fbpx
2026. április 14. kedd

Nem lesz kötelező a MÁV-tól és a GYSEV-től venni a vontatási áramot

A villamos energia önálló beszerzését teszi lehetővé a vasútvállalatok számára egy kormányhatározat.

Beszámoltunk a Kormány 1280-as számon a július 17-i Magyar Közlönyben megjelent határozatáról, amely a hálózat-hozzáférési díj felár részének elengedéséről rendelkezett. A határozat kitért egy másik témára is, amely elsősorban szintén a vasúti áruszállítás versenyképességének javítását célozza.

A dokumentum

felhívja az építési és közlekedési minisztert, hogy az energiaügyi miniszter bevonásával készítsen előterjesztést a vasúti vontatási és nem vontatási célú villamosenergia piacának olyan jellegű átalakításáról, amely lehetővé teszi a vállalkozó vasúti társaságok számára a villamos energia önálló, pályahálózat-működtetőtől független beszerzését.

A tavalyi energiaár-robbanás után kezdtek a vasúti alágazat szereplői intenzíven foglalkozni az energiaköltségek mérséklésének lehetséges módjaival. A Hungrail energiabizottságában intenzív munka indult. A mozdonyok fogyasztásmérése önmagában is csökkenti általában a költségeket, hiszen a pályaműködtetők – a MÁV és a GYSEV – ilyenkor a ténylegesen elfogyasztott energia árát számlázzák, nem az átalányt. A mérés ugyanakkor természetesen előfeltétele annak is, hogy a vasútvállalatok maguk szerezhessék be vagy akár termelhessék meg az energiát.

A mozdonyonkénti mérés elvileg tehát már ma is lehetséges, de a nálunk működő vontatójárműveknek még csak 15 százaléka van felszerelve megfelelő mérő- és kommunikációs berendezéssel. A saját energia beszerzése ennél bonyolultabb ügy. Legutóbb Mosóczi László, a MÁV-START vezérigazgatója, a Hungrail elnöke beszélt a tervekről a Magyar Vasút Clubban:

a jogszabályi, műszaki feltételeit is meg kell teremteni, a cél, hogy 2025-től már legyen meg ennek a lehetősége, de akár a saját termelésé is például napelemparkokkal.

Nyitóképünk forrása: flickr.com/photos/activsolar.

Ezek is érdekelhetik

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése – javul a térség vasúti versenyképessége

Áprilisban hatályba lép a zalaszentiváni deltavágány kivitelezésére vonatkozó vállalkozási szerződés, így elindulhat a projekt előkészítése.

A GYSEV áprilistól újabb járatok üzemeltetését veszi át a MÁV-csoporttól

Áprilistől a GYSEV közlekedteti a vonatokat a Csorna-Pápa vonalon, és továbbiakat üzemeltet Győr-Celldömölk, és Budapest-Győr-Szombathely között.

Befejeződött a szombathelyi állomásépület felújítása

A tizenkét hónapig tartó munkálatokat követően elkészült a szombathelyi vasútállomás épületének felújítása.

Megerősítette együttműködését a MÁV és a Dunaújvárosi Egyetem

Stratégiai megállapodást kötött a Dunaújvárosi Egyetem és a MÁV, hogy kölcsönösen támogassák egymás tudományos, innovációs és oktatási tevékenységét.

150 éve indult meg a vasúti közlekedés a Győr–Sopron vonalon

Kereken 150 éve indult meg a vonatforgalom a Győr és Sopron közötti, 85 kilométeres vasútvonalon, amelyet a GYSEV épített.

Legfrissebb híreink

Készülnek az új IC+NEO intercity személykocsik

A Magyar Vagon Vasúti bemutatta a már gyártás alatt álló, új IC+NEO intercity kocsik első látványterveit és a legfontosabb újdonságokat.

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

A közszolgáltatási piacon 2034-től lehet verseny

A MÁV-val és a GYSEV-vel megkötötték a szerződéseket, a buszközlekedésre márciusban jön a pályázat. A tervek szerint idén márciusban írják ki a tendert Magyarország teljes...

Több mint negyedmillió éjszakai utas a MÁV-START-nál

Budapest Béccsel versenyez a legtöbb éjszakai járattal érintett csomópont címéért. Európában néhány éve megfordult a trend, elsősorban az osztrák államvasút befektetése nyomán növekszik a hálókocsis,...

Violeta Bulc és a Dán Államvasutak kapták a vasúti Oscar-díjat

Az Európai Vasúti Díjat a CER és az UNIFE ítélte oda az Európai Bizottság korábbi közlekedési biztosának, illetve a DSB-nek. Az Európai Vasúti Díjat már...

A rovat további cikkei

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése – javul a térség vasúti versenyképessége

Áprilisban hatályba lép a zalaszentiváni deltavágány kivitelezésére vonatkozó vállalkozási szerződés, így elindulhat a projekt előkészítése.