fbpx
2025. május 22. csütörtök

Két évet csúszik a HS2 crewe-i és eustoni ága

A brit kormány a költségek csökkentése érdekében úgy döntött, inkább a HS2 londoni Old Oak Common és a birminghami Curzon Street közötti szakasza élvez elsőbbséget.

Írásos, a parlamentnek adott miniszteri beszámolójában Mark Harper közlekedési államtitkár leszögezte, hogy most, hogy a világgazdaság éppen kilábal a Covid–19-pandémia hatásaiból, a közlekedési infrastruktúrába való befektetés, beleértve a vasutat is, az ukrajnai háború által kiváltott infláció és az ellátási lánc zavarai által okozott nehézségekkel néz szembe. A politikus szerint a kormány elkötelezett a HS2 nagy sebességű vasútvonal Birmingham és Crewe közötti 2a szakaszának megvalósításával kapcsolatban. Az infláció jelentős mértékben érzékelhető és megnöveli a beruházások költségét, ezért két évvel kitolják az építkezés határidejét, hogy a késést követően a lehető leghamarabb megvalósuljon a nagy sebességű szolgáltatás Crewe-ba és északnyugat felé.

Harper kijelentette, a munka folytatódik az úgynevezett Integrált Vasúti Tervben vállalt kötelezettségek előrehaladása érdekében, a West és East Midlandset összekötni tervezett útvonal, a HS2 East fejlesztésére, valamint annak mérlegelésére, hogy mi a leghatékonyabb mód a HS2-szolgáltatások Leeds-ig való eljuttatásához. A London nyugati részén fekvő Old Oak Common (képünkön) és a város központjában található Euston pályaudvar közötti szakaszt a Manchesterbe vezető nagy sebességű pályával egyidejűleg építenék ki. A kormány továbbra is elkötelezett amellett, hogy a HS2-t Eustonig terjesszék ki, és foglalkozni fognak a megfizethetőség kérdésével, hogy a teljes kiadási profil kezelhető maradjon, ennek érdekében időt fognak szánni arra, hogy az állomások tervei megfizethetők és kivitelezhetők legyenek.

- Hirdetés -

A brit kormány már több mint 20 milliárd fontot költött a HS2 London és Birmingham közötti első fázisára. A nagy sebességű vasúti törvényjavaslat a parlamentben folytatódik, a HS2 Crewe–Manchester szakasza továbbra is az észak-angliai vasúti szolgáltatások javításának alapját fogja képezni az úgynevezett Northern Powerhouse Rail programon keresztül. Nehéz és felelősségteljes döntéseket kell hozni, amelyek a brit állampolgárok prioritásait helyezik előnybe, az infláció megfékezése és a kormány kiadásainak csökkentése érdekében. A kormány folytatja rekordmértékű befektetését a nemzeti infrastruktúrába, mely továbbra is létfontosságú szerepet fog játszani a gazdaság növekedésében és a hosszú távú jólét megteremtésében.

Korábban a Magyar Vasút is hírt adott arról, hogy HS2 Old Oak Common és Birmingham közötti részén az eredeti tervek szerint 2029 és 2033 között indultak volna el az első vonatok. A eustoni HS2-állomás 2035-re nyílt volna meg, a Crewe-ba vezető szakasz átadása 2034-re, a Manchesterig tartó rész pedig 2041-re lenne esedékes. A HS2 keleti, Leedsbe vezető szakaszának nagy részét 2021-ben fújták le.

A teljes nagy sebességű projekt költsége 2010 óta jelentősen megugrott: az akkori 33 milliárd font helyett minimum 71 milliárdot fog kóstálni.

Ezek is érdekelhetik

Új modellel vizsgálták a nagy sebességű vasút gazdaságosságát

Magyar kutató nagydíja a Közlekedéstudományi Világkonferencián. A World Conference on Transport Research eseményét háromévente rendezik meg más-más kontinensen. Az idei, montreali konferencia hetvenfős tudományos bizottsága...

Az EU-s költség-haszon elemzés módszertana évtizedes lemaradásban van

A World Conference on Transport Research montreáli konferencián a magyar Hörcher Dánielnek és szerzőtársainak ítélték a nagydíjat.

Olasz vasút kötheti össze Párizst Barcelonával, nem fapados színvonalon

Az olasz Ferrovie dello Stato Italiane (FS) kiterjesztheti nagysebességű vasúti szolgáltatásait Brüsszelre, Amszterdamra, Párizsra, Berlinre és Barcelonára. A cég ambícióját az Európai Unióban 2019 júniusa óta zajló vasúti hálózati liberalizáció teszi lehetővé.

A KLM vonatjegyet kínál a rövid repülőút helyett

A rövid távú repülőutakat vonattal kell helyettesíteni, feltéve ha a vasúti menetrend ezt megengedi.

Felpörög az európai NSV hálózat fejlesztése, ám ebből mi még kimaradunk 

Az európai hálózat nemcsak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében hatékony, hanem a hálózat kiépítésében részt vevők fejlődését is gyorsítani fogja.

Legfrissebb híreink

Az osztrákok közel 20 milliárd eurót költhetnek vasútépítésre

Az új ÖBB-Rahmenplan – több éves keretterv – a 2025-2030 időszakban 19,7 milliárd eurót szán vasúti pályahálózat-építésre Ausztriában.

A Stadler 7 exkluzív FLIRT vonatot szállít a stockholmi reptéri vasútnak

A nem mindennapi belső kialakítással készülő FLIRT vonatok 50%-kal növelik majd a kapacitást.

Új Vectron mozdonyokat rendelt a CER Cargo

A CER Cargo Holding és a Siemens Mobility megállapodást kötött két darab Vectron MS típusú villamos mozdony gyártására.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Hirdetésspot_img
Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

A Stadler 7 exkluzív FLIRT vonatot szállít a stockholmi reptéri vasútnak

A nem mindennapi belső kialakítással készülő FLIRT vonatok 50%-kal növelik majd a kapacitást.

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.

Zéró-emissziós vasúti flotta felé halad Európa: ambiciózus partnerség az AERRL és az Infrabel között

Az AERRL és az Infrabell stratégiai együttműködése a nettó-zéró emissziós vasúti flotta elérése irányul.

A rovat további cikkei

A Stadler 7 exkluzív FLIRT vonatot szállít a stockholmi reptéri vasútnak

A nem mindennapi belső kialakítással készülő FLIRT vonatok 50%-kal növelik majd a kapacitást.

Új Vectron mozdonyokat rendelt a CER Cargo

A CER Cargo Holding és a Siemens Mobility megállapodást kötött két darab Vectron MS típusú villamos mozdony gyártására.

RCH: vasúttörténeti tesztfutás villany-hibrid mozdonnyal

Sikerrel zárult a Rail Cargo Hungaria villany-hibrid technológiával működő vonali mozdonyának tesztfutása.