fbpx
2026. július 14. kedd

Balázs Gáspár: „Európa-szerte a vasúté a jövő, és itthon is izgalmas feladatok várnak ránk!”

Mátranovákon hatmilliárd forintból fejlesztik a vasúti forgóvázkereteket gyártó telephelyet, Budapesten pedig a vasúti és HÉV járművek beszerzésére készülnek gőzerővel az Alstom munkatársai – árulta el magazinunk idei első lapszámában Balázs Gáspár, az Alstom magyarországi képviseletének vezérigazgatója. 

A mátranováki fejlesztéseket ütemét és volumenét látva úgy tűnik, hogy az Alstom hosszú távon tervez Magyarországon.

Az Alstom 2021-ben vásárolta meg a mátranováki gyárat, amelyet ezt követően egy alapos auditnak vetett alá. A szakmai értékelés során a telephely sikeresen mutatta meg, hogy mekkora potenciállal rendelkezik – ez nagyrészt az itt dolgozó szakemberek szakmai tudásában és tapasztalatában gyökerezik. Ezt az Alstom is felismerte, bár cégen belüli és kívüli versenyben is bizonyítanunk kellett versenyképességünket. Mátranovákon immáron hatvan éve acélszerkezetgyártással foglalkoznak, több mint negyven éve pedig már forgóvázkereteket is gyártanak. Végül azonban nem is a tapasztalat, és az egyébként valóban világszínvonalú tudás megléte döntötte el a kérdést, hanem a sikeres integráció az Alstom csoportba, és a szakemberekbe, valamint a menedzsment csapatba vetett bizalom.

Ennek mentén döntött a gyár fejlesztése mellett.

A cél az, hogy a Mátranovák 2030 fejlesztési program eredményeképpen ez a gyár adja az Alstom globális forgóvázkeret-gyártási kapacitásának 33 százalékát. Ez azt jelenti, hogy minden harmadik, a vasúti közlekedés biztonsága tekintetében kiemelt fontosságú forgóvázkeret, Magyarországon készül majd. Ez nagy elismerés és egyben nagy felelősség is.

Hol tart jelenleg a fejlesztési program?

A program lényege az, hogy át szeretnénk térni egy hatékonyabb, rugalmasabb, úgynevezett cella alapú gyártásra. Ez a fő mutatók mentén azt jelenti, hogy a létszámunk körülbelül 20 százalékkal bővül, a kapacitásunk pedig 40 százalékkal, vagyis a hatékonyságunk javul.
Új élhajlító gépeket, forgatógépeket, rengeteg más berendezést szereztünk be az elmúlt időszakban, és a fejlesztések sorában egy új hegesztőrobot formájában megjelenik az ipar 4.0 is. Összességében körülbelül hatmilliárd forintba kerül a Mátranovák 2030 program megvalósítása. Ehhez a HIPA-tól egyedi kormánydöntés alapján 1,2 milliárd forint támogatást kaptunk.
A programban megfogalmazott beruházások 95 százalékát már megrendeltük, nagy részüket telepítették is a szakemberek.

Az Alstom mátranováki üzemegysége. Forrás: Alstom / Vasas Ádám

Említette, hogy a dolgozói létszámot húsz százalékkal tervezik emelni. Úgy sejtem, hogy nem a gépek beszerzése, hanem a képzett munkaerő megtalálása jelenti a nagyobb problémát a célok elérésében…

Valóban nem volt egyszerű feladat – a plusz 20 százalék 150 új fizikai és szellemi munkahelyet jelent, amelynek szinte 95 százalékát már betöltöttük, most közel 720 kolléga dolgozik Mátranovákon.
Lényegében munkaerő-piaci szakértővé képeztük magunkat: toboroztunk, bevezettünk egy belső munkatársajánlási programot, felvettük a kapcsolatot munkaerő-kölcsönző cégekkel, fizetést emeltünk, különböző munkahelyi elköteleződési programokat indítottunk A szakmai és menedzsment képzések pedig folyamatosak, ennek jelentős megtartó ereje van.
Külön büszke vagyok arra, hogy 90 százalékos saját állománnyal dolgozunk. A hegesztőiskolánkat háromszázan már elvégezték, indítottunk lakatosképzést és logisztikusokat is oktatunk, ennek is van megtartó ereje. Néhány héttel ezelőtt duális képzőhelyként, két technikusi szakma oktatására szereztünk jogosultságot.

Mindeközben a budapesti kereskedelmi központ is izgalmas heteket, hónapokat él meg mostanában.

A hazai iparág a forráshiány miatt nehéz éveken van túl, de a jövőre vonatkozóan alapvetően derűlátó vagyok. Az 54 HÉV jármű beszerzési folyamatában július 9-én megtörtént az előzetes piaci konzultációhoz kapcsolódó dokumentumleadás. Úgy gondolom, hogy itt kifejezetten erős a pályázati anyagunk.
A villamos motorvonatok esetében hasonló mérföldkőhöz érkezünk augusztusban – itt is minden igényt kielégítő Alstom járműcsaláddal pályázunk majd.
A harmadik lehetőség pedig elsősorban a már futó Traxx mozdonyaink szervizhátterének a kiépítését jelenti. További kiírásra számítunk emellett az ETCS vonatirányító rendszer telepítésének folytatására a járműveken és a pályákon, valamint adott esetben a hidrogénüzemű járművek és új mozdonyok beszerzése kapcsán is.

Érkezzenek házhoz a Magyar Vasút hírei! Mi szállítjuk a híreket!
Megrendelés: https://magyarvasut.hu/magyar-vasut-ujsag/

Nyitókép forrása: Alstom 

Ezek is érdekelhetik

A jövő fenntartható városát tervezik diákok Nógrád és Heves megyékben

Az Alstom Alapítvány támogatásával közel 170 diák vesz részt egy innovatív oktatási programban, ahol a jövő fenntartható városát tervezik meg.

Megnyílt az Alstom új hegesztő- és lakatosképző központja Mátranovákon

A hegesztők és lakatosok képzésével biztosítja a vasúti forgóvázkereteket gyártó mátranováki Alstom gyár a szakember-utánpótlást.

Balázs Gáspár: A vasút aranykorát éljük – és ebben Magyarország is fontos szereplő

A globális vasúti ipar rég nem látott konjunktúrát él át, miközben a mátranováki Alstom-gyárban a forgóvázkeretek gyártása történelmi felfutás előtt áll.

Az Alstom 6600 négyzetméternyi napelem telepítésével zöldíti áramfelhasználását Mátranovákon

A 1,5 megawatt kapacitású napelempark évente a gyár áramfogyasztásának több mint 20 százalékát biztosítja majd megújuló energiaforrásból.

Logisztikaicsarnok-fejlesztésbe kezd az Alstom 600 millió forint értékben

A logisztikai csarnok építését a telephely kapacitásnövelése és a termelési volumen 40 százalékos emelkedése indokolja.

Bemutatkozott az első Coradia Stream regionális villamos motorvonat Romániában

A flotta összesen 37 megrendelt Alstom villamos motorvonatból áll, melyek a magyarországi Mátranovákon gyártott forgóvázkeretekre épültek.

Legfrissebb híreink

Újra kibővített adattartalommal teszi közzé menetrendszerűségi statisztikáit a MÁV

Vitézy Dávid bejelentette, hogy ismét részletes havi és éves menetrendszerűségi statisztikákat publikál a MÁV-csoport.

Mérföldkőhöz érkezett az IC+NEO kocsik gyártása

A Magyar Vagon gyártásában készülő IC+NEO kocsik fontos mérföldkőhöz érkeztek: az első kocsiszekrény a forgóvázakra került, így már saját futóművén áll.

Kormányzati egyeztetés indult a fuvarozási ágazat versenyképességéről – a vasúti árufuvarozás jövője is kulcskérdés volt

Megkezdődtek a kormányzat és a logisztikai szakma érdekképviseletei közötti egyeztetések a magyar logisztikai rendszer versenyképességének javításáról.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Újra kibővített adattartalommal teszi közzé menetrendszerűségi statisztikáit a MÁV

Vitézy Dávid bejelentette, hogy ismét részletes havi és éves menetrendszerűségi statisztikákat publikál a MÁV-csoport.

Mérföldkőhöz érkezett az IC+NEO kocsik gyártása

A Magyar Vagon gyártásában készülő IC+NEO kocsik fontos mérföldkőhöz érkeztek: az első kocsiszekrény a forgóvázakra került, így már saját futóművén áll.

Kormányzati egyeztetés indult a fuvarozási ágazat versenyképességéről – a vasúti árufuvarozás jövője is kulcskérdés volt

Megkezdődtek a kormányzat és a logisztikai szakma érdekképviseletei közötti egyeztetések a magyar logisztikai rendszer versenyképességének javításáról.

A rovat további cikkei

Mérföldkőhöz érkezett az IC+NEO kocsik gyártása

A Magyar Vagon gyártásában készülő IC+NEO kocsik fontos mérföldkőhöz érkeztek: az első kocsiszekrény a forgóvázakra került, így már saját futóművén áll.

Kormányzati egyeztetés indult a fuvarozási ágazat versenyképességéről – a vasúti árufuvarozás jövője is kulcskérdés volt

Megkezdődtek a kormányzat és a logisztikai szakma érdekképviseletei közötti egyeztetések a magyar logisztikai rendszer versenyképességének javításáról.

Oroszország lezárta uniós vasúti határait a már eltűnt forgalom előtt

A szankciók évekkel a határzár előtt kiürítették az EU–orosz vasúti kapcsolatot. A lezárás így sem teljes, jelentős kiskapukat hagytak.