fbpx
2026. április 12. vasárnap

Új Európa-Kína logisztikai központ létesül Budapest mellett

Százezer négyzetméteren új Kína-Európa logisztikai központ létesül Budapest mellett. A projektet a kínai tulajdonban lévő Koeman a Nonfungo magyar cégtől bérelt területen hozza létre. Ennek érdekében a felek a minap támogatási szerződést írtak alá.

A központ Pest megyében, Budapest vonzáskörzetében épül. A Railfreight.com értesülései szerint a projekt több mint 30 millió dollárt mozdít meg. Célja egy logisztikai központ felépítése, amely olyan funkciókat lát el, mint a raktározás, elosztás, és a továbbértékesítés.

A létesítmény Kínából Hubei (Wuhan), Heilongjiang tartományokból, valamint Magyarországról kapott támogatást. A projekt első szakasza raktárak és a vasútvonalak megépítését foglalja magában. A tervek szerint 2024 elején helyezik üzembe, és évente több mint négymillió tonna áru tárolását és szállítását teszi lehetővé. Ez az új logisztikai központ tovább erősítheti Budapest vasúti árufuvarozási csomóponti funkcióját az Új Selyemúton.

Vasúti árufuvarozási központként Budapest jelentős előnyt képvisel. Jó infrastruktúrával, jó kapcsolatokkal rendelkezik, és nagyon sok ipari cég települt ide, közülük számos Kínából. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének nehézségek. A városi vasúti hálózat meglehetősen zsúfolt. Ezt a zsúfoltságot addig kell menedzselni, amíg nem épül meg a teherszállításra alkalmas V0 vasútvonal.

A vasútvonal kínai operátora, Andy Luo megindokolta ennek a zsúfoltság okát. 

– Ennek az útvonalnak az menetideje körülbelül hét nappal rövidebb, mint a hagyományos, Malaszewiczén keresztül vezető útvonalé. Budapest tizennégy napon belül elérhető Kínából. Emellett Budapest teljes vasúti elosztóhálózattal rendelkezik. Az áru Budapestre érkezése után 2-3 napon belül szállítható Bukarest/Constanza, vagy Koper kikötőjébe, Duisburgba, esetleg Hamburgba.

A budapesti vasúti szolgáltatásokban rejlő lehetőségek vonzóak, az új Kína-Európa logisztikai központ pedig a forgalom mederbe terelésével segítheti ennek bővítését, és végső soron a szállítmányozóknak és szállítmányozóknak is könnyebbséget jelent.

Ezek is érdekelhetik

Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése – javul a térség vasúti versenyképessége

Áprilisban hatályba lép a zalaszentiváni deltavágány kivitelezésére vonatkozó vállalkozási szerződés, így elindulhat a projekt előkészítése.

Országosan egyedülálló veszélyesáru-logisztikai laboratóriumot adtak át a Miskolci Egyetemen

Új korszak kezdődik a hazai veszélyesáru-logisztikában: ünnepélyes keretek között adták át a Hungária Veszélyesáru Logisztikai Laboratóriumot a Miskolci Egyetem Logisztikai Intézetében. A korszerű létesítmény a szakma és az oktatás élvonalába emeli az egyetemet, miközben hozzájárul a veszélyes áruk biztonságosabb és hatékonyabb kezeléséhez.

Új intermodális konténerterminál épül Szegeden – elindult a METRANS Csoport 300 000 konténer/év kapacitású beruházása

A szegedi városháza adott otthont 2025. december 12-én a METRANS CSoport új intermodális konténertermináljának ünnepélyes beruházásindító eseményének, amellyel hivatalosan is kezdetét vette az évi 300 000 konténer kezelésére alkalmas logisztikai központ építése Szegeden.

Körkérdés: a V0 vasútvonal jelentősége

A vasúti szektor különböző szereplőit kérdeztük arról, miben látják a V0 vasútvonal meglétének fontosságát.

HUNGRAIL: újra kell értékelni a vasúti logisztika jövőjét Magyarországon

A Magyar Vasúti Egyesület arra figyelmeztet, hogy a hazai vasúti árufuvarozás kritikus szakaszba lépett: fenntarthatatlan az üzleti modell.

Megérkezett az első közvetlen irányvonat Koperből a Debreceni Intermodális Terminálra 

A vonat kulcsfontosságú berendezéseket szállított a debreceni térség egyik kiemelkedő ipari ingatlanberuházásához.

Legfrissebb híreink

Készülnek az új IC+NEO intercity személykocsik

A Magyar Vagon Vasúti bemutatta a már gyártás alatt álló, új IC+NEO intercity kocsik első látványterveit és a legfontosabb újdonságokat.

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Tovább gyorsulnak a vonatok és a vasúti beruházások Kínában

A kínai Guiyang -Guangzhou gyorsvasút 250 kilométer/óráról 300-ra emeli üzemi sebességét. A China Railway országosan 432 milliárd jüant (59,2 milliárd dollárt) fektetett be 2023 első nyolc hónapjában vasútfejlesztésbe, ami 7,2 százalékkal több, mint tavaly.

A vasút valódi nyelve a jelzések rendszere

Továbbra is zajlik az EU és a vasúti szakmai szövetségek között a mozdonyvezetők nyelvtudását előíró szabályozás körüli egyeztetés. Az ALLRAIL és az ERFA szakmai szövetségek konszenzusos javaslatokat terjesztettek elő a közelmúltban. A HUNGRAIL azonban továbbra sem látja megvalósíthatónak, hogy a hazai mozdonyvezetőket B1 szintű angol nyelvtudással lássák el. 

Az idei és a jövő évi juttatásokról tárgyaltak a közlekedési vállalatok és a szakszervezetek

A béremelésről tárgyaltak a MÁV-VOLÁN-csoport és a szakminisztérium képviselői az érdekképviseletekkel.

A rovat további cikkei

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése – javul a térség vasúti versenyképessége

Áprilisban hatályba lép a zalaszentiváni deltavágány kivitelezésére vonatkozó vállalkozási szerződés, így elindulhat a projekt előkészítése.