fbpx
2025. május 16. péntek

Elrajtolt a Rail Action Week

Ma reggeltől jövő hétfőig, október 2-ig fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a vasúti biztonság érdekében  – közölte az Ország Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata.

Az ellenőrzést a RAILPOL (Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete) által koordinált 7. Rail Action Week elnevezésű akció keretében végzik majd. Az Európai Unió kiemelt hangsúlyt fektet a vasúti közlekedés biztonságának fenntartására és fokozására.
A RAILPOL által koordinált akció célja elsősorban az, hogy megelőzzék a vasúti átjárón történő áthaladás szabályainak megsértését, továbbá azt, hogy a vasúti jelzőberendezéseket, a vasúti közlekedés biztonsága szempontjából nélkülözhetetlen eszközöket, valamint az utasok tájékoztatására szolgáló eszközöket megrongálják. Az ellenőrzés során kiemelt figyelmet fordítanak a mozgó vonatokra történő fel- és leszállásra, valamint a vasúti közlekedés folytonosságát veszélyeztető jogellenes és tiltott cselekmények megelőzésére.

Ezek is érdekelhetik

A szabályozás egyszerűsítése enyhíthet a munkaerőgondokon, miközben a biztonsági szint semmiféleképpen sem csökken

A HUNGRAIL aktívan részt vesz a közlekedési szakemberek képzési szabályainak felülvizsgálatában.

Szakértő: sohasem lesznek környezetkímélőbbek a „gigakamionok”

Brüsszel támogatná a „gigakamionok”, azaz a 48 tonna össztömegű, akár 3 tagból állójárműszerelvények elterjesztését az Unióban. A Bizottság a károsanyag kibocsátáscsökkentésére hivatkozik. A Magyar Vasút Online által megkeresett közlekedésbiztonsági szakértő szerint nem kell azonnal elzárkózni a lehetőségtől, de a környezetterhelés bizonyosan nem csökkenne.

Érj haza biztonságban a vasúti átjárókból is!

Az idei baleseti statisztika kedvezőbben alakult a vasúti átjárók esetében. Eddig csak 31 baleset következett be, amelyek során egy ember halt meg. Tavaly azonos időszak alatt 54 vasúti átjárós baleset történt, ebből kilenc volt halálos, összesen 19 áldozattal.

Nemzetközi Útátjáró Biztonsági Nap a GYSEV-nél

Sopronban és Szombathelyen figyelemfelhívó ellenőrzéseket végeztek a vasúttársaság munkatársai a rendőrséggel közösen.

Bíró József: várjuk a magánvasutak csatlakozását!

A közlekedésben a kulturált viselkedésre hívja fel a figyelmet a közlekedési kultúra napja alkalmából indított kampány - hangzott el az esemény indító szakmai konferenciáján.

Közlekedési Kultúra Napja: a kötöttpályás közlekedés biztonságosabb

A vasúti közlekedés tizedannyi halálos áldozatot követel, mint a közúti. Ezt nem szabad elfelejteni ma sem, a Közlekedési Kultúra Napján, amelynek nyitórendezvényét a Közlekedéstudományi Egyesület szervezésében tartják.

Legfrissebb híreink

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.

A MÁV megindította a „hosszú nyarat”

A MÁV az idei évben is elő-, fő- és utószezoni többletkapacitásokkal biztosít jobb eljutási lehetőséget a Balaton környékére utazóknak.

Az Európai Parlament nagyobb pénzügyi támogatást szán hosszú távon a közlekedésnek

Az Európai Parlament előzetes álláspontot fogadott el az EU következő, 2027-et követő időszakra vonatkozó hosszú távú költségvetéséről.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Hirdetésspot_img
Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.

A MÁV megindította a „hosszú nyarat”

A MÁV az idei évben is elő-, fő- és utószezoni többletkapacitásokkal biztosít jobb eljutási lehetőséget a Balaton környékére utazóknak.

Az Európai Parlament nagyobb pénzügyi támogatást szán hosszú távon a közlekedésnek

Az Európai Parlament előzetes álláspontot fogadott el az EU következő, 2027-et követő időszakra vonatkozó hosszú távú költségvetéséről.

A rovat további cikkei

Deutsche Bahn eladta a DB Schenkert

A Deutsche Bahn értékesítette a logisztikai leányvállalatát, a DB Schenkert a DSV dán közlekedési és logisztikai társaságnak.