fbpx
2025. november 18. kedd

Az ÖBB 540 Mireo motorvonatra szerződött a Siemenssel

Felerészben három-, illetve négyrészes, elektromos szerelvényekről szól az ötmilliárd eurós üzlet.

Igaz, csak keretszerződésként, de hatalmas volumenről állapodott meg az osztrák államvasút és a Siemens Mobility – adta hírül utóbbi rövid közleményben. A Magyar Vasút júliusi számában már írtunk az akkor még le nem zárult közbeszerzésről, így tudható, hogy kétféle járműről van szó, a kisebb, 75 méter hosszú motorvonatok szólóban vagy csatoltan, elsősorban a Bécs környéki elővárosi forgalomban vehetnek majd részt 2028-tól, míg a nagyobb, százméteres szerelvények a vidéki nagyvárosok környékén járnak majd, jellemzően szólóban.

Összehasonlításképp: ha valóban kihasználják majd a keretet, akkor a négyrészesekből érkező 270 példány befogadóképessége a MÁV-START teljes Flirt- plusz Kiss-flottájával mérhető össze, és akkor ott van még az állomány másik fele a háromrészesekből!

A Siemens már teljesen nyugdíjazta a Desiro ML sorozatot, a kis fogyasztású, Jacobs-forgóvázas, 2016-ban bemutatott, 2018-tól szállított Mireo az utód. Az osztrákok főképp a 4020-as sorozatot váltják majd az új járművekkel.

Nyitóképünk a Siemenstől származik.

Ezek is érdekelhetik

A Siemens megnyitotta Európa egyik legmodernebb vonatgyárát és szervizközpontját

A 250 millió eurós beruházás során a vállalat új épületeket, gyártóberendezéseket, és mesterséges intelligencián alapuló megoldásokat vezetett be.

Az osztrákok közel 20 milliárd eurót költhetnek vasútépítésre

Az új ÖBB-Rahmenplan – több éves keretterv – a 2025-2030 időszakban 19,7 milliárd eurót szán vasúti pályahálózat-építésre Ausztriában.

Az ÖBB megújítja a meglévő Railjet flottát – ennek a magyar utasok is örülhetnek

Az ÖBB bejelentette, hogy 2031 év végéig bezárólag szakaszosan megújítja meglévő Railjet flottáját, mely immár 15 éve szállítja az utasokat. 

Megkezdődik a német vasúthálózat energetikai hálózatüzemeltetésének modernizációja

A Deutsche Bahn Energie a német vasúthálózat villamosenergia-rendszerének korszerűsítésébe kezd, várhatóan 2028-ra készülhet el.

Többet, gyorsabban, hatékonyabban! A takarópanelek mögött zajlik a valódi innováció

A kapacitásnövekedés és a modularizáció lényegesebbek a vasúti járműipar szempontjából, mint hogy a mellékvonalakon akkus vagy hidrogénhajtású vonatokkal fogunk járni.

Nagy sebességű vasút: Egyiptom és Európa a középpontban

Egyiptomban is megjelennek majd nagysebességű vonatok a Siemens által, míg a Hitachi Rail járművei Európa-szerte fognak közlekedni.

Legfrissebb híreink

Újra gépi vasútkocsi-tisztítás Szegeden

A MÁV közel 800 millió forintos fejlesztésének köszönthetően Szeged-Rendező állomáson egy új kocsimosó létesült.

60 milliárd forint saját forrást áldoz a MÁV a jövő évi pályaberuházásokra

A program országos szintű, a lassújelek felszámolásán túl lesznek olyan helyszínek is, ahol komolyabb beavatkozásokra kerül sor.

A METRANS tovább fejleszti szolgáltatását a Xi’an–Budapest vasúti folyosón

A METRANS együttműködési megállapodást (MoU) írt alá a Beijing Trans Eurasia-val és a Xi’an Nemzetközi Kikötővel

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

60 milliárd forint saját forrást áldoz a MÁV a jövő évi pályaberuházásokra

A program országos szintű, a lassújelek felszámolásán túl lesznek olyan helyszínek is, ahol komolyabb beavatkozásokra kerül sor.

A METRANS tovább fejleszti szolgáltatását a Xi’an–Budapest vasúti folyosón

A METRANS együttműködési megállapodást (MoU) írt alá a Beijing Trans Eurasia-val és a Xi’an Nemzetközi Kikötővel

A CER Cargo Group lett a Wiener Lokalbahnen Cargo vállalat új tulajdonosa

A Wiener Lokalbahnen Cargo osztrák vasúti áruszállító vállalat a CER Cargo Group-hoz került, a tulajdonosváltás várhatóan 2025 végéig lezárul.

A rovat további cikkei

400 milliárd forint befektetés a vasútba: elindul a reptéri gyorsvasút fejlesztése

A kormány bejelentette a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vasúti összeköttetésének megvalósítását, 27 kilométernyi új vasútvonal épül.

Az európai vasúti vezetők közös fellépést sürgetnek a nagysebességű vasút fejlesztéséért

A személyszállító vasúttársaságok vezetői közös nyilatkozatban szólították fel az Európai Bizottságot a Nagysebességű Vasúti Akcióterv megvalósítására.

Új szigetperon és átépített vágányhálózat Kapuváron – befejeződött a GYSEV fejlesztése

Befejeződött a kapuvári vasútállomás teljes körű átépítése, amelynek eredményeként kényelmesebbé és akadálymentesebbé vált az utasforgalom.