fbpx
2026. szeptember 13. vasárnap
spot_img

A lengyelek nem támogatják a DAC-ot

A lengyel Független Vasúti Vállalkozók Szövetsége (ZNPK) erőteljesen ellenzi az Európai Unió DAC bevezetési tervét. A fő kritika arra irányul, hogy nem megfelelő a tesztelés és egyáltalán nem átláthatók a pénzügyi kérdések.

A kritikáról a RailFreight.com szaklapban a ZNPK főigazgatójával, Michal Litwinnel történt beszélgetés után számoltak be. A 2030-ra tervezett átszerelés teljesen légből kapottnak tűnik egy ma még csak tervezés alatt álló műszaki megoldás esetében.

- Hirdetés -

Hiába nem lehet még elég sok műszaki, gazdasági tényezőt látni, már eldöntött tényként kezeli az EU, hogy át kellene állítani az összes európai vasúti teherkocsit. Pedig ahogy arra Litwinnel rámutatott,

Könnyű alábecsülni a költségeket és túlbecsülni az előnyöket

Ráadásul a DAC bevezetésére történő túlzott összpontosítás más fontos területekről fordítja el a figyelmet. Az EU-nak sokkal inkább nagyobb figyelmet kellene fordítania a pályahasználati díjak csökkentésére, illetve arra, hogy nagyon kiegyensúlyozatlan vasúti infrastruktúra használat és közúti útdíjrendszere.

A DAC bevezetését a ZNPK is tudná támogatni, de csak akkor kell ezt megtenni, ha már biztos, hogy az minden érintett fél számára előnyös. Ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha a technológia kifejlesztése és tesztelése után erről érdemi vitát folytatnak az értinettek. Arra azonban nagyon vigyázni kell, hogy költségek növekedése bármikor tönkreteheti az optimista költség-haszon elemzéseket.

A ZNPK aggályainak egyik fő oka, hogy a technológiát nem tesztelték elég alaposan a környezeti hatások és az eltérő kocsitípusok, illetve a felhasználási módok szerint. A szélsőséges időjárási viszonyok és poros környezet mellett végzett be- és kirakodásra is kellene sokkal inkább gondolni.

A jelenlegi tervek szerint 30-40 ezer euróba kerülne egyetlen teherkocsi átépítése, és ez csak a hardverkomponens, a teljes digitális csomag és a vagonok korszerűsítési munkálatai még erre jönnek rá. Mivel félmillió vasúti teherkocsi van az EU-ban, az összes átépítése közel 20 milliárd eurót tenne ki. Ilyen terhek mellett pedig a kisebb, főként kelet-közép-európai vasútvállalatok kétséges, hogy életben tudnának maradni.

A címlapkép forrása: Deutsche Bahn

Ezek is érdekelhetik

Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv: újraindul az ország és a főváros vasútfejlesztése!

Uniós forrásokra építve minden fővonalon néhány éven belül jelentősen gyorsul a forgalom, az áruszállítást pedig kapacitásbővítés és új támogatási rendszer segíti.

Oroszország lezárta uniós vasúti határait a már eltűnt forgalom előtt

A szankciók évekkel a határzár előtt kiürítették az EU–orosz vasúti kapcsolatot. A lezárás így sem teljes, jelentős kiskapukat hagytak.

Tovább mélyült a válság a vasúti árufuvarozásban: 12 százalékkal nőttek a költségek, miközben a bevételek alig emelkedtek 

Az ágazat teljesítménye árutonnakilométerben mérve 11%-kal csökkent, a vasúti fuvarozók fajlagos költségei éves szinten 12%-kal emelkedtek

Az RCH erősíti együttműködését Szerbia és Észak-Macedónia állami teherfuvarozó vállalataival

A három piacvezető vasúttársaság elsősorban a távol-keleti áruk továbbításában erősíti partnerségét, cél az intermodalitás erősítése.

Növekvő teherforgalom mellett is stabil a működés a Déli körvasút kritikus szakaszán

Pozitívak az első hetek tapasztalatai a Déli körvasút projekt részeként elrendelt Kelenföld és Ferencváros között zajló részleges vágányzár során.

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Legfrissebb híreink

Újra napirenden a Siemens-mozdonyok beszerzése: tárgyalnak a 2022-es keretmegállapodásról

Új lehetőség nyílhat a MÁV korábbi Siemens Vectron-beszerzésének részleges megmentésére, a korábbi keretmegállapodás ugyanis nem szűnt meg.

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Éledezik a Budapest-Belgrád vasútvonal teherforgalma: átlagosan napi tíz tehervonat használja

Az átépítés előtti csúcsforgalom felét még nem éri el ugyan a forgalom, de újabb vonatok indítása várható.

Hogyan lehet megelőzni a vasútellenes tiltakozásokat?

A torinói régióban és Gyálon is tiltakoznak a vasút fejlesztése ellen, míg Európa legtöbb régiójában inkább azt szeretnék elérni, hogy fejlesszék a vasútjaikat. A No...

Újra járnak a vonatok Komlóra, felkészül Tiszújváros és Nagykereki

Európai példák igazolják, hogy érdemes a mellékvonalakat újranyitni, Lengyelország különösen sikeres volt ebben az utóbbi években. Augusztus 1-jétől ismét menetrend szerinti személyvonatok közlekednek Dombóvár és...

A rovat további cikkei

A vasútra is kiterjesztené az dízelüzemanyagár-emelkedést tompító intézkedéseket a HUNGRAIL

A dízelüzemanyag árának jelentős emelkedése a vasúti közlekedésben is érdemi többletköltséget okoz, intézkedésekre van szükség.

Új helyettes államtitkár a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban

Dr. Tóth-Maros Dánielt 2026. szeptember 7-ei hatállyal a Közlekedési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkárává nevezték ki.

Vasúton érkezik kőanyag a paksi Duna-szakasz biztosításához

Megkezdődött a Duna paksi szakaszán a mederfenék biztosításához szükséges kőanyag vasúti szállítása, példaértékű vasútlogisztikai összefogással.