fbpx
2026. szeptember 13. vasárnap
spot_img

Dr. Mosóczi László kapta a Baross Gábor-díjat

A közlekedés érdekében végzett kimagasló, példamutató tevékenységéért, továbbá életműve elismeréseként idén Dr. Mosóczi László, a MÁV-START Zrt. és Volánbusz Zrt. vezérigazgatója, a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület elnöke kapta az ágazat legrangosabb elismerését, a Baross Gábor-díjat.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium a mai napon – Széchenyi István, az első független és felelős magyar kormány közmunka és közlekedésügyi miniszterének születésnapja alkalmából – tartotta a közlekedési kitüntetések átadó ünnepségét.

A közlekedés ügye lassan újra olyan fontos nemzeti kérdéssé válik, mint Széchenyi István korában” – emelte ki beszédében Csepreghy Nándor, az ÉKM miniszterhelyettese. A miniszterhelyettes arról is beszélt, hogy a közlekedési szektor számos területén és kérdésében zajlanak viták, amelyek azonban lehetőséget jelentenek a fejlődésre, valamint arra, hogy a közlekedés ügyének fontosságát az uniós döntéshozók figyelmét felhívják. Fontosnak tartja, hogy minden tagország megkaphassa azt a fejlesztési forrást, ami megilleti. „Mert jól szervezett közlekedés nélkül nincsenek erős, szuverén országok, a közlekedés fejlesztése nélkül pedig nincs versenyképességi javulás” – fogalmazott a miniszterhelyettes, hozzátéve: a közlekedés ügye lassan újra olyan fontos nemzeti kérdéssé válik, mint Széchenyi István korában.

- Hirdetés -

Az ünnepélyes eseményen számos díjat osztottak ki a közlekedési szektor kiemelkedő teljesítményeit elismerve. A közlekedés érdekében végzett kimagasló, példamutató tevékenységéért, továbbá életműve elismeréseként Baross Gábor-díjat kapott Dr. Mosóczi László, a MÁV-START Zrt. és Volánbusz Zrt. vezérigazgatója, a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület elnöke.

Dr. Mosóczi László 1984-ben kezdte vasúti pályafutását, gyakorló közlekedésmérnökként. Szakterülete a vonatérzékelés, a vonatbefolyásoló rendszerek fejlesztése és irányítása volt, ebben a témakörben doktorált a Budapesti Műszaki Egyetemen.

1989-től 2006-ig a pályavasút és a biztosítóberendezés területén dolgozott szakértői és vezetői pozíciókban. Tagja volt az Európai Vasúti Kutatási Intézetnek, így ő irányíthatta a MÁV és az osztrák államvasút, az ÖBB közös projektjét, amelyben Európában először a Bécs-Budapest vasútvonal kísérleti szakaszán határátmenettel együtt elkészült az ETCS vonatbefolyásoló rendszer első működő szakasza Európában.

2006-tól a MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettesének nevezték ki, 2007-től 2008-ig pedig a megalakuló MÁV-START Zrt. első vezérigazgatója lett, a szervezet neve az ő ötlete alapján született meg.

2008 és 2016 között több, a vasúti szektorban meghatározó állami vállalat vezetőjeként, valamint a NIF Zrt. felsővezetőjeként dolgozott, lelkiismeretes és kitartó munkájának számos vasúti infrastruktúra beruházás köszönhető. Aktív tagja volt az Európai Vasúti Ügynökség ügyvezető testületének, amely szervezet felel jelen pillanatban is az európai vasúti szabályozás kialakításáért és fejlesztéséért.

2016-tól közlekedésért felelős helyettes államtitkár, majd 2018 és 2022 között közlekedéspolitikáért felelős államtitkárként irányította a hazai közlekedési ágazatot. A szakterület vezetése során mindig a fejlődést, a hatékonyság növelését és az infrastruktúra korszerűsítését tartotta szem előtt, miközben különös figyelmet szentelt a közlekedési rendszerek összehangolásának és a közszolgáltatások minőségi javításának.

2023 januárjától a MÁV-START Zrt. vezérigazgatójaként felel a vasúti személyszállítás országos operatív irányításáért. Szintén 2023-tól a hazai kötöttpályás járműgyártás fejlesztéséért felelős miniszteri biztosként segíti a hazai vasúti járműpark folyamatos megújulását. 2023 decemberétől a MÁV-START Zrt. irányítása mellett a Volánbusz Zrt. vezérigazgatói posztját is betölti, cégvezetői tevékenysége mellett a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület elnöke.

Munkásságáért 2003-ban Mikó Imre-díjban, 2012-ben pedig Közlekedésért Érdeméremben részesült.

További díjazottak

A közlekedés területén magas színvonalon végzett, eredményes és kiemelten értékes szakmai munkája elismeréséért Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott:

  • Bónis Mihály, az Építési és Közlekedési Minisztérium Közlekedési Hatósági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárságának vasúti jármű referense
  • Czinki László, a Rail Cargo Hungária Zrt. Területi Üzemeltetési Központ-Nyugat vezetője

A közlekedés érdekében végzett magas színvonalú, eredményes munkája elismeréséért Közlekedésért Érdemérmet kapott:

  • Milovukovics Györgyi, a Magyar Autóklub főtitkára
  • Szabó Lajos, a MÁV Zrt. forgalmi szakértője
  • Szalóky Péter, HungaroControl Zrt. légiforgalmi irányítási szakértője

A Magyar Polgári Repülésért Érdemérem kitüntetésben részesült Székely Zoltán, a HungaroControl Zrt. osztályvezetője, a Közlekedéstudományi Egyesület Légiközlekeedési Tagozatának tagja.

Fotó: Szecsődi Balázs

Ezek is érdekelhetik

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

BuBe: nincs céldátum a személyforgalom indulására

Az indulás időpontját kizárólag a biztonsági vizsgálatok eredménye és az ezért felelős szakemberek határozzák meg.

Megerősítette együttműködését a MÁV és a Dunaújvárosi Egyetem

Stratégiai megállapodást kötött a Dunaújvárosi Egyetem és a MÁV, hogy kölcsönösen támogassák egymás tudományos, innovációs és oktatási tevékenységét.

Megkezdődött a Bartók Béla úti vasúti híd betolása a Déli Körvasúton

Magyarország első kétvágányos „network” hálós vasúti hídszerkezetének első felszerkezeti eleme kerül a helyére,

Terven felüli bérfejlesztés a MÁV-csoportnál

Megállapodtak a MÁV-csoport, az érdekképviseletek, valamint az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és Közlekedés Minisztérium vezetői.

Megállapodás született a rákosrendezői infrastruktúra-fejlesztésekről

Aláírta a Rákosrendező területét érintő infrastrukturális beruházásokról szóló megállapodást az ÉKM valamint BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.

Legfrissebb híreink

Újra napirenden a Siemens-mozdonyok beszerzése: tárgyalnak a 2022-es keretmegállapodásról

Új lehetőség nyílhat a MÁV korábbi Siemens Vectron-beszerzésének részleges megmentésére, a korábbi keretmegállapodás ugyanis nem szűnt meg.

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Újra napirenden a Siemens-mozdonyok beszerzése: tárgyalnak a 2022-es keretmegállapodásról

Új lehetőség nyílhat a MÁV korábbi Siemens Vectron-beszerzésének részleges megmentésére, a korábbi keretmegállapodás ugyanis nem szűnt meg.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.

A rovat további cikkei

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.