fbpx
2025. április 27. vasárnap

Lázár János: a MÁV–Volán-csoport működése stratégiai ügy

A miniszter a MÁV vezető testületeinek alakulóülésén a költségcsökkentésről is beszélt.

Magam nem vagyok gazdasági szakember, és a MÁV Zrt. igazgatóságának és felügyelőbizottságának (fb) nem is fogok politikai előírásokat tenni, de ha én kapnám feladatul a MÁV–Volán-csoport gazdálkodásának rendbetételét, a költségek oldalán kezdeném

– mondta az igazgatóság és az fb együttes hétfői alakuló ülésén az építési és közlekedési miniszter. – Egy ekkora szervezetnél mindig van lehetőség a racionalizálásra, de mi most egy félig kész fúzióval állunk szemben, még nem alakult ki, hogy a MÁV és a Volánbusz hogy fog véglegesen egy cégként működni, itt vannak még tartalékok a szinergiákban – folytatta.

A feladat az, hogy állami nagyvállalatból profi, piaci módon működő vállalkozáshoz közelítsen a cégcsoport. Lázár is úgy véli, ez óriási feladat, hiszen 56 ezer dolgozó működteti a magyar közösségi közlekedést, amely az egyik legnagyobb közszolgáltatási rendszer. Összesen 43 szakszervezet létezik ezeknél a cégeknél, közülük kilenc reprezentatív. A miniszter szerint a dolgozóknak is be kell látniuk, hogy a cégcsoport zsákutcában van, nehezen működik, nem tud megfelelő minőségű szolgáltatást nyújtani. Azt tapasztalja, vannak is olyan szakszervezetek, amelyekkel együtt lehet működni, ezeket partnernek fogják tekinteni.

- Hirdetés -

A MÁV–Volán-csoport működése stratégiai ügy, hiszen négy és fél millió dolgozó napi ingázását látja el. A közösségi közlekedés gazdasági, környezeti kérdés, de társadalompolitikai is, hiszen aki túl kényelmetlenül, hosszú idő alatt tudja csak megközelíteni a munkahelyét, naponta több mint egy órát kényszerül utazni, az előbb-utóbb beköltözik a járásszékhelyre, a városba, és ez a tendencia ellentétes a kormány szándékaival.

Az ország elhelyezkedése miatt, a háború nyomán is átrendeződő kereskedelmi útvonalak mentén lehet pénzt keresni a logisztikából. A közúton és a vasúton is – mondta Lázár János.

A jó közlekedés kialakítása tehát egyaránt életminőségi és gazdasági kérdés. A miniszter szándéka, hogy egy tízéves fejlesztési program kezdődjön.

Ma sok problémát látunk a MÁV–Volán-csoportban, de ez egyben lehetőség is a javításra. Ehhez kell a külső tudás, amelyet a MÁV Zrt. új igazgatóságának és fb-jének tagjai testesítenek meg

– mondta Lázár János, aki ügydöntő igazgatóságot képzel el. – Ki kell dolgozni a továbbra is Pafféri Zoltán vezérigazgató vezetésével működő operatív menedzsment, a MÁV és leányvállalatainál felálló új testületek közötti együttműködés és felelősségviselés kereteit. Az együttműködésben a harmadik szereplő pedig a tulajdonos képviselője, azaz a miniszter – tette hozzá.

Nyitóképünket a szerző készítette az együttes ülésről.

Ezek is érdekelhetik

Elstartolt az új MÁV+ app és éles üzemben zajlik a menetközbeni takarítás

Április 1-jével elérhető az új MÁV+ applikáció, és már minden IC-n jelen van az utazó takarító személyzet, indulástól érkezésig.

Forgalomba állt az első MÁV-arculatos Astride mozdony

A vasúttársaság flottájának új gépével a Mecsek IC vonatokon találkozhatnak az utasok, hamarosan további 14 is érkezhet.

Az állomásfelújítási program országos szintjén lesz csak új pályázati kiírás

Csak legfelső, országos szintjén lesz új kiírás, a térségi és helyi szintű fejlesztések esetében a pályázati lehetőség továbbra is él.

Állomásmegújítási program: új pályázati szakasz meghirdetésére kerül sor

Nagy volt az érdeklődés, viszont akadt sok hiányosság is a MÁV és az ÉKM közös állomásmegújítási programjára érkezett pályázatokban, így újabb fordulót hirdetnek.

Irány a Tisza-tó vonattal!

Ideális lehetőséget biztosít a fővárosból indulóknak a MÁV Tisza-tó sebesvonata, hogy a kirándulók kényelmesen eljussanak a tó partjára.

Egy éves a MÁV megújult tarifarendszere – rekordok 2024-ben

A tarifareform hatására jelentősen nőtt a közösségi közlekedés népszerűsége, ezáltal az utasforgalom is - 1 milliárd utazás volt 2024-ben.

Legfrissebb híreink

Helyére került a Déli Körvasút Szerémi út felett átmenő hídeleme

Helyére került a Szerémi út és az 1-es villamosvonal felett épülő új vasúti híd 250 tonnás acélszerkezete.

Figyelmeztető piktogramok a vasúti átjárókban

Növekszik a súlyos vagy akár halálos kimenetelű balesetek száma a vasúti átjárókban, amelyek oka az okoseszközök miatti figyelmetlenség.

Megjelent a legfrissebb Magyar Vasút magazin!

Megjelent az idei év első negyedéves Magyar Vasút magazinja, már le lehet adni a rendelést a 2025/01-es számra.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Hirdetésspot_img
Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

A közszolgáltatási piacon 2034-től lehet verseny

A MÁV-val és a GYSEV-vel megkötötték a szerződéseket, a buszközlekedésre márciusban jön a pályázat. A tervek szerint idén márciusban írják ki a tendert Magyarország teljes...

Több mint negyedmillió éjszakai utas a MÁV-START-nál

Budapest Béccsel versenyez a legtöbb éjszakai járattal érintett csomópont címéért. Európában néhány éve megfordult a trend, elsősorban az osztrák államvasút befektetése nyomán növekszik a hálókocsis,...

Violeta Bulc és a Dán Államvasutak kapták a vasúti Oscar-díjat

Az Európai Vasúti Díjat a CER és az UNIFE ítélte oda az Európai Bizottság korábbi közlekedési biztosának, illetve a DSB-nek. Az Európai Vasúti Díjat már...

A rovat további cikkei

Figyelmeztető piktogramok a vasúti átjárókban

Növekszik a súlyos vagy akár halálos kimenetelű balesetek száma a vasúti átjárókban, amelyek oka az okoseszközök miatti figyelmetlenség.

Megjelent a legfrissebb Magyar Vasút magazin!

Megjelent az idei év első negyedéves Magyar Vasút magazinja, már le lehet adni a rendelést a 2025/01-es számra.

Születésnapját ünnepli a budapesti Gyermekvasút – programkavalkád szombaton

Április 12-én ünnepli születésnapját a budapesti Gyermekvasút, melynek keretében színes programokkal várják a családokat és vasútbarátokat.