zömmel munkába ingáznak a bérlettel. A diákoknál még nehezebb a becslés, hiszen a havi kétezer forint alatti ajánlat annyira kedvező, hogy akár egyetlen jegy helyett is érdemes lehet országbérletet venni. Volt olyan utasunk, aki egy kedvezményes bérlettel egy hónap leforgása alatt 178 utazáson vett részt.
Fotó: Szecsődi Balázs