fbpx
2026. szeptember 13. vasárnap
spot_img

Több mint négyszázezezer vármegye- és országbérletet váltottak ezidáig

Az új tarifarendszer vonzóbbá teheti a közösségi közlekedést Magyarországon?

A MÁV hétvégi közleménye alapján az új tarifa- és kedvezményrendszer szerinti értékesítés március 1-jei elindítása óta több mint 40%-kal több bérlet fogyott, mint az 1 hónappal korábbi azonos időszakban.  A vármegye- és országbérletekből hétfőre már négyszázezret váltottak az utasok, ezek kétharmadát teszik ki a vármegyei változatok. A teljesen új napijegyekből (Magyarország24 és Vármegye24) az eladások száma meghaladja  a 20 ezret. A megyei versenyben az – immár a BKK járatain is elfogadott – Pest vármegyei bérlet vezet, egyaránt a havi és napijegy változatban is.

A vasúttársaság beszámolt arról is, hogy a Kutya országbérlet is nagy sikernek örvend, ezt támasztja alá, hogy hét nap alatt már majdnem háromszázat váltottak, amit majdnem annyi, mint tavaly egész évben összesen. A MÁV kiemeli, hogy az 1890 forintba kerülő bérlet havi négy utazás esetén már olcsóbb, mint alkalmanként jegyet váltani a kutyák számára. Kerékpár országbérletből ezidáig több mint hétszázat váltottak az utasok.

- Hirdetés -

A MÁV azt is figyelemmel kísérte, hogy a vállalatcsoport által február 21-én elindított ujtarifa.hu weboldalt két hét alatt már közel kétszázezren látogatták meg. A GYIK rovatban a legnépszerűbb kérdések az új termékek árai, és az hogy az országbérlettel lehet-e kerékpárt szállítani.

Ezek is érdekelhetik

Hegyi Zsolt: nem lesz menetrendváltozás a HÉV-eknél!

A MÁV Zrt. vezérigazgatója, Hegyi Zsolt videóban üzent az utasoknak, a vállalat közleményt is kiadott a HÉV-ek menetrendje kapcsán.

Több mint 100 db új jegykiadó automatát telepít a MÁV-VOLÁN-csoport

A Volánbusz hálózatán 93, a HÉV-nél 11, a MÁV-START-nál pedig 6 db új automata fog üzemelni, ezzel országszerte 658-ra nő az automaták száma.

Újabb bérelt mozdonyok érkezhetnek a MÁV-START-hoz

Az Alstom által gyártott Astride villanymozdonyokat tesztel a vasúttársaság a megnövekvő utazási igény és a járműhiány enyhítése érdekében.

Jól halad a MÁV pályafelújítása, 5 perccel is csökkenhet a menetidő

A korszerűsítéssel az év végétől megbízhatóbbá, kiszámíthatóbbá válik a vonatforgalom, közel 20 km hosszon megszűnik a sebességkorlátozás.

Ingyenes kerékpárszállítás és Autómentes napijegy

Az Európai Mobilitási Hét keretében különböző kedvezményekkel és programokkal készül a MÁV-VOLÁN-csoport a hétvégén.

Már a győri és az esztergomi vonalon is kalauz nélkül közlekednek egyes vonatok

A sikeres tesztüzemet követően a személyszállító vasúttársaság folyamatosan bővíti ki a jegyvizsgáló személyzet nélküli közlekedést.

Legfrissebb híreink

Újra napirenden a Siemens-mozdonyok beszerzése: tárgyalnak a 2022-es keretmegállapodásról

Új lehetőség nyílhat a MÁV korábbi Siemens Vectron-beszerzésének részleges megmentésére, a korábbi keretmegállapodás ugyanis nem szűnt meg.

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Javult a balatoni vonatok pontossága, elindult az utószezoni menetrend

Az adatalapú elemzés és a nyári főszezonban bevezetett célzott menetrendi módosítások jelentősen javították a balatoni vonatok pontosságát.

Megújul a várpalotai vasútállomás utasforgalmi területe

Megkezdődött a várpalotai vasútállomás felújítása: a 65 millió forintos beruházás során korszerűbb és kényelmesebb utasforgalmi terek jönnek létre.

A rovat további cikkei

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.