A világ legnagyobb vasútipari és közlekedési szakvásárán az idei évben 2940 kiállító szervezet jelent meg 59 országból. Az eseményen látogatottsági rekord dőlt, összesen 133 országból közel 170 000 látogató vett részt.
Az InnoTrans a közlekedési technológia vezető nemzetközi szakvásárát kétévente rendezik meg Berlinben, öt vásári szegmensre bontva: vasúti technológia, vasúti infrastruktúra, tömegközlekedés, belső terek és alagútépítés. Az idei berlini kiállítási központ összes csarnokát, valamint a teljes szabadtéri és pálya területét elfoglalta, így az InnoTrans 1996-os alapítása óta a legnagyobb kiállítási területet kínálta – ezzel rekordot állítva fel. Azzal, hogy idén 133 országból mintegy 170 000 látogató érkezett a berlini kiállítási központba, a látogatószám és a nemzetköziség tekintetében ismét sikerült túllépni a Covid előtti számokat. Számos új szereplő debütált az idei eseményen, mintegy 600 új kiállító vett részt, többek között új országok is, mint Marokkó, Malajzia, Indonézia és Dél-Afrika. A világ minden tájáról érkező kiállítók 133 járművet mutattak be a 3500 méteres pályán.
A 2024-es InnoTrans szakvásár fókusztémái a fenntarthatóság, a villamosítás, a digitalizáció és mindenekelőtt a mesterséges intelligencia voltak. Mivel a mesterséges intelligencia a közlekedési ágazatban is egyre fontosabbá vált napjainkban, ennek tükrében egy új kiállítási területet hoztak létre a szervezők AI Mobility Lab néven. A szervezők szerint az AI-alapú megoldások és a kiberbiztonság iránti kereslet kimagasló volt, 17 ország 42 kiállítója mutatta be a mesterséges intelligencia, a robotika, az adatvédelem és a kiberbiztonság területén szerzett szakértelmét.
Hírportálunk is a helyszínről követhette a legfontosabb eseényeket első sorban magyar szereplők megjelenésével és bejelentéseivel kapcsolatban számos hír tettünk közzé oldalunkon, melyek ezen a linken olvashatók.
A következő InnoTrans 2026. szeptember 22. és 25. között kerül megrendezésre.
Nyitókép forrása: © Messe Berlin GmbH