Idén is felkészülten érkezett a berlini InnoTrans 2024 közlekedési szakvásárra a Stadler, hiszen nyolc járművet, köztük több újdonságot állítottak ki, amelyek jól tükrözik azt az irányt, amit a rendezők is megfogalmaztak: energiahatékonyság, környezetvédelem, digitalizáció és innováció. A Stadler a magyar piacon csaknem húsz éve van jelen, ennek egyik eredménye az a csaknem 200 korszerű motorvonat, amelyeket a hazai vasúttársaságok üzemeltetnek. A kiállított járművekről, a tervekről és a magyarországi célokról kérdeztük a helyszínen Dr. Homolya Róbertet, a Stadler Trains Magyarország Zrt. elnökét.
A legtöbb járművet az idei InnoTransra a Stadler hozta el. Mi a legfontosabb üzenetük?
Két évvel ezelőtt is a Stadler állította ki Berlinben a legtöbb járművet, és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ez a mostani InnoTranson is sikerült, hiszen nyolc vonattal vagyunk jelen. Ennyi járművel egyetlen más gyártó sem képviseltette magát. Arra is büszkék vagyunk, hogy az akkumulátoros hajtású FLIRT vonatunk korábban világcsúcsot ért el, és ezt néhány hónapja egy hidrogén üzemanyagcellás járművel is sikerül elérnünk, amely egyetlen töltéssel csaknem 2600 kilométert tett meg. Úgy gondolom, hogy az InnoTranson kiállított Regio-Shuttle (RS) Zero hidrogénmeghajtású motorkocsival elhoztuk a megoldást a mellékvonali közlekedésre. A rendezvényre egy szóló kocsival készültünk, de lesz ennek egy duplakocsis változata is, amely 150 utas befogadására lesz alkalmas. Kiemelném azt is, hogy az innovatív hajtás ellenére 18 tonna tengelyterhelésű a jármű, így például a hazai mellékvonalakon is közlekedhet, például a Bz-motorvonatokat kiváltva. A 120 kilométer/órás sebességre alkalmas RS Zero nem is lesz elérhető dízelmotorral, kizárólag belső égésű hidrogén motorral, illetve felsővezetékes és akkumulátoros hybrid hajtással. Szintén kiállítottuk az akkumulátoros hajtású FLIRT vonatunkat, amelyből elsőként egy német vasúttársaság vásárolt. Az üzenetünk egyértelmű: ha vasút, akkor zöld technológia, ha pedig zöld technológia, akkor Stadler.
A vásáron nem kifejezetten csak utasszállításra alkalmas, pontosabban nem kereskedelmi forgalomban használatos járművet is bemutattak.
Az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) megrendelésére a Stadler megépítette a ServiceJet nevű járművet, amely rendkívül unikális és innovatív mentő és tűzoltó vonat, egy alagútból például egyszerre háromszáz embert tud kimenekíteni. Megemlíteném ugyanakkor még a CityLink vonatunkat is, amely ugyanaz a termékcsalád, mint Magyarországon a TramTrain. Egy német-osztrák közlekedésszervezőkből álló konzorcium 505 ilyen járművet rendelt a Stadlertől.
Az RS-re kaptak már megrendelést?
Ez az első ilyen járművünk, amely egyébként német típusengedéllyel rendelkezik. Ebből adódóan egy német vállalat egy évig próbaüzemben közlekedteti majd a járművet.
Magyarországi tárgyalások voltak már az RS esetleges értékesítéséről?
A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) esetében a hidrogénüzemű RS Zero értékesítésével nem számolunk, hiszen majdnem minden vonaluk villamosított, a MÁV mellékvonalain viszont véleményem szerint egy új szolgáltatási szintet hozna ez a környezetbarát és kényelmes jármű. Ennek természetesen csak akkor lenne értelme, ha az üzemeltetéshez szükséges infrastruktúra is kiépülne, gondolok itt elsősorban az alternatív hajtáshoz szükséges töltőkapacitásra.
Az emeletes KISS CityJet motorvonatot együtt mutatta be a Stadler és az ÖBB vezetése a vásáron. A MÁV által is üzemeltetett KISS motorvonatok révén már ismert, hogy ezt a korszerű járművet mennyire megkedvelték az utasok, ezzel együtt miért tulajdonítottak ilyen jelentőséget a vásáron ennek a szerelvénynek?
Az ÖBB 186 emeletes motorvonat megvásárlására kötött szerződést a Stadlerrel hárommilliárd euró értékben, ebből 126 járművet már lehívott az osztrák fél. Ez egyben üzenet is, hiszen ahol jó a szolgáltatás és kiszámítható a menetrend, ott jelentősen növekszik az utasforgalom, amire megfelelő választ kell adnia a szolgáltatónak. Ennek keretében az ÖBB az elővárosi forgalomban negyven százalékkal szeretné növelni az ülőhelykapacitást, és ezt leginkább emeletes motorvonatokkal lehet megvalósítani. A 160 km/h sebességű elővárosi járműnek már készül a távolsági változata is, amely 200 km/h sebességre lesz alkalmas. Ehhez kell igazítanunk a termelési kapacitásokat is, nem véletlenül kezdjük el az emeletes kocsiszekrények gyártását a Stadler szolnoki üzemében, a tervek szerint még idén.
A svájci cég csaknem húsz éve jelent meg Magyarországon, és 15 éve gyárt járműveket a Stadler Szolnok Kft. Mik a tervek a magyar piacon?
Magyarországon a Stadler három telephellyel rendelkezik: a budapesti iroda az országos központ, Szolnok a gyártást, Pusztaszabolcs pedig a karbantartást végző telephely. Az első leányvállalat, a Stadler Trains Magyarország Kft. 2005-ben alakult, a Stadler ekkor írta alá az első FLIRT-vonatok szállítására vonatkozó szerződést a MÁV-val. Ezt követően 2009-ben kezdődött Szolnokon a gyártás. Az elmúlt 15 évben a szolnoki gyárunk több mint 400 milliárd forint értékű terméket állított elő, miközben ugyanebben az időszakban hozzávetőlegesen 460 milliárd forintért értékesített Magyarországon új járműveket a Stadler. Ha ezt vesszük alapul, az itteni gyárunk megtermelte a Magyarországon eladott járművek értékének a 85 százalékát. Vagyis nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyar hozzáadott érték a MÁV és a GYSEV által üzemeltetett járművek esetében 85 százalékos. Nyugodtan mondhatom, hogy a Stadleren kívül ilyen gyártó nincs Magyarországon, másrészt az előbb említettek alapján tovább emelkedik az itteni gyártási kapacitásunk és a foglalkoztatottak száma is, így nagy reményekkel tekintünk a jövőbe.
Szintén megemlíthető még egy évforduló, hiszen harminc éve adtak el utoljára Magyarországon új Intercity (IC) motorvonatot. A GYSEV most 11 új járművet vásárolhat a Stadlertől.
Nagyon örülünk annak, hogy ezt a tendert sikerült megnyernünk, és büszkék vagyunk a korszerű IC szerelvényre, amely egy új járműcsalád a mai magyar vasúti kínálatban. Ilyen típusú vonat nem volt még a magyar piacon, ráadásul az egyik legjelentősebb és legforgalmasabb távolsági útvonalon állhatnak majd forgalomba az új IC-k. Ez egy nagy ugrás a GYSEV-nek, és a magyar utasoknak egyaránt.
Milyen a MÁV együttműködése a Stadlerrel. Már csak azért is, mert a 143 FLIRT motorvonatból 123-at a MÁV üzemeltet a negyven új KISS mellett.
A legjobb visszajelzés talán a MÁV-START Zrt. által működtett motorvonatok magas, 95% feletti rendelkezésre állása. Ehhez kell egy jó termék, a megfelelő üzemeltetés és a szakszerű karbantartás, ezek nélkül ez a teljesítmény nem érhető el. Az elmúlt hónapokban megkezdődött az emeletes motorvonatok karbantartása a Magyar Vagon Zrt. közreműködésével, a pusztaszabolcsi bázisunk pedig továbbra is a hatvan FILRT motorvonat karbantartását végzi. Figyelemmel kísérjük a MÁV-START által a 95 regionális motorvonat beszerzése érdekében meghirdetett előzetes piaci konzultációt, és a HÉV járműparkjának megújítási terveit is. Ezek mind olyan járművek, amelyek megtalálhatóak a Stadler igen széles termékportfóliójában és adott esetben Szolnokon is lehetne gyártani majd azokat.
A korábban bemutatott Euro 9000-es mozdony iránt milyen az érdeklődés?
A vasúti teherszállítás is fejlődik, jelentős az igény ezekre a vontatójárművekre. Az idei vásáron mutattuk be az Euro 9000-es (a hybrid hajtású mozdony összteljesítménye kilencezer lóerő) mozdony angol változatát, a Locomotive Class 99-est. Világszerte keresettek a Stadler termékei, a legtávolabbi ország, ahol értékesítettünk, az Új-Zéland.
Mennyi embert foglalkoztat a Stadler?
Világszerte 15 ezer embert, Magyarországon pedig ezer munkavállalót. Ez a létszám emelkedik, hiszen növekszik az itteni gyárunk kapacitása is
A nagysebességű piacon milyenek a cég lehetőségei?
Jelenleg 250 km/h sebességre alkalmas nagysebességű motorvonatot gyárt a Stadler. A Girunot a Svájci vasutaknak értékesítettük. A cég filozófiája szerint a 200 kilométeres sebességű közlekedésig szeretnénk az első két cég között lenni világszinten. A jelenlegi termékportfóliónk mindent tartalmaz, a városi közlekedéstől egészen a nagysebességű járművekig. Továbbra is a legfontosabb célunk, hogy hatékony, korszerű, innovatív, környezet- és utasbarát járművekkel szolgáljuk ki a piacot.
Fotók: Mogyorósi Szilvia