Magyar kutató nagydíja a Közlekedéstudományi Világkonferencián.
A World Conference on Transport Research eseményét háromévente rendezik meg más-más kontinensen. Az idei, montreali konferencia hetvenfős tudományos bizottsága a több mint kétezer beadott tanulmány közül a magyar Hörcher Dánielnek és szerzőtársainak ítélte a nagydíjat a nagy sebességű vasutak optimális sebességéről szóló munkáért. A londoni Imperial College, valamint a budapesti műegyetem fiatal kutatóját kérdeztük. Írásunk a Magyar Vasút havilap augusztusi számában megjelent interjú kibővített változatának első része.
Mivel foglalkozik a közlekedés-gazdaságtan?
Tömören: a közlekedés-gazdaságtan közgazdasági módszertan alkalmazása közlekedési problémák megoldása során. A gyakorlatban ezt a tudományt sokan összetévesztik a vállalati működés során felmerülő pénzügyi-számviteli feladatokkal, de ez téves értelmezés. A közgazdaságtan az erőforrásainkkal való gazdálkodás tudománya, ahol erőforrás alatt az anyagiakon túl az utasok idejét, az áruszállítás megbízhatóságát, a rendelkezésre álló földterületet és más természeti erőforrásokat is érthetünk.
A közlekedésszervezés tele van olyan dilemmákkal, ahol erőforrásokat használunk fel bizonyos társadalmi hasznok vagy más erőforrások megspórolása érdekében, és nem egyértelmű, hogy mindezeket összesítve milyen döntés lenne optimális. Érdemes az utasok kényelme érdekében beruházásokat eszközölni, de milyen mértékben? Szükséges lehet rövid távon pályafenntartási költségeken spórolni, de milyen költségeket idéz ez elő hosszabb távon? Ezeket a kérdéseket ma sokszor hitviták és éles konfliktusok formájában döntjük el. A közlekedés-gazdaságtan egy alternatívát kínál, amivel strukturáltan, kvantitatív alapon lehet a közlekedésre szánt erőforrásokkal gazdálkodni.
Mi értelme van társadalmi hasznot meg költségeket számolgatni, ha a kormányok és az EU más, politikai alapon hoz döntéseket a közlekedési beruházásokról?
Demokratikus politikai rendszerekben valóban politikusok hozzák meg a végső döntést a legfontosabb kérdésekben, és ez helyénvaló. A közlekedés-gazdaságtan sem egy technokratikus uralmat javasol, hanem egy mankót, amivel a politikus jobban átláthatja, milyen hatásai lesznek a döntéseinek, a választó pedig hatékonyabban ellenőrizheti a politikus döntéseit. Ehhez azonban két feltételnek teljesülnie kell. Egyfelől a szakmának és a választók többségének rendelkezniük kell alapszintű gazdálkodási ismeretekkel, hogy feltegyék a kritikus kérdéseket, mielőtt az erőforrásainkat pazarló döntések megszületnek. Ebbe akár a közgazdaságtan közoktatási tananyagba foglalását is beleértem. Másfelől ki kell alakítanunk azokat az alapszabályokat, amik fontos döntések előtt a várható hatások számszerűsítését és átláthatóvá tételét kötelezővé teszik. Mindkét téren akadnak még hiányosságok Magyarországon és sok más európai országban is.
Az EU közlekedéspolitikája kapcsán fontos értéknek tartom, hogy a napi rutin részévé tette a közlekedésfejlesztési beavatkozásokat megelőző költség-haszon elemzést, így nem teljesen igaz a felvetés, hogy pusztán politikai alapon bármilyen döntést meg lehet hozni. Ez egyáltalán nem természetes jelenség – az Egyesült Államokban például máig nem kötelező akár a legnagyobb infrastruktúra-fejlesztési döntéseket sem hasonló elemzéssel indokolni. Ugyanakkor az EU-s költség-haszon elemzés módszertana sajnos évtizedes lemaradásban van és ezért sok jogos kritika éri, könnyen manipulálható, ráadásul az eredményét még az uniós finanszírozású projekteknél sem kötelező nyilvánosságra hozni. Ezért fontosnak tartom, hogy a szakma és a közvélemény felismerje a közlekedés-gazdaságtani elvek erejét, és beemeljék őket a közlekedéssel kapcsolatos vitákba.
Hiba lenne ugyanakkor a nagy infrastruktúra-projektek elemzésére szűkíteni a közlekedés-gazdaságtan hatókörét. A legkisebb közlekedésszervezési döntésekben is egymásnak feszülhetnek különböző társadalmi szereplőknél jelentkező költségek és hasznok, és ezek megértéséhez, közös nevezőre hozásához és kiegyensúlyozásához elengedhetetlen a közgazdasági gondolkodás. Mérnök hallgatóim egyik kedvenc témaköre például a menetrendtervezés közgazdaságtana.
Mi jellemzi ezt a konferenciát, milyen elismerésben részesültek?
A Közlekedéstudományi Világkonferenciát (World Conference on Transport Research, WCTR) háromévente rendezik meg, általában mindig más kontinensen. Egy héten át többszáz előadás hangzik el a közlekedési viselkedéstudománytól a gépi tanulással támogatott forgalomirányításig a legkülönbözőbb területekről. Az idén esedékes konferenciát Montrealban tartották, ahol a hetvenfős tudományos bizottság úgy döntött, több mint kétezer beadott tanulmány közül a miénk kapja az esemény nagydíját. A díj hivatalosan a tanulmánynak szól, de amikor ilyen sok versenyző közül választanak ki egyetlen egyet, a döntés óhatatlanul tartalmaz szubjektív elemeket is; a szerzőtársaim, Daniel Graham és Roger Vickerman több évtizedes tudományos munkássága és ismertsége egész biztosan segítette a tanulmány sikerét. Számomra különösen megható élmény volt a legelső gratulációt magyar nyelven fogadni, miután a tudományos bizottság elnöke a Delfti Egyetem professzora, Tavasszy Lóránt volt.
Nyitóképünkön angliai pályamunka (forrás: Network Rail-startégia).
