fbpx
2023. december 1. péntek

Magyar Vasút Meetup

Helyszín

LA VIDA DUNA Rendezvényház

Dátum

2023. november 28.

Részvételi díj

25.000 Ft+ÁFA

Novemberben a digitalizációé a főszerep!

A Magyar Vasút havilap novemberi lapszáma kiemelten foglalkozik a vasút digitalizációjával. 

Ennek kapcsán került megrendezésre az első Magyar Vasút Meetup: Railway Digitalization szakmai fórum, melynek keretén belül személyesen is meghallgathatták vendégeink a vasúti szektor trendjeit, legújabb fejlesztéseit, megoldásait. Fókuszba került a vasúti infrastruktúra és kapcsolódó technológiák digitalizációja. Összehoztuk a vasúti szektor digitalizációban érintett képviselőit – mind megrendelői, mind szolgáltatói oldalról – egy közös eszmecserére, a lehetőségek és az igények megismerésére és a kapcsolatépítésre.

Fotógaléria

Letölthető előadásanyagok a Meetup résztvevői részére (a letöltéshez emailben küldött kód szükséges)

Magyar Zoltán

távközlési, erősáramú és biztosítóberendezési igazgató, MÁV Zrt.

A MÁV Zrt. infrastruktúra stratégia a digitalizáció tükrében (központi forgalomellenőrzés és -irányítás és biztosító berendezések) a jelen aktualitásai és jövőbeni kihívásai.

Feldmann Márton

vezérigazgató-helyettes, Prolan Zrt.

A fejlődés ára – ciklikusság és tanulságok a vasúti digitalizációban

Szloboda István

rendszermérnök, Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft.

A teherszállítás automatizációja: a jövő digitális tehervonata

Mikics György

ügyvezető, Ground Transportation Systems Hungary Kft.

Javaslat a vontatási energia-hatékonyság növelésére – előfeltételek, sikerkritériumok

Ikker Tibor

pályavasúti igazgató, GYSEV Zrt.

A GYSEV Zrt. Infrastruktúrája a digitalizáció tükrében a jelen aktualitásai és a jövő kihívásai.

Rácz László

vezető tanácsadó NTT Data Business Solutions Kft.

ARIS-szal támogatott digitális üzleti megoldások

Program

13:00 – 14:00 Regisztráció / Welcome & Networking
14:00 – 14:40 Köszöntők és előadások
  Hódosi Lajos, ügyvezető igazgató, HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület
  Mráz Dániel, vezérigazgató, Prolan Zrt., az esemény főtámogatója
  Előadást tart
– Magyar Zoltán távközlési, erősáramú és biztosítóberendezési igazgató, MÁV Zrt. 
  Vitaindító előadás: A fejlődés ára – ciklikusság és tanulságok a vasúti digitalizációban
– Feldmann Márton, vezérigazgató-helyettes, Prolan Zrt.
14:40 – 15:15 Kerekasztal-beszélgetés
  Kritikus időszak előtt áll a vasúti ágazat a digitális vasúti jelzések és vonatirányítás szempontjából?
MODERÁTOR:  Németh Réka forgalmi és üzemviteli főigazgató, MÁV Zrt.
A KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS RÉSZTVEVŐI:
– Feldmann Márton
, vezérigazgató-helyettes, Prolan Zrt.
Szlatényi Miklós IT menedzser, VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Nonprofit Kft.
Ikker Tibor pályavasúti igazgató, GYSEV Zrt.
Magyar Zoltán távközlési, erősáramú és biztosítóberendezési igazgató, MÁV Zrt. 
15:15 – 15:45 SZÜNET / Networking kötetlen beszélgetés az előadókkal, résztvevőkkel
15:45 – 16:05 Előadások
  A teherszállítás automatizációja: a jövő digitális tehervonata
– Szloboda István
rendszermérnök, Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft.
  Vitaindító előadás: Javaslat a vontatási energia-hatékonyság növelésére – előfeltételek, sikerkritériumok
– Mikics György
ügyvezető, Ground Transportation Systems Hungary Kft.
16:05 – 16:40 Kerekasztal-beszélgetés
  Hogyan segíti elő a digitalizáció az energiahatékony vasúti közlekedést?
MODERÁTOR:  Feldmann Márton , vezérigazgató-helyettes, Prolan Zrt.
A KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS RÉSZTVEVŐI:
– Németh Réka forgalmi és üzemviteli főigazgató, MÁV Zrt.
– Mikics György ügyvezető, Ground Transportation Systems Hungary Kft.
– Oláh János Digitális termékek és fékvezérlés osztályvezető, Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft.
Mátyus Szabolcs üzletfejlesztés és projektmenedzsment vezető, Rail Cargo Hungaria  
16:40 – 17:00 Előadások
  – Ikker Tibor pályavasúti igazgató, GYSEV Zrt.
ARIS-szal támogatott digitális üzleti megoldások
– Rácz László
vezető tanácsadó NTT Data Business Solutions Kft.

Jelentkezés

    Személyes adatok
    Számlázási adatok

    ÖSSZEFOGLALÓ A RENDEZVÉNYRŐL

    Sikeres és tartalmas meetup a digitalizációról

    A HUNGRAIL és a Magyar Vasút első ízben tartotta meg új rendezvényformátumát. A Magyar Vasút Meetup egy-egy szakmai részterületen kíván fórumot biztosítani a vasúti cégeknek és munkatársaiknak egymás törekvéseinek, tapasztalatainak megismerésére. Az első rendezvény témája a digitalizáció volt. Kezdjük a beszámolót három olyan témával a számos előadásból, kerekasztal-beszélgetésből, ami többször is előkerült! Sokan említették meg, hogy a digitalizáció a fenntarthatóságnak, a klímavédelemnek is egyik eszköze. A másik tanulság, hogy a vasúton nagyon sokféle rendszer működik, ez az inhomogenitás kor, gyártó, tudás szerint is érvényes, és azt eredményezi, hogy a kompatibilitások megteremtése munka- és költségigényes. A fejlesztési munka fele interfészfejlesztés – mondta az egyik résztvevő. A harmadik gondolat, hogy a vasúton már ma is irdatlan mennyiségű adat képződik digitálisan, ez a jövőben még inkább így lesz,...

    A RENDEZVÉNY TÁMOGATÓI

    Főtámogató

    Ezüst fokozatú támogató

    Bronz fokozatú támogató

    Szakmai támogatók

    TOVÁBBI CIKKEK DIGITALIZÁCIÓ ROVATUNKBÓL

    NTT DATA: a vállalati tanácsadás specialistája

    Az NTT DATA Business Solutions SAP Platinum partnerként több mint három évtizede jelen van a vállalati informatikai piacon világszerte. Anyacégünk a technológiai óriás japán NTT...

    Digitalizáció – a technológiai megújulás törvényszerűsége

    A digitalizáció lényegének megértéséhez álljon itt két idézet! „A digitális átalakulásnak nincs alternatívája. Az előrelátó vállalatok új stratégiai lehetőségeket fognak kidolgozni maguknak – akik nem...

    A Siemens megveszi a MIREL gyártóját

    A szlovák HMN sro megvételével a német cég kiegészített közép-európai portfólióját. A Siemens Mobility befejezte a HMH sro, szlovákiai székhelyű technológiai vállalat felvásárlását. Ennek a...

    Idegen mozdonyokba szerel ETCS-t a Stadler

    A cég a MÁV mozdonyaiba is szívesen telepíteni az ETCS fedélzeti berendezéseit. A DB, a Stadler és annak mérnöki vegyesvállalata, az AngelStar először készített fel...

    QR kódos utastájékoztatás az állomásokon

    A MÁV továbbfejlesztette a mikorindul.hu/ szolgáltatását. A kijelzőkön lévő adatokat az utasok a saját mobiltelefonjukon is megnézhetik számos vasútállomás, például az összes villamosított budapesti elővárosi...

    HELYSZÍN

    LA VIDA DUNA RENDEZVÉNYHÁZ

    1138 Budapest, Dunavirág utca 2.