Folytatódik a röszkei vasútvonal rekonstrukciója.
Az összetartozás vasútvonalának nevezte Lázár János építési és közlekedési miniszter a személyforgalomnak nyolc év szünet után kedd hajnalban visszaadott Szeged-Szabadka...
A menetidő a 44 kilométeres vonalon 82 és 101 perc között lesz majd.
Az eredeti határidő szerint október végén kellett volna fölvenni a személyszállító vonatok...
A röszkei vonalon két hét múlva indulnak a személyszállító vonatok – közölte Lázár János.
Az építési és közlekedési miniszter ezt írta a Facebookon:
November 28-án elindul...
A szerbek már tervezik Belgrádtól Nišig, onnan pedig Szófia, illetve Szkopje irányába a pálya fejlesztését.
A már működő, 75 kilométeres Belgrád és Újvidék közötti szakaszhoz...
A korábbi tervek szerint a jövő hét elejétől napi két vonatpár járt volna.
A magyarvasut.hu információi szerint a korábbi, többszöri bejelentésekkel szemben mégsem indul el...