fbpx
2026. április 12. vasárnap

Logisztikaicsarnok-fejlesztésbe kezd az Alstom 600 millió forint értékben

Az új, több mint 800 négyzetméteres logisztikai csarnok tervezése már folyamatban van, a kivitelezési munkák idén tavasszal kezdődnek, a teljes megvalósítás tervezetten egy évig tart. A beruházás az Alstom mátranováki forgóvázkeret gyárának hatmilliárd forint összértékű fejlesztési programjának utolsó eleme lesz.

A logisztikai csarnok építését a telephely kapacitásnövelése és a termelési volumen 40 százalékos emelkedése indokolja, ami nagyobb mennyiségű nyersanyag, alkatrész és végtermék tárolását és logisztikai mozgatását igényli – olvasható az Alstom közleményében. A teljes, hatmilliárd forint értékű fejlesztési program révén az Alstom mátranováki telephelye biztosítja majd a vállalatcsoport vasúti forgóvázkeret gyártási kapacitásának harmadát.

A magyar kormány támogatásával 2022-ben indított Mátranovák 2030 fejlesztési terv részeként a vállalat modernizálta a gépparkját: új élhajlító gépeket szerzett be, növelte a három dimenziós mérésekre használt cellájának kapacitásait, modernizálta plazmavágó gépét, közel 60 új emelő és forgató berendezést telepített, valamint egy új hegesztő robotot is üzembe állított. Az Alstom tájékoztatása szerint az elmúlt időszakban nem csak az infrastruktúra és a géppark modernizációja történt meg, de elindult egy új, cellaalapú gyártási rendszerre történő átállás is, amelynek köszönhetően hatékonyabban, kisebb helyigény mellett lesznek képesek a szakemberek előállítani a forgóvázkereteket.

Balázs Gáspár az Alstom magyarországi működéséért felelős vezérigazgatója kiemelte, hogy  

a fejlesztési terv megvalósításával a telephely 2025-ig jelentősen növeli gyártókapacitásait, így ez lehet az Alstom legjelentősebb forgóvázkereteket gyártó telephelye Európán belül, világviszonylatban itt készül majd az Alstom forgóvázkereteinek egyharmada. A Mátranovákon készült forgóvázak Európa-szerte megtalálhatóak lesznek az Alstom vasúti járműveiben.”

A vezérigazgató azt is hangsúlyozta, hogy a cég Nógrád vármegye legnagyobb foglalkoztatója, ugyanis jelenleg 720 szakembernek biztosít megélhetést. Hozzátette, hogy a magyar kormány stratégiai partnereként az Alstom évi 42 millió euróval járul hozzá az export teljesítményhez.

Ma már a Mátranovákon előállított termékek számos szerelvénytípusban megtalálhatóak Európa-szerte: a hagyományos és a nagysebességű vonatokban, elővárosi vonatokban, mozdonyokban és emeletes vasúti kocsikban. Balázs Gáspár arra is kitért, hogy a MÁV, a MÁV-HÉV, és a BKV számára kínált valamennyi vasúti jármű forgóvázkeretei is ebben a gyárban készülhetnek majd.

Fotó: Alstom

Ezek is érdekelhetik

Megnyílt az Alstom új hegesztő- és lakatosképző központja Mátranovákon

A hegesztők és lakatosok képzésével biztosítja a vasúti forgóvázkereteket gyártó mátranováki Alstom gyár a szakember-utánpótlást.

Balázs Gáspár: A vasút aranykorát éljük – és ebben Magyarország is fontos szereplő

A globális vasúti ipar rég nem látott konjunktúrát él át, miközben a mátranováki Alstom-gyárban a forgóvázkeretek gyártása történelmi felfutás előtt áll.

Országosan egyedülálló veszélyesáru-logisztikai laboratóriumot adtak át a Miskolci Egyetemen

Új korszak kezdődik a hazai veszélyesáru-logisztikában: ünnepélyes keretek között adták át a Hungária Veszélyesáru Logisztikai Laboratóriumot a Miskolci Egyetem Logisztikai Intézetében. A korszerű létesítmény a szakma és az oktatás élvonalába emeli az egyetemet, miközben hozzájárul a veszélyes áruk biztonságosabb és hatékonyabb kezeléséhez.

Új intermodális konténerterminál épül Szegeden – elindult a METRANS Csoport 300 000 konténer/év kapacitású beruházása

A szegedi városháza adott otthont 2025. december 12-én a METRANS CSoport új intermodális konténertermináljának ünnepélyes beruházásindító eseményének, amellyel hivatalosan is kezdetét vette az évi 300 000 konténer kezelésére alkalmas logisztikai központ építése Szegeden.

Bemutatták a hazai Nemzeti Logisztikai Koncepciót

A vasúti, intermodális és digitális fejlesztések tehetik Közép-Európa logisztikai központjává hazánkat a koncepció szerint.

Magyar–kínai együttműködés a logisztikai kapcsolatok erősítéséért

Erősíti együttműködését a logisztikai szolgáltatások terén a Rail Cargo Operator - Hungaria, az Acemil és a kínai Taitong International Transport.

Legfrissebb híreink

Készülnek az új IC+NEO intercity személykocsik

A Magyar Vagon Vasúti bemutatta a már gyártás alatt álló, új IC+NEO intercity kocsik első látványterveit és a legfontosabb újdonságokat.

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Havonta megjelenő hírlevelünkből értesülhet a vasúti világ híreiről. Íratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre!
Email címének megadásával Ön hozzájárul, hogy a Magyar Vasút szerkesztősége személyes adatait hírlevélküldés céljából kezelje az Adatvédelmi Szabályzatnak megfelelően.

Magyar Vasut Meetup

További cikkek a szerzőtől

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Befejeződött a szombathelyi állomásépület felújítása

A tizenkét hónapig tartó munkálatokat követően elkészült a szombathelyi vasútállomás épületének felújítása.

Csendesebb és zöldebb lesz a Déli Körvasút térsége

Jelentősen csökken a vasúti zaj a Déli Körvasút Ferencváros és Kelenföld közötti szakaszán a beruházás II. ütemének megvalósításával.

A rovat további cikkei

Sorra szépülnek a vasútállomások

Országszerte halad a MÁV-csoport állomásfelújítási programja, miközben új lendületet kap a balatoni vasútállomások korszerűsítése is.

Új ütemhez érkezett a Déli körvasút fejlesztése

Tervezetten 2027 év végéig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekedhetnek majd a vonatok.

Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése – javul a térség vasúti versenyképessége

Áprilisban hatályba lép a zalaszentiváni deltavágány kivitelezésére vonatkozó vállalkozási szerződés, így elindulhat a projekt előkészítése.