fbpx
2024. május 21. kedd

Pontosan hol utazhatok a vármegyebérlettel?

Tisztázzuk a részletkérdéseket!

A májustól érvényes vármegye- és országbérletek használata számos díjszabási kérdést vet föl, elég, ha arra utalunk, hogy tulajdonképpen ezekkel valósul meg a távolsági közszolgáltatásban az országos tarifaközösség, miközben a vasúti és autóbuszos alágazatban ma még eltérőek például a jegyértékesítés, -ellenőrzés technikai feltételei is.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium, a szolgáltatócégek és a KTI részvételével tartott egyeztetéseken alapvetően arra törekedtek, hogy az új, kedvezményes bérletek használatával kapcsolatos részletkérdéseket az utasok számára kedvező módon döntsék el, ettől csak a műszaki, technikai korlátok miatt tértek el, illetve olyan esetekben, ha a társcégekkel való korábbi megállapodások betartása, az ő bevételeik megmaradása érdekében volt erre szükség. Itt elsősorban Budapestre és a BKK-ra kell gondolni, a főváros speciális helyzete amúgyis külön szabályokat indokol.

A havi vármegyebérlet 9450 forintba, az egész országra érvényes bérlet 18900 forintba kerül majd. Május 1-jén kezdődő érvényességgel lehet megvásárolni őket már április 24-től. A tanulóbérlet ezen összegek tizedébe kerülnek. A teljes árú bérlet árának 86 százalékát kötelesek téríteni a munkáltatók.

- Hirdetés -

Az új bérletek 30 napra szólnak, május 1-től bármelyik naptól kiválthatók. Az új bérletek a MÁV-START, a Volánbusz, a GYSEV, a MÁV-HÉV járatain használhatók. Vasúton azonban első osztályon és feláras vonaton nem érvényesek.

Az egyes részletkérdéseket a Magyar Vasút magazin március 23-án megjelenő 3./3. számának cikke (11. o.) alapján tisztázzuk.

  1. A vármegyebérlet a megye határain belül érvényes, vagyis a gyakorlatban általában az utasnak az utolsó érintett megállóig, illetve állomásig lesz érvényes a bérlete, ha csak az adott vármegyére vásárolt bérlete van.
  2. Amennyiben azonban a vonat vagy a busz útja során átmegy másik megyébe, de az utas utazásának kezdő és végpontja is az adott megyében lesz, használhatja a bérletét.
  3. Ha két szomszédos vármegyére van bérlete valakinek (például az egyiket a munkáltató fizeti, de az országbérletet már nem fizetné), akkor az utas minden további nélkül átutazhat a megyehatáron.
  4. Mivel az ausztriai Pomogy (Pamhagen) vasútállomása tarifaszempontból hagyományosan belföldnek számít, a Győr-Sopron-Moson vármegyei bérlet oda is érvényes lesz.
  5. A vármegyebérlethez nem lesz kiegészítő vagy csatlakozó jegy, ahogy például a budapesti bérlethez az elővárosi forgalomban. Viszont a vármegyebérlet is lehet majd egy adott utazás részbeni fedezésére használni, ha a maradék útra már a felszálláskor van az utasnak más jegye, bérlete. Lehet tehát majd (felármentes, gyorsvonati kocsiban) Pest megyei bérlettel Kecskemétről a fővárosba utazni, ha Kecskemét és Nagykőrös közé az utas külön jegyet (esetleg bérletet) vált! Azonban az ilyesmi csak akkor működik, ha a köztes állomáson, megállóban (példákban: Nagykőrösön) valóban megáll a járat.
  6. Mivel a Volánbuszon a sofőr csak a felszállás helyétől tud jegyet adni, az nem lehetséges, hogy a buszon az út első szakaszát vármegyebérlettel, a megyehatártól viszont külön jeggyel fedezi az utas, hiszen az utazás megkezdésekor egyszerűen nem tud megfelelő jegyet váltani.
  7. Teljesen speciális Budapest helyzete, azért is, mert a főváros nem megye, így ide megyebérlet sem lesz érvényes minden esetben, a BKK pedig nem vesz részt az új bérletek rendszerében, hiszen azok a távolsági közlekedésre szólnak. Ettől még egy Pest vármegyei bérlettel vasúton vagy „sárga”, volános busszal végig lehet menni a végállomásig (vagy onnan lehet indulni), de kizárólag Budapest közigazgatási területén belüli utazásra nem érvényesek az új bérletek! Tehát például Ferihegytől nem lehet a Nyugatiba utazni vonattal Pest vármegyei bérlettel, de Vecséstől igen, mivel Ferihegy megálló már Budapest közigazgatási határán belül található.
  8. Mivel a HÉV-eken és a Volánbusz „kék” járatain a fővároson belül az utas a BKK-tól veszi igénybe a szolgáltatást, ezeken az új Pest vármegyei vagy országbérletek csak a városhatár előtti utolsó megállóig (vagy városhatár utáni első megállótól) érvényesek. Természetesen BKK bérlettel vagy jegyet lyukasztva lehetséges továbbutazni.
  9. Ugyancsak érvényesek az új bérletek a Szeged–Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosra, de szegedi városi közlekedésre nem, ahogy más helyi járatokra sem. Szegeden tehát a Kossuth Lajos sugárúton felszállhat az utas az 1-es villamosra akár városon belüli utazásra, ha csak Csongrád-Csanád megyei bérlete vagy országbérlete lesz (akár városon belüli utazásra is), viszont ugyanott a 2-es villamossal már nem utazhat!Az új bérletek kizárólag felármentes vonatokra érvényesek. A felármentesség tehát a vonat, a szolgáltatás sajátja kell, hogy legyen, vagyis a nem ilyen kategóriába eső IC-kre akkor sem érvényesek az új bérletek, ha adott járatra erősítésként vagy egyéb okból más minőségű kocsit kapcsolnak, amelyen kedvezményesen lehet utazni. A gyakorlatban tehát a szegedi, békéscsabai, a kaposvári, a zalaegerszegi és szombathelyi, valamint szezonon kívül a balatoni IC-k azok, amelyek gyorsvonati részeiben érvényes lesz a vármegye- és országbérlet, valamint az egyes IC-járatok azon szakaszain, ahol azok felár megváltása nélkül igénybe vehetőek.

Ezek is érdekelhetik

Új tarifarendszer teszi olcsóbbá és egyszerűbbé a közlekedést

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformja lépett hatályba március 1-jén.

Több mint négyszázezezer vármegye- és országbérletet váltottak ezidáig

Az új tarifarendszer vonzóbbá teheti a közösségi közlekedést Magyarországon?

Elindult a Magyar Vasút Podcast csatorna!

Beszélgetőpartnereink:
Dr. Mosóczi László vezérigazgató, MÁV-START Zrt. vezérigazgató, VOLÁNBUSZ Zrt.
Dr. Kormányos László műszaki és üzemeltetési vezérigazgató-helyettes, MÁV-START Zrt.
Hegyi Zsolt szolgáltatásfejlesztési és értékesítési vezérigazgató-helyettes, MÁV-START Zrt.
Kruchina Vince általános vezérigazgató-helyettes ,VOLÁNBUSZ Zrt.

Olcsóbb lesz az utazás Szeged és Szabadka között

Március 1-jétől a nemzetközi jegyek és a bérletek is olcsóbbak lesznek.

Miért drága az olcsó bérlet?

Ekés András mobilitási szakértő, a Mobilissimus ügyvezetője és a FAIRTIQ kelet-közép-európai képviselőjének írása a részletszabályozást még nem ismerve járja körül az olcsó árazásban rejlő lehetőségeket és kockázatokat, nem csak a közlekedés területéről.

Kisokos a helyközi közlekedés új tarifarendszeréről

Március 1-jén lép életbe a magyar helyközi közlekedés új tarifarendszere.

Legfrissebb híreink

Új távlatokat nyit az európai vasúti járművek üzemeltetési modelleiben a műszaki standardizáció

A Siemens és az Alstom már elindította a saját projektjeit, de az egész szektor ugrásra kész – a HUNGRAIL Vasúti Járműipari Szimpóziumán Ön is ott lehet az első sorban!

Egyre több vasutast támadnak meg

Drasztikusan, közel 40 százalékkal emelkedett tavaly a korábbi évekhez képest a MÁV dolgozói ellen elkövetett, erőszakos támadások száma. 2023-ban összesen 78 alkalommal rontottak az...

Gigakamionok: drága, veszélyes, de legalább környezetszennyező – videó

A magyarok 88 százaléka szerint a nehezebb és hosszabb tehergépkocsik - más néven megakamionok vagy gigakamionok - súlyos károkat okoznak a közúti infrastruktúrában és...

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

A közszolgáltatási piacon 2034-től lehet verseny

A MÁV-val és a GYSEV-vel megkötötték a szerződéseket, a buszközlekedésre márciusban jön a pályázat. A tervek szerint idén márciusban írják ki a tendert Magyarország teljes...

Több mint negyedmillió éjszakai utas a MÁV-START-nál

Budapest Béccsel versenyez a legtöbb éjszakai járattal érintett csomópont címéért. Európában néhány éve megfordult a trend, elsősorban az osztrák államvasút befektetése nyomán növekszik a hálókocsis,...

Violeta Bulc és a Dán Államvasutak kapták a vasúti Oscar-díjat

Az Európai Vasúti Díjat a CER és az UNIFE ítélte oda az Európai Bizottság korábbi közlekedési biztosának, illetve a DSB-nek. Az Európai Vasúti Díjat már...

A rovat további cikkei

Egyre több vasutast támadnak meg

Drasztikusan, közel 40 százalékkal emelkedett tavaly a korábbi évekhez képest a MÁV dolgozói ellen elkövetett, erőszakos támadások száma. 2023-ban összesen 78 alkalommal rontottak az...

Gigakamionok: drága, veszélyes, de legalább környezetszennyező – videó

A magyarok 88 százaléka szerint a nehezebb és hosszabb tehergépkocsik - más néven megakamionok vagy gigakamionok - súlyos károkat okoznak a közúti infrastruktúrában és...

Cseh cégek mutatkoztak be a magyar vasúti szektornak

Magyar részről a Hungrail Magyar Vasúti Egyesületet kérte fel szervezőnek és koordinátornak Csehország budapesti nagykövetsége, hogy létre jöhessen a vasúti szektorban tevékenykedő vállalatok találkozója....